Mintegy 71 millió forintos egészségügyi fejlesztés valósult meg az Ökumenikus Segélyszervezet, a Magyar Kormány, illetve a Hungary Helps támogatásával a Beregszászi Járási Kórházban.
„Az Ökumenikus Segélyszervezet 1998 óta van jelen Beregszászban, van ott egy képviselete a szervezetnek. A hátrányos helyzetű helyieket, illetve az oda érkező menekülteket támogatjuk az utóbbi években, és a beregszászi járási kórháznak a támogatása sem ma kezdődött: már a Covid-járvány idején is komoly együttműködések voltak” – mondta az InfoRádióban Gáncs Kristóf, az Ökumenikus Segélyszervezet elnöke.
A szervezet elnöke elmondta, a világjárvány idején a védekezésben segítették a kórházat felszerelésekkel. Ezt követte egy második támogatási fázis, most pedig a harmadik zárult le a 71 millió forintos egészségügyi fejlesztéssel, aminek múlt hét pénteken volt a technikai bejárása Viktor Ljasko ukrán egészségügyi miniszterrel és az elnöki hivatal helyettes vezetőjével, Viktor Mikitával. Gáncs Kristóf elmondta, a gyakorlatban
a mostani fejlesztés diagnosztikai- és laboratóriumi berendezéseket, a betegellátás kellékeit, irodai bútorokat, higiéniai eszközöket és különböző gyógyászati kellékeket jelentett.
Mint mondta, a szervezet most ezekkel tudott hozzájárulni a kórház megújulásához. A kórházi szárny elkészülte, rendbehozatala egy sokkal nagyobb beruházás volt, ezt az ukrán állam, illetve a Hungary Helps támogatta – tette hozzá.
Az eseményen jelen volt az állami vezetőkön kívül a kórház vezető főorvosa is, aki köszönetet mondott a magyar támogatásért. Az Ökumenikus Segélyszervezet elnöke szerint azért is volt nagyon fontos ez a beruházás, mert egyrészt ez az intézmény biztosítja a térség ellátását, másrészt a háború miatt megnövekedett az egészségügyi terelés, és ez egy nagyon fontos kórház lehet hosszútávon. Az elnök kifejtette, pozitív volt számára, hogy
segélyszervezetként sokszor érzik, hogy bár nem közvetlenül az egészségügyben tevékenykednek, de átvitt értelemben mégis „sebeket kötöznek be”.
A beregszászi kórház esetén pedig azt érezhették, hogy valóban egy jövőbemutató beruházás történt szülészettel, rehabilitációs részleggel, gyerekrészleggel, magyar és ukrán forrásból.
Azzal kapcsolatban, hogy lesz-e folytatása a beregszászi kórház támogatásának, Gáncs Kristóf kijelentette, hogy az Ökumenikus Segélyszervezet jelenléte állandó mind Kárpátalján, mind pedig egész Ukrajnában, és még ha az adott intézmény számára most nem is indul el egy következő fázis, a kárpátaljai jelenlét folytatódik, annál is inkább, mert már most látszik, hogy nehéz tél vár a helyiekre. Oroszország folytatja Kijev és az infrastruktúra bombázását, emiatt egyre többen érkeznek a még biztonságosnak vélt területre. Az elnök úgy véli, ezért is számítanak rájuk az itt élők – ezt a mostani látogatás is megerősítette benne –, a segélyszervezet pedig továbbra is együttműködik a kormányzattal – szögezte le.
A cikk alapjául szolgáló interjút Domanits András készítette.




