Infostart.hu
eur:
362.92
usd:
322.41
bux:
144587.11
2026. október 16. péntek Gál
Pósfai Gábor belügyminiszter beszédet mond a XXXI. Országos Polgárõr Napon Kalocsán, az Érsekkertben 2026. július 4-én.
Nyitókép: MTI/Ujvári Sándor

Már a kormány előtt van a béremelési terv

Elkészült a Belügyminisztérium javaslata a belügyi ágazatban dolgozók bérrendezéséről, a javaslatban szerepel illetményemelés és az úgynevezett preferált települési pótlék használata, valamint az országon belüli mobilitást elősegítő plusz intézkedés is, de a konkrétumokról csak akkor számolnak be, ha a kormány már döntött róla.

Pósfai Gábor belügyminiszter hétfőn a Facebook-oldalán jelentette be, hogy elkészült a javaslatcsomag, amit a kormány előtt képviselnek majd, de jelezte, konkrétumokról csak akkor lehet felelősen beszámolni, ha megszületett a végleges döntés.

A belügyminiszter bejegyzésében azt írta, kinevezése óta legfontosabb feladatának tekinti a rendvédelmi állomány megbecsültségének helyreállítását. Mint írta, „olyan összetett, méltatlan helyzetet örököltünk, amellyel mindenképpen foglalkoznunk kell a rendszerszintű és megnyugtató megoldás érdekében”. Felidézte: korábban azt ígérte, augusztus végére kidolgozzák javaslatcsomagjukat a belügyi ágazat bérrendezéséről, ez mostanra elkészült.

Mint írta, áttekintették az aktuális helyzetet, „a korábbi évek döntéseit vagy »nem döntéseit«”. Ezzel kapcsolatban megjegyezte: alapvető probléma, hogy

a rendvédelmi dolgozók illetményalapja 2008 óta változatlan, és voltak ugyan időnként egyszeri emelések, de mindig csak bizonyos állománycsoportok részére,

és példaként említette a 2022-ben és 2026-ban adott fegyverpénzt a hivatásosoknak és azt, hogy hasonló jogcímen a rendvédelmi igazgatási alkalmazottak (RIASZ) is kaptak 2026-ban egy egyszeri juttatást. Pósfai Gábor hozzátette: ezek az intézkedések nem oldották meg a meglévő állomány és a leterheltség problémáját, hiszen az elégedetlenség és a létszámhiány évről évre csak nőtt.

Közölte:

a most kidolgozott javaslatban szerepel illetményemelés és az úgy nevezett preferált település pótlék, ami jogilag korábban is rendelkezésre állt, csak nem használták.

Javasolnak emelést a munkavállalók és a rendvédelmi igazgatási szolgálati viszonyban foglalkoztatottak számára is, valamint az országon belüli mobilitást elősegítő plusz intézkedés is a tervek között van. A javaslatok tartalmaznak iránymutatásokat rövid-, közép- és hosszútávra is.

„Fontos, hogy az egyes ágazatok ne egymásra licitáljanak, hanem a kormány a költségvetési helyzetet felelősen kezelve döntsön ezekben a kérdésekben is. Ne felejtsük el azt sem, hogy a bérrendezés problémája mellett a kormány óriási költségvetési hiányt is örökölt az idei évre” – írta a belügyi tárca vezetője.

Tudatta azt is, a bérrel kapcsolatos javaslatcsomagon túl folytatódik a szakmai életút-program („életpálya”) kidolgozása és a nyugdíjrendszer átalakítása is, valamint más olyan intézkedések is, amelyek hozzájárulnak a napi terhelés csökkentéséhez és munkavégzés megkönnyítéséhez.

A miniszter közölte: folytatódik az érdekvédelmi képviseletekkel is a partnerségi együttműködés, a héten tartják – május óta másodszor – a Belügyi Érdekegyeztető Tanács következő megbeszélését, ahol áttekintenek minden aktuális kérdést.

Címlapról ajánljuk
Mekkora zakó vár Donald Trumpra a félidős választásokon? – Csizmazia Gábor az Arénában

Mekkora zakó vár Donald Trumpra a félidős választásokon? – Csizmazia Gábor az Arénában

Az Amerikai Egyesült Államokban a félidős választások eredetileg nem az elnök megítéléséről szólnának, a gyakorlatban azonban régóta politikai népszavazásként működnek az aktuális elnök teljesítményéről, most különösen is így lesz ez – tette világossá az InfoRádió Aréna című műsorában Csizmazia Gábor, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársa.

Az EU-csúcs árnyékában – Nem elég, hogy lassú az EU gépezete, most van „mindenhol” választás is

Uniós versenyképesség, energiapiaci helyzet, migráció és költségvetés az aktuális témák a kétnapos uniós csúcson Brüsszelben. Az első napon már túl vagyunk, mi várható a folytatásban? Ezt kérdezte az InfoRádió Gálik Zoltántól, a Corvinus Egyetem docensétől.
inforadio
ARÉNA
2026.10.16. péntek, 18:00
Keleti Arthur
kibertitok jövőkutató, az Informatikai Biztonság Napja (ITBN) alapítója
Mozdul a forint, megőrülnek a befektetők a magyar kötvényekért

Mozdul a forint, megőrülnek a befektetők a magyar kötvényekért

Az elmúlt hetek erősödése után tegnap óta gyengül a dollár, elsősorban azért, mert csökkennek az amerikai és az európai állampapírhozamok. A lendületből a forint is profitál, hiszen a dollárral szemben 326,5-ről 324 közelébe erősödött, miközben az euróval szemben csak kisebb mozgások látszottak. A kötvénypiaci enyhülés miatt azonban korai fellélegezni, mert a világ adósságproblémái nem oldódtak meg két nap alatt, az olajárak pedig tovább emelkednek. A befektetők ma az európai és az amerikai konjunktúraadatokra figyelnek, az adóssághelyzet és az olajpiac fejleményei pedig a forint árfolyamát is jelentősen mozgathatják.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×