Magyar Péter fideszes idézetekkel kezdte a felszólalását. „A németek embere” – mondta Orbán Viktor Vitézy Dávidról. „Brüsszel embere, a Blackrock embere, bankok embere, multik embere, külföldi érdekeket szolgál” – ilyeneket mondanak folyamatosan rólunk – mondta Magyar Péter, majd várt, amíg a Baka András felszólalását bojkottáló fideszes képviselők beértek az ülésre, kritizálva több képviselőt is, mondván, semmilyen munkahelyen nem tűrnék el, hogy a dolgozók sorozatosan ne jelenjenek meg.
Ám legyen, én örömmel beszélek a magyar érdekről – mondta a kormányfő.
Amikor a 19. században egy szegény vidéki magyar a saját pénzét adta az Akadémiára, amikor pestiek adományoztak a szegedi árvíz károsultjainak, akkor azt mondták: bár nem ismerem, akiknek segítek, de ehhez nekem közöm van, ez az én nemzetem – mondta Magyar Péter.
Ez a nemzetépítő elkötelezettség: saját vagyonukból alapítottak akkoriban akadémiát, egyetemet, iskolát. Nem a közösből vettek el, hanem a sajátjukból adtak
– hangsúlyozta Magyar Péter, majd Széchenyi Istvántól idézett: jószágai egyévnyi jövedelmét adja az Akadémia megalapításáért. Mikor hallottunk ilyet az elmúlt 16 évben a NER oligarcháitól? – kérdezte.
Az Akadémia közakadozásból épült – és most az Orbán-kormány rátámadt, szét akarta verni, politikai szolgaságba akarta vetni. Annak idején a haza nagyjai, legvagyonosabbjai adakoztak a nemzet javára. Az elmúlt éveinkben a nemzet adakozott, akaratán kívül mások gazdagodására. Akaratunkon kívül adtunk kastélyra, majorságra, alapítványokra, zebrákra, autópályakoncessziókra – mondta.
23 ezer milliárd forintot adtunk, akaratunkon kívül Mészáros Lőrincnek és Szijj Lászlónak. Ebből a pénzből több tucatszor meg lehetne építeni az Országházat, vagy több tucatszor az Akadémiát
– mondta.
Nem az a kérdés, hogy szükség van-e nemzeti tőkésekre. Persze hogy igen. De a magyarokat nem vigasztalja, hogy nem külföldeik, hane mmagyarok lopnak tőlünk. Orbán janicsárjai nem a tehetségükkel, szorgalmukkal lette gazdagok. A sikerük titka egyszerű. Ellopták a magyar emberek pénzét
– mondta Magyar Péter, aki szerint Orbán Viktor már nyíltan beszélt erről: saját védvonalának nevezte ezt a birodalmat. Olyan emberek ezek, akik nulla forintból, nulla innovációval, teljesen állami hitelből lettek kőgazdagok, kiskirályok – mondta. Egy példát hozott,
az M6-os felújítását: erre a Mészáros–Szijj „keresztény-nemzeti” társaság 149 milliárdos megbízást kapott, miközben egy másik cég 44 milliárdért megcsinálta volna. Ez az egy útszakasz százmilliárdos lopás. A rendrség megkezdte a nyomozást hűtlen kezelés miatt abben az ügyben
– mondta. De megkezdék a vasút megszállását is. Mészárol Lőrinc cégei csak ezen az egy területen 1090 milliárd forintot kaszált. Csak a belgrádi vasútvonalon 300 milliárdot kaszáltak. A 4iG-nek a magyar állam adott hitelt arra, hogy a magáncég többségbe kerüljön a magyar állammal szemben a Vodafone-nak. Majd ennek a magáncégnek árusította ki a szinte teljes magyar hadiipart.
Miközben az Orbán-kormány háborús veszélyhelyzetre hivatkozva kormányzott, a haverjaiknak elkótyavetyélték a magyar hadiipar színe-javát
– mondta a kormányfő. Török, emirátusbéli befektetők jöttek erre a területre. Hol itt a magyar nemzeti érdek? Nevezhető-e ez nemzeti kormányzásnak? – kérdezte.
De megszállták az ingatlanpiacot is. Orbán Viktor veje többszázmilliárdos, túlárazott ingatlanprojekteket kapott az államtól. De megszállták a kommunikációs iparágat is. Rogán haverjai, Balásy Gyula cégei keretszerződésekkel több mint 300 milliárd forint közpénzt kaptak. De megszállták a dohány kis- és nagykereskedelmet is. A trafikmutyik után egy érdekeltség kapta meg 20 évre az országos dohányellátást, 10 év alatt több mint 50 milliárd nyereséget termelt. De megszállták a kaszinópiacot is. 35 évre Garancsi István és Szalay-Bobrovniczky Kristóf érdekeltségei nyerték a kaszinózást és az online kaszinók jogát – mondta a kormányfő.
Megszállták a kamarákat is. Az MKIK a sarcolás szininimája lett, az agrárkamara fideszes bunkósbot lett – fogalmazott a kormáynfő. A fideszesek megszállták a könyv- és tankönyvkiadói piacot, a turizmust, a sportot, a szállodaipart, az agráriumot, a bankszektort és az építőipart, a végrehajtói rendszert, a felsőoktatást, a színházakat, az országos és vidéki médiát. Csak azt nem akarták ellopni, amiről nem tudták, hogy létezik – mondta Magyar Péter.
Az utolsó pillanatban menekülhet most meg Magyarország a teljes kifosztástól
– fogalmazott.
Önök, fideszesek az állami vagyonból zsilipeltek át maguknak, családtagjaiknak és haverjaiknak. Mi a magyar emberekkel ezt visszaszerezzük
– fogalmazott. Amikor Önök azt mondják, „ez a mienk”, arra gondolnak, hogy a közösből elvesznek. Mi pedig arra, hogy ez a magyar embereké. Mi a fontos Önöknek: hogy a magyaroké legyen a nemzeti vagyon, vagy egy szűk, kiváltságos köré, amely kirabolta ezt az országot? – kérdézte.
Mire való a magyar nemzet vagyona? Hogy a magyar embereké legyen, vagy hogy védvonalat építsen Orbán Viktornak? Legyen nemzeti minimum, hogy minden vitatott szerzdést felül kell vizsgálni, és ahol jogsértés történt, ott az állam kíméletlenül érvényesíti a jogot – fogalmazott.
Önök, fideszesek is tudják, hogy az a sok tízezer milliárd forint, amit az Önök körei elloptak, az a magyar emberek pénze.
Még mindig nem késő, álljanak egyszer a magyar emberek oldalára – mondta.
A nemzet nem fog lemondani arról, ami az övé. Csatlakozzanak hozzánk legalább ebben az egy dologban! – mondta a fideszes képviselőknek.
Számtalan emberel beszéltem, több mint 700 településen jártam, és rengetegen kértek igazságtételt, az Önök által ellopott vagyon visszaszerzését – mondta. Valahányszor elém kerül egy szerződés, egy koncesszió az Orbán-kormány titkos fiókjaiból, mindig ezekre az emberekre gondolok, akik igazságtételt akarnak. Minden elrabolt, de visszaszerzett forintot az emberek javára fordítjuk. Erről szól a tűzifaáfa, a vényköteles gyógyszerek áfájának csökkentése, az iskolakezdési támogatás.




