Infostart.hu
eur:
361.58
usd:
315.43
bux:
152996.63
2026. szeptember 22. kedd Móric

Kulcsár Attila nem választolt a kérdések többségére

Tanúként hallgatta ki a Fővárosi Ítélőtábla Kulcsár Attilát a Bácskai János elleni per másodfokú tárgyalásán. A maffiaellenes központ korábbi vezetője ellen hivatalos személyként elkövetett bűnpártolás és gondatlanságból elkövetett államtitoksértés miatt indult eljárás.

Kulcsár Attila tanúvallomásában több kérdésre nem válaszolt, egyes kérdésekre pedig azt mondta: nem emlékszik a történtekre, illetve néhány kérdésben fenntartotta korábbi vallomását. Megerősítette, hogy Bácskai Jánost tájékoztatta a Pannonplast-ügyről.

Kulcsár Attila kihallgatását követően Bácskai János védője indítványozta, hogy az ítélőtábla tanúként hallgassa ki a részvényfelvásárlási ügyben korábban nyomozó Molnár Csabát és Papp Csabát, de ezt a bíróság elutasította. A per így május 21-én a perbeszédekkel folytatódik, és ekkor várhatóan jogerős ítéletet is hirdet a bíróság.

A Bácskai János ellen indult perben egyszer már született egy elsőfokú ítélet, ebben a Fővárosi Bíróság Katonai Tanácsa megállapította a vádlott bűnösségét. Ezt az ítéletet a Fővárosi Ítélőtábla 2004 novemberében hatályon kívül helyezte és új eljárást írt elő.

Az új eljárásban a Csongrád Megyei Bíróság Katonai Tanácsa tavaly februárban első fokon egy év - három évre felfüggesztett - börtönbüntetésre ítélte Bácskai Jánost, valamint mellékbüntetésként döntött a vádlott lefokozásáról. A határozat ellen a vádlott és védője is fellebbezést jelentett be, míg a vádhatóság tudomásul vette azt.

Első fokú megállapítások


A Csongrád Megyei Bíróság elsőfokú ítélete szerint a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) 2003 júniusában vizsgálatot folytatott a Pannonplast Rt.-ben történt befolyásszerzéssel kapcsolatban a K and H Equities Rt.-nél. A brókercégnél különféle szabálytalanságokra utaló adatok merültek fel, ezért a felügyelet átfogó ellenőrzés indításáról döntött.

Az ítélet szerint erről Kulcsár Attila tudomást szerzett, s mivel attól tartott, a vizsgálat felfedi illegális tranzakcióit, megkereste Bácskai Jánost. A brókercég befektetési üzletágának vezetője több alkalommal telefonon beszélt és személyesen találkozott a dandártábornokkal, s beszámolt neki a cégnél történt illegális tranzakciótól és sikkasztásról. Kulcsár Attila arra kérte Bácskai Jánost, segítsen a K and H Equities Rt. iratait kivonni a felügyeleti vizsgálat alól.

Az elsőfokú határozat szerint a dandártábornok Papp Csaba alezredest, az Országos Rendőr-főkapitányság Szervezett Bűnözés Elleni Igazgatóságának akkori munkatársát - a Kulcsár Attilától származó, bűncselekmény elkövetésére utaló információkat elhallgatva - arról tájékoztatta, hogy a K and H Equities Rt.-től iratok tűnhetnek el. Ezért célszerű, hogy azokat a rendőrség még a PSZÁF előtt beszerezze. A rendőrség munkatársai a brókercégtől megpróbálták az eredeti okiratokat elvinni, majd amikor megtudták, hogy a felügyelet csak másolatokat kaphat, ők is csak azokat kérték el.

A Fővárosi Ítélőtábla a per keddi tárgyalásán arra is felhívta a figyelmet, hogy a hivatalos személyként elkövetett bűnpártolás esetében felmerülhet a hivatali visszaélés lehetősége is.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Donald Tusk: Moszkva drónokkal és más fegyverekkel tesztelheti a NATO reakcióját a támadásra

Donald Tusk: Moszkva drónokkal és más fegyverekkel tesztelheti a NATO reakcióját a támadásra

A lengyel kormányfő szerint Moszkva rövid időn belül drónokkal vagy rakétákkal tesztelheti, mit lép a NATO, ha ilyen fegyverek hatolnak be a területére. Donald Tusk ezt hírszerzési forrásokra alapozta, és ebben támogatta Emmanuel Macron francia elnök is. A felek közben súlyos csapásokat mértek egymásra a hétvégén. A balti államok vezetői ugyanakkor figyelmeztettek a megnyilatkozásokkal kapcsolatban.

Kiss Norbert: Kimi Antonelli nagyon érzi az új szabályrendszert, ő az idei Forma–1 ura

A brit George Russell szinte már csak a matematikában bízhat csapattársa, az éllovas olasz Kimi Antonelli ellen – mondta a Forma–1-es szezon végső esélyeiről Kiss Norbert szakkommentátor, egyébként pedig hétszeres Európa-bajnok kamionos az InfoRádió Aréna című műsorában. A magyar versenyző már a hétvégén Franciaországban megszerezheti nyolcadik Eb-címét, erről is beszélt.
inforadio
ARÉNA
2026.09.22. kedd, 18:00
Bauer Bence
a Magyar–Német Intézet az Európai Együttműködésért igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×