Infostart.hu
eur:
388.72
usd:
337.04
bux:
122537.07
2026. március 18. szerda Ede, Sándor

A sorozatgyilkos vallomása: "Ha nem kapnak el, soha nem állok le"

"Ha nem kapnak el, soha nem álltam volna le. A rendőrök sok ember életét mentették meg azzal, hogy elfogtak" - mondta egy orosz tévécsatornának a "bicsevszki sorozatgyilkos".

Alexandr Picsuskint tavaly tartóztatták le. Állítólag azt tervezte, hogy sakktáblája minden egyes kockájára feljegyzi egy-egy áldozata nevét.

Odáig nem jutott, hogy 64 embert öljön meg, állítása szerint azonban 61 ember halála fűződik nevéhez.

A hatóságok 49 gyilkosságot tudtak rábizonyítani, a valós szám még ismeretlen. A férfit ezek mellett három gyilkossági kísérlettel is vádolják.

A 33 éves férfi Moszkvában, a Bicsevszki parkban cserkészte be áldozatait, akik szinte mindannyian 50 és 70 év közötti férfiak voltak. A nyomozók eddig 14 holttestre találtak rá.

Alekszandr Picsuskin állítása szerint olyan embereket gyilkolt meg, akiknek rendkívül problémás életük volt.

Az egyik rendőr szerint a park közelében található bolt eladójaként dolgozó férfi az a fajta gyilkos, aki úgy érzi: megszabadítja áldozatait azoktól a szenvedésektől, amelyeket a földi élet jelent számukra.

A férfi naplójából az is kiderült, hogy nagyon szeret sakkozni, sőt, egy sakktábla vázlatrajza is szerepelt benne, amelynek kockáin feltüntette az egyes gyilkosságok adatait: az időpontokat és a helyszíneket.Udvarias és tisztelettudó volt

A BBC megszólaltatta a sorozatgyilkos egyik szomszédját, Szvetlana Mortjakovát, aki úgy emlékszik vissza, hogy Picsuskin gyermekkorában udvarias és tisztelettudó kisfiú volt.

Szerette az állatokat, és vigasztalhatatlan volt, ha valamelyikük elpusztult - mondta az idős nő. Hozzátette: egyszer a lépcsőházban találkozott a férfival, aki részegen, könnyezve ült ott, szeretett macskája halálától lesújtva.

Szvetlana Mortjakova elmesélte, hogy tavaly nyáron munkahelyéről, egy gyerektáborból érkezett haza, és a lánya azzal fogadta: a rendőrök elfogták a sorozatgyilkost.

Nem fogod elhinni ki az, Szása Picsuskin, mondta a lányom. Megdöbbentem. Negyven éve élek ugyanabban a házban, ahol az az elmebeteg - emlékezett vissza a nő.

Igyál velem cimbora!

Alekszandr Picsuskin azzal csalogatta a Bicsevszki parkba leendő áldozatait, hogy igyanak vele.

A férfi állítólag vagy belökte áldozatait egy szennyvízcsatornába, vagy hátulról fejbe vágta őket egy kalapáccsal.

Oroszország eddig ismert legbrutálisabb sorozatgyilkosaként Andrej Csikatilót tartják számon, aki 52 gyermeket és fiatal nőt ölt meg. Õt 1992-ben fogták el.

Hanganyag: Szvetnik Endre

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor Egerben: a következő ciklus végére 5 millió dolgozó ember teszi gazdagabbá és erősebbé Magyarországot

Orbán Viktor Egerben: a következő ciklus végére 5 millió dolgozó ember teszi gazdagabbá és erősebbé Magyarországot

Szükségünk van azokra a választások megnyerésére, akikkel szövetséget kötöttünk, de azokra is, akikkel még nem, hogy kívül tartsuk az országot a háborúból. Senki sem akar háborút, de nem akarni kevés. Ha nyomás van, tudni kell nemet mondani. Azt tanácsolom, olyan kormányt válasszanak, amely nemet tud mondani, ha a háború kérdéséről van szó – fogalmazott kampánykörútjának egri állomásán a Fidesz elnöke.
inforadio
ARÉNA
2026.03.18. szerda, 18:00
Rónai Sándor
a Demokratikus Koalíció országgyűlési képviselője, a párt képviselőjelöltje
Izrael több iráni vezetőt lebombázott, kétségbeejtő a helyzet a Hormuzi-szorosnál – Percről percre tudósításunk az iráni háborúról kedden

Izrael több iráni vezetőt lebombázott, kétségbeejtő a helyzet a Hormuzi-szorosnál – Percről percre tudósításunk az iráni háborúról kedden

Az izraeli hadsereg legfrissebb bejelentése szerint támadást indítottak a Baszidzs milicista alakulatok vezetője, Gholamreza Szolejmáni ellen Teheránban. Védelmi források szerint egy másik, szintén Iránban végrehajtott izraeli légicsapás az Iszlám Dzsihád vezetőjét, Akram al-Adzsúrit, valamint a szervezet más magas rangú tisztségviselőit vette célba. Németország külügyminisztere reagált Donald Trump elnök felvetésére, aki többször is beszélt arról a napokban, hogy szeretné, ha a NATO és távol-keleti országok biztosítanák a Hormuzi-szorost az iráni támadásokkal szemben. Az amerikai elnök hétfőn a Fehér Házban beszélt, többek között a közel-keleti háborúval kapcsolatban. Az elnök ismét felszólította a nemzetközi közösséget, hogy segítsen katonai erővel biztosítani a szabad hajózást a Hormuzi-szorosban, egyúttal pedig bírálta azokat az országokat, amelyek szerinte nem mutatnak kellő hajlandóságot a közreműködésre. Trump hétfőn bejelentette azt is, hogy az iráni háború miatt körülbelül egy hónappal el kívánja halasztani kínai látogatását. Az eredetileg március 31. és április 2. közé tervezett úton Hszi Csin-ping kínai elnökkel találkozott volna. Cikkünk folyamatosan frissül a közel-keleti háború hétfői fejleményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×