Infostart.hu
eur:
354.31
usd:
310.14
bux:
141741.65
2026. július 3. péntek Kornél, Soma
A Csányi Alapítvány egyik nyári gyermektábora.
Nyitókép: Facebook/Csányi Alapítvány a Gyermekekért

Nem is gondolnánk, mennyi mindenre kell figyelni a nyári táborozásnál – szervezőnek, résztvevőnek

Magyarországon a táborszervezés szigorú szabályhoz kötött, amelynek elsődleges célja a gyermekek biztonságának és egészségének védelme – mondta az InfoRádióban a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ élelmezés-, táplálkozás-, gyermek- és ifjúság-egészségügyi osztályának vezetője, Csizmadia Hajnalka. Hozzátette: a táborokban biztosítani kell a megfelelő tisztálkodási lehetőséget, valamint alapvető fontosságú az ivóvíz-minőségű víz garantálása is.

Minden tábort három héttel a tábor kezdése előtt kötelező bejelenteni a tábor helye szerinti népegészségügyi hatóságnak, ez a járási, illetve a kormányhivatalokat jelenti.

Hogy lássuk a nagyságrendeket – jegyezet meg Csizmadia Hajnalka –, évente Magyarországon 4500 tábort jelentenek be, nagy részük napközis tábor (3800), illetve 5-600 szálláshellyel rendelkező tábort is bejelentenek. 150-160 nomád tábort is regisztrálnak.

A népegészségügyi hatóság kiemelt figyelmet fordít a gyermekek védelmére, így igyekszik a táborok nagy részét ellenőrizni. Kisebb hiányosságokat természetesen találnak, hatósági intézkedést igénylő problémák viszont csak kis számban fordulnak elő, kevesebb mint 5 százalékban.

Az InfoRádióban az NNGYK gyermek- és ifjúság-egészségügyi osztályának vezetője elmondta: a biztonságérzetet növelheti az, hogy 2025 tavaszán hatályba lépett egy új rendelet, amely két jelentős újítást hozott a jogszabályban:

  1. erkölcsi bizonyítványhoz kötődik a gyermekek felügyeletét ellátó személyek részvétele a táborozásban, a tábor szervezője, -vezetője vagy a gyermekekkel közvetlenül foglalkozó munkatárs nem lehet olyan személy, aki büntetett előéletű, büntetőeljárás alatt áll vagy akit eltiltottak a gyermekekkel kapcsolatos foglalkozás gyakorlásától;
  2. tájékoztatási kötelezettség: a szervezőknek már a jelentkezéskor a programterven keresztül be kell mutatni a tábor pontos programját, a biztosított ellátást, az étkeztetés módját, a szállás körülményeit, illetve ha emellett a tábor jellege igényli, akkor az esetleges kockázatokra is fel kell hívni a figyelmet, mint például a kullancs által terjesztett agyhártyagyulladás elleni védőoltás lehetőségét, illetve a kullancsriasztók használatát.

Fontos, hogy a táborszervező az orvosi ellátásról is gondoskodjon, kell, hogy legyen elsősegélynyújtó felszerelés, továbbá az elsősegélynyújtásban jártas személyt is biztosítani kell, 300 fő feletti tábor esetén folyamatosan; az orvosnak a tábor területén kell laknia. Egyéb esetben a területileg illetékes háziorvosnál, gyermekorvosnál kell bejelentkeznie a táborszervezőknek.

Biztonsági követelmény az is, hogy a tábor vezetőjének – írásban – rendelkezésre kell állnia, hogy az adott napszakban hol érhető el az orvosi ellátás.

Részletes higiénés minimumfeltételek is rögzítésre kerültek a jogszabályban, a létszámnak megfelelő illemhely, kézmosó, ottalvós táborok esetén zuhanyzási lehetőség is elő van írva.

A táborok játszótéri eszközeinek biztonságára is kiemelt figyelmet kell fordítani, illetve az étkezés tekintetében fontos előírás, hogy ha a gyermek speciális étkeztetést igényel, akkor a tábor során ezt biztosítania kell a szervezőnek. A normál étrend esetén pedig megfelelő energiaszükségletű étkeztetésről kell gondoskodni.

A nomád, nem közművesített területen szervezett táborokkal kapcsolatban Csizmadia Hajnalka kiemelte az ivóvíz-minőségű víz folyamatos biztosítását tisztálkodáshoz, főzéshez, mosogatáshoz, fogyasztáshoz.

„A nomád táborok esetén még fontos a közös főzés, ami a nomád táboroknak általában a sajátja: az élelmiszer-biztonsági szabályokat be kell tartani, illetve erre fokozott figyelmet kell fordítani. A gyermekeket felnőtt irányítás és folyamatos felügyelet mellett lehet bevonni az ételkészítésbe. Rendkívül fontos, hogy a munka megkezdése előtt szükséges őket oktatni az alapvető higiénés és balesetvédelmi szabályokra, csak olyan résztvevő – gyermek, illetve felnőtt – vegyen részt az ételkészítésben, aki semmilyen fertőző tünetet nem mutatott, nincs hasmenése, ellenkező esetben nem szabad részt vennie a főzésben” – sorolta.

A beteget a táborban el kell különíteni, gondoskodni kell a szülők értesítéséről, illetve a szükséges egészségügyi ellátás megszervezéséről; a betegeket voltaképp ki kell emelni a tábor többi résztvevője közül – hangsúlyozta.

Visszatérve a főzésre elmondta: a földes áruk, a tiszta és a szennyezett folyamatok elkülönítése is kötelező. Amely táborban esetleg medence is található, annak üzemeltetésére is szigorú szabályok vonatkoznak, ezeknek a szervezőknek kell utánanézni, a helyileg illetékes népegészségügyi hatóságok állnak rendelkezésre segítségnyújtás szempontjából.

Kitért még a sporttáborokra, ahol nem mindegy, mennyi a folyadék nyáron, ráadásul minél alacsonyabb szénhidráttartalmú.

Ugyanígy fontos a nap elleni védelem, a krémek, a karimás sapkák, kalapok használata a napsugárzás elleni védelem jegyében.

A cikk Rozgonyi Ádám interjúja alapján készült.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Elég volt a fővárosi vízfejből, vidéken is dolgozna a leendő brit kormányfő

Elég volt a fővárosi vízfejből, vidéken is dolgozna a leendő brit kormányfő

Még át sem vette a posztot, de Andy Burnham, a brit Munkáspárt következő vezetője – és így leendő kormányfő – máris radikális változást ígér. Közölte, hogy megosztaná a munkanapjait a Downing Street 10 és Manchester városa között, hogy így csökkentse a brit politika és közélet „London-centrikusságát”.

Kormányszóvivői tájékoztató: átszabják az áramszámlákat a megújulóknál, jön az ügynökakták nyilvánossága

Az új, a vármegye elnevezést is megszüntető Alaptörvény-módosítást várhatóan a jövő hét elejéig benyújtják a társadalmi egyeztetés után – „nagy változás nem lesz”, inkább szigorodni fog. A NAV elnöki pozíciójára nyilvános pályázatot fognak kiírni, a hatóság vezetője nem lesz államtitkár. Szerveződik Magyar Péter látogatása a Vatikánba.
Még nincs a NAV-nak végleges új elnöke

Még nincs a NAV-nak végleges új elnöke

Kármán András pénzügyminiszter csütörtök este közölte: nyílt pályázaton választják ki a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) új elnökét. Korábban még úgy tűnt, hogy eldőlt az adóhatóság új vezetőjének személye, tartósan, ugyanis a tárcavezető hétfő reggel még azt közölte, hogy "alapos szakmai egyeztetések után megszületett a döntés az új NAV-vezetéssel kapcsolatban" és akkor meg is nevezte Tamásné Czinege Csillát, és úgy tűnt az akkori tájékoztatásokból, hogy tartósan tölti majd be ezt a posztot. Az ügy előzménye, hogy a választást sokan kritizálták és Magyar Péter miniszterelnök a csütörtöki tájékoztatón bejelentette, hogy nincs még NAV-elnök.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×