Infostart.hu
eur:
363.29
usd:
323.23
bux:
145471.12
2026. október 17. szombat Hedvig
Nyitókép: Unsplash.com

Ürge-Vorsatz Diána: máshogy kellene használni a klímaberendezéseket

Csak a fák aktív légkondicionáló működésére, illetve a lakásokra, irodákra szerelt légkondicionáló berendezések használatának visszafogására van szükség Ürge-Vorsatz Diána klímakutató szerint. A Közép-európai Egyetem professzora, az ENSZ Éghajlat-változási Kormányközi Testületének alelnöke az InfoRádióban azt mondta: eddig tudott légkondi nélkül alkalmazkodni az európai társadalom, most már változtatni kell.

A világ is gyorsulva melegszik, de Európa az átlagnál is nagyobb ütemben, a legnagyobb veszélyben pedig épp Magyarország középső része van – mondta Ürge-Vorsatz Diána klímakutató az InfoRádióban. Az szinte biztos, hogy eléri majd az 50 Celsius-fokot a hőmérséklet Magyarországon, a kérdés csak az, hogy mikor – tette hozzá, kiemelve a hőség halálos áldozatainak növekvő számát, illetve azt, hogy a kánikula egészségügyileg ártalmas hatásai miatt nagyon sokan maradandó egészségkárosodással fogják az életünket leélni.

Mindez ellen elmondása szerint leginkább azzal lehet védekezni, ha fásítjuk a településeinket, az idősebb, nagy fákat pedig minél tovább megőrizzük, nem csonkítjuk őket, mert csak a nagy fák képesek aktívan légkondicionálni.

„A többi módszer, amit ismerünk, az esetleg mérsékli a belső túlmelegedést az épületekben, de aktívan légkondicionálni csak a növények vagy esetleg a vízfelületek tudnak

– utóbbiból azért összességében elég kevés van Magyarországon –, hiszen a fák a levélfelületeikkel légkondicionálnak. Ez olyan, mint amikor kijövünk a strandon a vízből, és amíg még vizesek vagyunk, addig akkor is fázunk, amikor nagyon meleg van. Ugyanezt csinálják végül is a növények: a talaj legmélyebb rétegeiről felhozzák a nedvességet, és ezt elpárologtatva hűtenek, valamint még árnyékot is biztosítanak” – emelte ki a Közép-európai Egyetem professzora, az ENSZ Éghajlat-változási Kormányközi Testületének alelnöke.

Emiatt

  • rendkívül fontos az összes járdát, az összes villamos- és buszmegállót, teret és más olyan területet, ahol az emberek kint tartózkodnak nyáron, úgy beültetni fával, hogy nyáron, amikor a nagy hőség jön, akkor le legyenek árnyékolva;
  • rendkívül fontos, hogy úgy legyenek a fák elültetve, hogy az épületek olyan ablakait, amik nyáron napot kapnak, tehát csapdába ejtik a Nap melegét, és így fölmelegítik az otthonainkat, a munkahelyeinket, kívülről árnyékolják, hiszen így csökken az épületek túlmelegedése, kevesebb szükség lesz légkondicionálásra.

A klímaszakértő szerint egyre több légkondicionálásra lesz szükség, viszont meg kell próbálni ennek mértékét olyan minimálisan tartani, amennyire csak lehet, hiszen

a légkondicionálás két-három szempontból is ördögi kör.

Szavai szerint a légkondicionáló berendezések

  • egyrészt csak „kitranszportálják” az épületekben levő hőt az utcára, tehát még nagyobb hőkatlant csinálnak a városainkból és a településeinkből,
  • másrészt a globális felmelegedést is felerősítik, hiszen még a mesterséges intelligenciánál is ötször jobban emelik már jelenleg is az áramigényünket,
  • harmadrészt a bennük lévő gázok nagyon erős üvegházhatással bírnak.

Nagyon nehéz hirtelen ennyivel több embernek és ennyivel több épületet ellátni légkondicionálással, emiatt például az Európai Bizottság épületében is le kellett állítani pár napja a légkondicionálást, amiből problémás kommunikációs eset is lett – jegezte meg Ürge-Vorsatz Diána. Elmondása szerint Európában még megoldottuk az eddigi, nem olyan drasztikus hőséghullámokat kisebb mértékű légkondicionálással, mert alkalmazkodtunk a kultúránkkal, például nyáron vesszük ki a szabadságot, mert akkor a munkahelyünkön nehezebben tudunk dolgozni, vagy például ilyenkor az iskolák be vannak zárva.

„Rengeteg alkalmazkodás úgy alakította ki az európai társadalmat, hogy termelékenyek, produktívak legyünk még amellett is, hogy néhányszor nyáron eddig is elértek minket hőséghullámok. Most is fontos lenne úgy alkalmazkodnunk, hogy ne az legyen az első, hogy mindenhova légkondicionálót teszünk, mert ettől nagyon meg fog borulni az európai klíma, illetve hozzásegítünk az éghajlatváltozáshoz. Ugyanis a légkondicionálás nemcsak az energiafelhasználása miatt gyorsítja a felmelegedést, hanem amiatt is, hogy a légkondicionáló berendezések olyan gázokat használnak, amelyek

körülbelül negyedannyit emeltek már a globális átlaghőmérsékleten, mint a szén-dioxid. Nagyon erős üvegházhatású gázok”

– figyelmeztetett a klímakutató, hozzátéve, hogy emiatt úgy kell megvédeni az embereket, hogy megpróbáljunk minél tovább „kibekkelni” általános légkondicionálás nélkül.

A cikk alapjául szolgáló interjút Kalapos Mihály készítette.

Címlapról ajánljuk
Ezért nem tud nyugton ülni az ADHD-s gyerek

Ezért nem tud nyugton ülni az ADHD-s gyerek

Október az ADHD tudatosításának hónapja. Ezt az állapotot leggyakrabban a figyelemzavarral, a hiperaktivitással és az impulzivitással azonosítjuk. Bohács Krisztina intelligencia-kutató szerint egyre több tanuló és felnőtt érintett, miközben az iskoláknak és a családoknak a figyelmi nehézségek mellett a túlterhelődésre és az impulzív viselkedésre is fel kell készülniük.
inforadio
ARÉNA
2026.10.19. hétfő, 18:00
Zalai Csaba
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára, az Európa-tanulmányok Tanszék oktatója
Lezárták Moszkva légterét, Trump kihátrált a kemény szankciók mögül – Híreink az orosz-ukrán háborúról szombaton

Lezárták Moszkva légterét, Trump kihátrált a kemény szankciók mögül – Híreink az orosz-ukrán háborúról szombaton

Donald Trump egy pénteken kiadott rendeletével felfüggesztette az oroszellenes szankciós törvény kulcsfontosságú rendelkezéseit – köztük az orosz árukra kivetendő vámokat és az orosz olaj- és gázvásárlásokat büntető intézkedéseket –, mindössze néhány nappal a hatálybalépésük előtt. Ukrajna közben újraindította az orosz olajfinomítók elleni csapásokat: már hatodik egymást követő éjszaka korlátozták a légiforgalmat Moszkva felett, a fővárosi repülőtereken járatok százai torlódtak fel. A Fekete-tenger térségében kereskedelmi hajókat érnek dróncsapások, Nicușor Dan román elnök ezért a NATO nagyobb szerepvállalását kéri a térségben. A fronton az orosz vezérkar a Donyeck megyei erődváros, Dobropillja elfoglalásáról számolt be, Moszkva szerint pedig egyelőre nincs napirenden a béketárgyalások folytatása az amerikai küldöttséggel. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb fejleményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×