Infostart.hu
eur:
365.29
usd:
320.68
bux:
151272.07
2026. szeptember 26. szombat Jusztina, Pál

A világ legelképesztőbb halálesetei 2006-ban

1994 óta minden évben "kiosztják" a világ legostobább módon meghaló embereinek járó Darwin-díjat. Az elismerés honlapjának megfogalmazása szerint az evolúció atyjáról elnevezett díj azok előtt tiszteleg, akik azáltal javítják az emberiség génállományát, hogy saját magukat törlik belőle, így biztosítva, hogy a következő generáció egy idiótával okosabb lesz.

A dolog természeténél fogva az elismerést posztumusz lehet elnyerni. Ahogy a korábbi években, idén is képtelenebbnél is képtelenebb halálesetek kerültek fel a listára. Az alábbiakban az internetes szavazás alapján kialakult sorrendet közöljük.

1. A végzetes csikk

Mindig vannak olyanok, akik úgy gondolják, hogy nekik nem kell megfogadniuk a jó tanácsokat, még ha az orvos mondja is azokat. Philip pontosan így gondolta tavaly április 17-én. Az angol férfi bőrbetegsége miatt feküdt a kórházban, és szigorúan megtiltották neki, hogy rágyújtson, mivel kezelésének részeként egész testét paraffin tartalmú krémmel kenték be.

Csakhogy Philip szenvedélyes dohányos volt, ezért kilopózott egy vészkijárati folyosóra, ahol nyugodtan elszívta a cigarettáját. Nem is volt semmi baj addig, amíg a csikket el nem taposta a sarkával. A krémet ugyanis a ruhája is felszívta, és egész  pizsamája lángra kapott. A férfi testének nagy részén elsőfokú égési sérüléseket szenvedett, és hiába kapott intenzív kezelést, meghalt.

2. A tömörítőben

November 28-án egy előző nap eltűnt tiroli férfit a szeméttömörítőben találtak meg. Először nem voltak világosak a 48 éves áldozat halálának körülményei, de aztán a biztonsági kamera felvételei alapján minden kiderült.

A régóta ott dolgozó férfi megtöltötte a tömörítőt üres dobozokkal, és elindította a szerkezetet. Valószínűleg nem volt elégedett a gép sebességével, mert odasétált a betöltő lyukhoz, és a lábával nyomta befelé a dobozokat. A tömörítő azonban elkapta a lábát, behúzta, és összezúzta a férfit, akinek holttestét a kollégai fedezték fel a következő munkanapon.

3. A hélium jobb?

A harmadik helyre két floridai fiatal futott be. Az egyaránt 21 éves Jason és Sara holttestét egy leeresztett hirdetési légballon kosarában találták meg. Noha Jason főiskolás volt és Sara is erre készült, valószínűleg nem figyeltek oda, amikor tanáraik az oxigén fontosságáról beszéltek.

A fiatalok tavaly június harmadikán lehúzták a légballont, és bemásztak a kosarába. Utolsó szavaik minden bizonnyal összefüggéstelen, magas hangú kuncogásba fulladtak, miközben átlebegtek a másvilágra.

A törvényszéki orvosszakértő megállapította, hogy haláluk fő oka a hélium belélegzése volt. Az egyik családtag megjegyezte: "Õszintén szólva Sara mindig nagyon csintalan volt, és ez most nagyon sokba került".

A hélium egyébként olyan veszélyes és "hatékony" - belélegzés után az oxigén hiánya gyors eszméletvesztéshez vezet -, hogy néhány eutanázia-szakértő ezt a gázt javasolja a kegyes halál szereként.
4. Végzetes kalapács

Egy brazil férfi augusztusban egy RPG-t, azaz rakétahajtású gránátot akart szétszerelni. Többször ráhajtott az autójával, ez azonban nem hozott eredményt.

Ezután egy méretes kalapáccsal esett neki a fegyvernek, és ez a módszer működött is - bizonyos értelemben. A robbanás megölte a férfit, megsemmisítette a műhelyét, valamint a közelben parkoló hat autót.

Egy másik, közelben álló autóban további 14 RPG-t találtak. A rendőrök szerint a férfi valamennyit szét akarta szerelni, hogy utána hulladékként értékesítse a fémet.

5. Nem volt elég erős a hite

Szintén augusztusban történt, hogy egy gaboni lelkipásztor prédikációjában azt bizonygatta híveinek: ha valakinek elég erős hite, akkor képes járni a vízen. A pap saját maga vállalkozott ennek bebizonyítására, egy folyó nagy torkolatát szemelte ki, amelyet komppal is csak húsz perc alatt lehet átszelni.

A férfit az sem zavarta, hogy nem tud úszni, ám mivel sem Jézus csodatévő erejével, sem David Copperfield fortélyosságával nem rendelkezett, elmerült. A Földet tekintve egyetlen vigasza a Darwin-díj lehet.

Címlapról ajánljuk
Magyar Péter: a KATA széles körű kiterjesztésén dolgozik a kormány

Magyar Péter: a KATA széles körű kiterjesztésén dolgozik a kormány

A kisadózó vállalkozások tételes adójának (KATA) visszaállításán és széles körű kiterjesztésén dolgozik a Tisza – jelentette be a miniszterelnök országjárásának szolnoki állomásán szombaton. A kormányfő arról is beszélt, hogy a vállalásuknál is szigorúbb vagyonadó jöhet és elmondta, hogy csökkenni fognak az orvosi várólisták.

Nagyon kínos ügybe keveredett az FBI

Ennél kínosabb talán nincs is az adatlopások történetében: egy hackercsoport feltörte az internetes kalózok után nyomozó FBI rendszerét, és azt állítja: az összes ügynök neve, címe és nyomozása a birtokába jutott. A támadók bizonyítékként megosztották 22 ember adatait.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×