Infostart.hu
eur:
362.57
usd:
322.83
bux:
147607.45
2026. november 5. csütörtök Imre

Megölte élettársát egy nő Nagyhalászban

Megölte élettársát egy 45 éves nő Nagyhalászban csütörtökön; a gyanúsított beismerte a gyilkosság elkövetését - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.

A Nyíregyházával szomszédos kisvárosban nap közben találták holtan a 45 éves férfit, s a körzeti orvost a szomszédok értesítették, akiknek az elhunyt élettársa szólt - mondta Fülöp Gergely.

A főhadnagy tájékoztatása szerint az orvos szúrt sebeket talált a holttesten, ezért riasztotta a rendőrséget, s az ügyben a megyei főkapitányság ismeretlen tettes után indított nyomozást.

Kikérdezték az áldozattal együtt élő nőt is, aki azt mondta, hogy a férfi előző este ittasan jött haza, lefeküdt aludni és reggel már nem kelt fel.

A forrónyomos csoport adatgyűjtése csütörtök estére a nőre terelte a gyanút, s az élettárs a kihallgatása során megtört és beismerte a gyilkosságot.

Vallomás alapján szerdán este összeszólalkoztak élettársával, a férfi lefeküdt, a nő pedig egy késsel kétszer hasba szúrta, majd mellé feküdt.

Az emberölés bűntettével gyanúsított nő szabadlábon védekezhet - jegyezte meg a szóvivő.

Címlapról ajánljuk
Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Megnyílt a Nyitott Akták online adatbázisa, amelyben mintegy 60 ezer, az állambiztonsági nyilvántartásban szereplő 6-os karton vált hozzáférhetővé. A nyilvánosságra került dokumentumokban több ismert közéleti és kulturális szereplő neve is felbukkant. Van, aki határozottan tagadja a beszervezését, más vállalja a múltját, és olyan is akad, aki szerint a róla szóló adatok félrevezetők.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Nagyot esett a dollár az amerikai félidős választások első eredményeire: a republikánusok súlyos vereség elé néznek, a demokraták pedig akár a Kongresszus mindkét házát megszerezhetik. A befektetők Donald Trump gazdaságpolitikai mozgásterének szűkülését árazzák, a dollár eladási hulláma pedig a forint árfolyamában is látványosan megjelent. Itthon eközben a vártnál kedvezőbb ipari adat érkezett, a szeptemberi termelés 8,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Estére másfél havi csúcsra erősödött a magyar fizetőeszköz.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×