Infostart.hu
eur:
385.33
usd:
331.9
bux:
120679.89
2026. január 16. péntek Gusztáv

"Hiába voltam Madonna férje, nem is ismertem"

Az Oscar-díjas színész, Sean Penn szerint soha nem beszélgettek első feleségével, Madonnával, így gyakorlatilag nem is ismerte az énekesnőt. A színész a szinte folyamatosan a botránylapok címoldalán tárgyalt kapcsolatukat "hangosnak" minősítette.

A ma már Oscar-díjas színész és a karrierje (első) csúcsán lévő énekesnő 1985-ben házasodott össze. Sean Penn és Madonna kapcsolata mindennek volt nevezhető, csak békésnek nem.

A ma 44 éves Sean Penn egy interjúban elsősorban saját hiúságát és erős italozását hibáztatta a házasság kudarcáért, ugyanakkor hangsúlyozta:

"Madonna egy jelenség volt, de akkor még senki sem mondta volna meg, hogy mi lesz belőle. A házasságunkat hangosnak írnám le. Így emlékszem rá. Négyéves házasságunk idejéből egyetlen beszélgetésre sem emlékszem".

Madonna és Sean Penn 1985-ben házasodtak össze, amikor az énekesnő karrierje (első) csúcsán volt, lényegesen népszerűbb, mint férje.

"Válásunk óta párszor beszéltünk, és teljesen más ember lett. Nem is ismertem akkor. Csak saját magammal foglalkoztam. Persze nem állítom, hogy házasságunk értelmetlen lett volna. Sokat tanultam belőle, amit jelenleg is hasznosítok" - vélekedett Sean Penn.

Címlapról ajánljuk

Csizmazia Gábor a furkósbotról és a Trump-paradoxonról: „Donald Trump kétszer lépte át a saját vörös vonalát”

Donald Trump amerikai elnök leginkább Ukrajna és a vámpolitika esetében lépte át a saját maga által felvázolt vörös vonalakat – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Csizmazia Gábor. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukács Intézet tudományos főmunkatársa szerint Donald Trump külpolitikai lépései inkább elbizonytalanították a szavazóit, semmint újakat hoztak volna mellé.
inforadio
ARÉNA
2026.01.16. péntek, 18:00
N. Rózsa Erzsébet
egyetemi tanár, Közel-Kelet-szakértő
Emelkedtek az amerikai tőzsdék, szárnyaltak a befektetési bankok

Emelkedtek az amerikai tőzsdék, szárnyaltak a befektetési bankok

A befektetők a geopolitikai események értékelése mellett a vállalati gyorsjelentésekre is már figyelnek a héten, ugyanis az amerikai nagybankok megnyitották a jelentési szezont. A befektetők eközben szoros figyelemmel kísérik, hogy milyen hírek érkeznek az amerikai-dán egyeztetésekről, hiszen Donald Trump továbbra sem mondott le Grönland megszerzéséről, viszont Iránnal kapcsolatban mintha valamelyest enyhült volna az elnök álláspontja, legalábbis a tegnap esti kijelentései erre utalnak – részben emiatt korrigál az arany, az ezüst, és az olaj ára a korábbi emelkedés után. Közben a chiprészvények a tajvani TSMC erős negyedéves jelentése után kaptak egy lökést. Részvénypiacokon összességében pozitív a hangulat, emelkednek az európai és az amerikai részvények is, köztük a ma jelentő befektetési bankok. Itthon a Mol árfolyama ma is jelentős pluszban van, miután Szijjártó Péter arról beszélt, hogy közel a megállapodás a NIS szerb olajvállalatban lévő orosz tulajdonrész megvásárlásáról.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×