Infostart.hu
eur:
363.83
usd:
317.07
bux:
152753.74
2026. szeptember 21. hétfő Máté, Mirella
iratok papírok dokumentumok
Nyitókép: Pixabay

Bűnügyi felügyeletbe került Halásztelek polgármestere

Több mint 13 millió forint kerülhetett jogosulatlanul az anyjához, majd visszaosztásra.

Bűnügyi felügyeletbe került Nagy Barnabás, Halásztelek, korrupcióval gyanúsított polgármestere – derült ki a Fővárosi Törvényszék hétfői közleményéből.

A Budai Központi Kerületi Bíróság korrupció gyanúja miatt elrendelte egy polgármester bűnügyi felügyeletét és távoltartását négy hónapra – közölte a törvényszék, nem említve az érintett politikus nevét.

A közleményben tudatták: megalapozott a gyanúja annak, hogy a polgármester megállapodott egy országgyűlési képviselővel, hogy az érdemi munkavégzés szándéka nélkül, munkatársként foglalkoztassa anyját. A nő fizetésének javát átutalta fiának, aki a kapott összeg egy részét – a foglalkoztatás eléréséért és fenntartásáért kötött megállapodás alapján – jogtalan előnyként eljuttatta a képviselőnek.

A gyanúsított cselekménye bizonyítottság esetén felbujtóként, üzletszerűen elkövetett, jelentős kárt okozó csalás, hivatali helyzettel való visszaélésre irányuló, üzletszerűen elkövetett hivatali vesztegetés, valamint felbujtóként elkövetett hamis magánokirat felhasználása lehet – írta bíróság.

A Központi Nyomozó Főügyészség április 16-án tudatta, hogy őrizetbe vette Halásztelek polgármesterét, és a Fővárosi Törvényszék közleményében felsorolt gyanúsítást fogalmazott meg. Azt írták, hogy a halászteleki polgármester „hozzátartozója”, egy hetvenéves nyugdíjas 13 millió 345 ezer forintot vett át jogosulatlanul, amelyet részben „visszaosztott”. A Nemzeti Választási Iroda adatai szerint Halásztelek polgármestere Nagy Barnabás (Fidesz-KDNP).

Az ügyészség a bizonyítás megnehezítésének és meghiúsításának megakadályozása érdekében indítványozta a gyanúsított bűnügyi felügyeletének és távoltartásának elrendelését. A bíróság megállapította, hogy a férfi a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható, és fennáll a veszélye, hogy az eljárás meghiúsítására törekedne, ezért elrendelte a korlátozásokat - írta a törvényszék.

"Figyelemmel a terhelt közvetlenség elve alapján tapasztalt személyiségére, az eljárás során tanúsított magatartására, tőle a magatartási szabályok betartása alappal elvárható. A bíróság ennél szigorúbb döntést nem hozhatott, mivel a Központi Nyomozó Főügyészség a bűnügyi felügyeletet és a távoltartást indítványozta" - áll a törvényszék közleményében.

Április 16-án a Telex közölte: megkeresésére a Fidesz-frakció azt írta, hogy az illető Bóna Zoltán képviselői munkáját segítő titkárként dolgozott, de napi munkájára csak közvetlen felettesének volt rálátása.

Címlapról ajánljuk
Hétfőtől új munkarendben dolgozik az Országgyűlés, Magyar Péter beszéde nyitja az ülést

Hétfőtől új munkarendben dolgozik az Országgyűlés, Magyar Péter beszéde nyitja az ülést

Háromhetes munkarendre tér át a parlament, most hétfőn és kedden, a jövő héten pedig hétfőn tart plenáris ülést az Országgyűlés. Az interpellációk és azonnali kérdések időtartama a jelenlegi hatvanról egyaránt kilencven percre nő. Dönthetnek az egészségügyi kamarák kötelező tagságáról, kedden a Médiatanács hat tagját és elnökét is megválaszthatja az Országgyűlés nyílt, kétharmados szavazáson.
inforadio
ARÉNA
2026.09.21. hétfő, 18:00
Seremet Sándor
a Magyar Külügyi Intézet vezető kutatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×