Infostart.hu
eur:
364.51
usd:
324.34
bux:
0
2026. november 4. szerda Károly
közlekedés jelzőtábla kresz jogosítvány
Nyitókép: Pixabay

Elbúcsúzhatunk a mai formájában ismert jogosítványunktól

Egy új uniós irányelv jelentős változásokat hoz az autóvezetés terén – mondta el Borbély Zoltán közlekedési szakjogász az InfoRádióban.

November 25-én léptek hatályba azok az EU-s szabályok, amelyek a jogosítványoknál, illetve a vezetéstől eltiltás terén is jelentős változásokat fognak hozni. A nemzeti jogban négy év után válik az összes rendelkezés alkalmazandóvá. Borbély Zoltán közlekedési szakjogász az InfoRádióban elmondta: az új szabályok célja, hogy csökkentsék az EU-s utakon bekövetkező balesetek számát, illetve az adminisztratív terheket. 2024-ben közel 20 ezer halálos baleset volt az Európai Unióban, 2030-ra ezt a felére szeretnék csökkenteni, 2050-re pedig célkitűzés, hogy egyetlen halálos, vagy súlyos sérüléssel járó baleset se történjen.

A jogosítványokra vonatkozó szabályokkal kapcsolatban elmondta, a legnagyobb modernizációt a digitális vezetői engedélyek bevezetése jelenti, ez minden tagállamra kiterjed. Ezek okostelefonon, vagy más „digitális eszközön” lesznek elérhetőek.

A digitális vezetői engedély lesz az alapértelmezett, egy rövid átmeneti időszak után fizikai verziót majd kérésre fognak kiállítani

– ismertette a szakjogász.

Hozzátette, akik nem rendelkeznek okostelefonnal, vagy pedig olyan harmadik országokba utaznak, amelyek nem ismerik el a digitális jogosítványokat, elérhető marad a fizikai jogosítvány.

Új vezetési programok is érkeznek – emelte ki. Így például a 17 éves, B kategóriás jogosítványú sofőrök számára Európa-szerte lehetőség nyílik a kísérővel történő vezetésre. A tagállamoknak lehetősége lesz arra, hogy bizonyos feltételek mellett ezt a programot bevezessék a 17 éves, C kategóriájú jogosítvánnyal rendelkező tehergépkocsi-vezetőkre is.

Ez az intézkedés segíti, hogy minél több fiatal helyezkedjen el tehergépkocsi-vezetői pályán

– emelte ki Borbély Zoltán.

A vezetésre való alkalmasság ellenőrzése mind fizikai, mind mentális szempontból nagyon fontos, hangsúlyozta. A sofőröknek önértékelési tesztet kell majd kitölteniük a jogosítvány kiállítása előtt, és minden megújításakor is – vagy pedig meg kell felelniük a nemzeti szinten kialakított egyéb értékelési rendszereknek.

Borbély Zoltán hozzátette, a kezdő sofőrök számára legalább két éves próbaidő lesz, amely alatt szigorúbb szabályok és szankciók lesznek érvényesek rájuk az EU egész területén. Fontos újítás, hogy a vezetéstől való eltiltást kölcsönösen elismerik ezentúl az Európai Unión belül. Amennyiben az egyik tagállamban súlyos szabálysértést követ el egy vezető, és eltiltják, az hatályos lesz a többi tagállamban is.

Ilyen súlyos szabálysértés lehet például a sebességhatár több mint 50 km/h-val való túllépése

– emelte ki a közlekedési szakjogász.

Súlyos szabálysértésnek számít még az olyan közúti baleset okozása is, amely halálhoz, vagy súlyos sérüléshez vezet, illetve az ittas vezetés is ide tartozik. Fontos még a veszélyeztetett úthasználók hatékonyabb védelme is, így tehát a gyalogosok, a kerékpárosok, és az elektromos rollerrel közlekedők óvása is.

Az alternatív meghajtású járművekre vonatkozó szabályok két év múlva, a kísérővel történő vezetésre vonatkozó szabályok három év múlva válnak kötelezővé a tagállamok számára. A többi szabály négy év múlva, a nemzeti jogba átültetést követően lesz alkalmazandó – mondta el Borbély Zoltán.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: elképesztően tarolnak a demokraták, történelmi bukás vár Trump pártjára

Amerikai választás 2026: elképesztően tarolnak a demokraták, történelmi bukás vár Trump pártjára

Amerika választ: az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek az Egyesült Államok választópolgárai, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható volt a demokrata többség, és az előrejelzések szerint így is lett. A kérdés már csak az, hogy mekkorára fog nyúlni a demokraták mandátumfölénye. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, most úgy néz ki, a demokraták a szenátusi többséget is megszerezték. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be, azóta pedig megállás nélkül érkeznek az első eredmények. Egyelőre úgy tűnik, egyáltalán nem hazudtak a felmérések, amikor valóságos kék hullámot jeleztek előre, több republikánus fellegvár is demokrata kézre került. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×