Infostart.hu
eur:
363.82
usd:
318.31
bux:
0
2026. július 23. csütörtök Lenke

Egy nadrág miatt érhet véget a bíró karrierje

Elvesztette a nadrágja miatt indított ügyet az az amerikai bíró, aki 54 millió dollárt követelt attól a vegytisztító cégtől, amelynek dolgozói állítása szerint elvesztették a ruhadarabot, és nem voltak hajlandók kártérítést fizetni neki.

Roy Pearson azért indított pert a Custom Cleaners vegytisztító ellen, mert szerinte a cég megsértette a fogyasztóvédelmi törvényt.

A bíró még 2005-ben vitte be több öltönyét a tisztítóba. Két nap múlva ment értük, addigra azonban az egyik nadrágnak nyoma veszett.

A tisztító dél-koreai tulajdonosai pár nappal később megtalálták a nadrágot, amelyet Roy Pearson nem volt hajlandó átvenni, mert azt állította: az nem az övé. Kártérítést követelt, a tulajdonos azonban nem fizette ki az ezer dolláros összeget.

Roy Pearson pert indított hát, amelyben elégtételt követelt olyan költségekért is, mint az az 1.400 munkaóra, amelyet a tárgyalásra való felkészüléssel töltött, vagy azért, mert minden hétvégén autót kell bérelnie a következő tíz évben, hogy a mosatlant egy másik tisztítóba vihesse.

Egy washingtoni bíró most úgy döntött, lezárja az ügyet: a mosoda tulajdonosai nyerték az ügyet.

Jogi csoportok szerint Roy Pearson szégyent hozott az amerikai igazságszolgáltatásra: ahelyett, hogy értelmes ügyekkel foglalkozott volna, kutyakomédiát rendezett. Az egyik hivatalos szervezet még azt is indítványozta, hogy fosszák meg a férfit bírói jogaitól.

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.07.23. csütörtök, 18:00
Szécsényi Gábor
Az Autó főszerkesztője
Tisza-kormány: fontos bejelentések érkeznek ma, újabb közéleti ügyekben indul eljárás

Tisza-kormány: fontos bejelentések érkeznek ma, újabb közéleti ügyekben indul eljárás

Csütörtökön 12:30-kor kormányszóvivői tájékoztatót tartanak, amelyen Magyar Péter miniszterelnök is személyesen részt vesz. A kabinet több fontos bejelentést is tervez, szóba kerülhet az államfő-jelölési folyamat, a Baross Gábor vasútfejlesztési program, valamint az uniós források lehívásához szükséges jogalkotási lépések is. Eközben az NKA-ügyben őrizetbe vettek egy Fidesz-frakciós munkatársat, az akkumulátorgyárakban megszaporodtak a környezetvédelmi ellenőrzések, és Lázár János ellen tiltott pártfinanszírozás miatt büntetőeljárás indulhat. A legfőbb ügyészi posztról szerdán lemondott dr. Nagy Gábor Bálint, ami szintén a tájékoztató témái között szerepelhet.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×