Infostart.hu
eur:
365.29
usd:
320.68
bux:
151272.07
2026. szeptember 27. vasárnap Adalbert
Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter a Miniszterelnökségen tartott kormányszóvivõi sajtótájékoztatón 2026. június 18-án.
Nyitókép: MTI/Hegedüs Róbert

Magyar Péter külföldre megy, eljött Vitézy Dávid nagy lehetősége

Magyar Péter miniszterelnök hétfő hajnalban Törökországba utazik a Észak-atlanti Szerződés Szervezetének (NATO) csúcstalálkozójára.

Facebook-oldalán a kormányfő vasárnap délután azt is közölte, hogy július 12-én érkezik vissza Magyarországra, mert - mint írta - a hivatalos program után négy napig a fiaival lesz a török tengerparton.

Tudatta, hogy távolléte idején Ruff Bálint miniszterelnök-helyettes látja el az itthoni feladatait.

A bejegyzéshez mellékelt videóüzenetében elmondta, kedden, valamint szerdán a törökországi NATO-csúcson a külügyminiszter és a honvédelmi miniszter társaságában találkozik a katonai szövetség vezetőivel, így nem vesz részt a hétfői és a keddi parlamenti ülésen.

Hangsúlyozta, a törökországi NATO-csúcs lesz az első, amelyen már miniszterelnökként képviseli Magyarországot a világ legerősebb katonai szövetségének tanácskozásán.

Hozzátette,

az utóbbi hetekben bebizonyosodott, hogy megéri megbízható, de kritikus partnerként együttműködni.

Ezt bizonyítja az is, hogy a Tisza-kormány pár hét alatt megállapodott Ukrajnával a kárpátaljai magyarok alapvető jogairól, valamint "felélesztettük a V4-ek szövetségét".

Jelezte, Törökországban is konstruktív szellemben fog tárgyalni a világ vezető hatalmaival. Magyarország érdeke az, hogy erős ország legyen. "Ahogy az is, hogy erős szövetségi rendszerek tagjai legyünk."

Felidézte, Mark Rutte NATO-főtitkárral a korábbi megbeszélésük alapján egyetértettek abban, hogy a magyar katonák kiváló munkát végeznek a koszovói békefenntartó misszió keretein belül.

Az európai uniós SAFE-hitel kiváló lehetőség a Magyar Honvédség kapacitásainak erősítésére úgy, hogy annak előnyei az emberek mindennapi életében is észrevehetők legyenek - hangsúlyozta, hozzáfűzve: bizonyos kereteken belül lehetőség van vasúti, infrastrukturális, egészségügyi és egyéb civil fejlesztések megvalósítására ezen forrásokból.

Azt mondta, az előző kormányzat abszurd terveket nyújtott be a 16 milliárd eurós SAFE-hitel kapcsán is április 12-e előtt az Európai Uniónak, "feltehetően azért, hogy ellopják ezen összegek jelentős részét is". – mondta.

"Hétfőn és kedden tehát most először kihagyom az Országgyűlés ülését és nem fogok beszédet mondani. Helyettem Vitézy Dávid fog napirend előtt felszólalni" - fogalmazott.

Mivel megy?

Beszámolt arról is, hogy visszautasította a honvédségi géppel való utazás lehetőségét Törökországba, ezért kereskedelmi járattal, Wizz Airrel utazik először Isztambulba, majd gépkocsival Ankarába.

Címlapról ajánljuk
Europion kutatás: a többség szerint helyes volt kikérni Magyar Péter mentelmi jogát is

Europion kutatás: a többség szerint helyes volt kikérni Magyar Péter mentelmi jogát is

A szokásos aránynál jóval többen nem tudnak véleményt mondani az ügyészség körüli vitáról. A magyarok relatív többsége egyetért azzal, hogy a Tisza frakciója elveti Szathmáry Zoltán legfőbb ügyésznek jelölését, de eközben támogatják a miniszterelnök mentelmi jogának kikérését. Ez derül ki az Europion friss közvélemény-kutatásából. A részletekről Bojár Ábel, a társaság kutatási igazgatója beszélt az InfoRádióban.

Kiderült, hogy mi a legnagyobb gond a buszsávokkal

Egy friss tanulmány szerint a főváros jelentősebb buszfolyosóinak célzott fejlesztése évente akár 20–30 millió euró társadalmi hasznot is hozhat. A kutatás szerint ehhez még költséges nagyberuházásokra sincs feltétlenül szükség.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×