Infostart.hu
eur:
362.35
usd:
311.59
bux:
148307.14
2026. szeptember 4. péntek Rozália
Nyitókép: Don Mason / Getty

Már napi 24 órában érkezhetnek a DNS- és ujjnyomatadatok

Megkezdte a nemzetközi adatcserét kiszolgáló informatikai rendszer üzemeltetését biztosító projektjét a Nemzeti Szakértői és Kutató Központ – mondta el Vargáné Kunos Ágnes, a központ informatikai osztályának vezetője az InfoRádióban.

A központ 2017-ben jött létre a korábbi Bűnügyi Szakértői és Kutató Központ, illetve az Igazságügyi Szakértői és Kutató Központ egyesülésével. Különböző szakterületeken végzünk szakértői tevékenységet, például a daktiloszkópiai és a genetikai szakterületeken is, a bűnügyi adatcsere ezzel a két területtel van összefüggésben – mondta Vargáné Kunos Ágnes.

Ezen a két szakterületen biometrikus adatokat tartanak nyilván, illetve kezelnek,

a daktiloszkópiai szakterület ujjnyomatadatokat, a genetikai szakterület pedig DNS-mintákat tárol és kezel.

Adatcseréket folytatunk az ezzel kapcsolatos nemzetközi követelményeknek megfelelően, többek között a Prümi Egyezmény alapján, ami tulajdonképpen egy bilaterális adatcsere az Európai Unió tagországainak hasonló biometrikus adatokat nyilvántartó rendszereivel – tette hozzá.

Ez az uniós pályázatból megvalósuló projekt ujjnyomatadatokat, illetve DNS-mintákat érint.

A bűnügyi adatcsere, illetve az alapjául szolgáló nyilvántartások már régóta léteznek. 2022-ben kezdték meg a nyilvántartásokat kiszolgáló informatikai infrastruktúra megújítását, és 2023-ban fejeződött be az a szerveroldali kapacitásbővítés, illetve technológiai megújítás, aminek eredményeképpen létrejött ez a biometrikus adatnyilvántartó és adatszolgáltató központ. Ezeknek a gyártói támogatásával kívánjuk megoldani a folyamatos üzemeltetést, hiszen nekünk 24/7-es a rendelkezésre állási időnk, vagyis a hét minden napján, a nap 24 órájában kell biometrikus adatcserét folytatnunk – mondta Vargáné Kunos Ágnes, a Nemzeti Szakértői és Kutató Központ informatikai osztályának vezetője az InfoRádióban.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
A rollerektől a zebrákig: fontos közlekedési változások Szlovákiában

A rollerektől a zebrákig: fontos közlekedési változások Szlovákiában

Szeptember elsejétől szigorodtak és lényegesen átalakultak a közúti közlekedés szabályai Szlovákiában. A belügyminisztérium előterjesztése nyomán hatályba lépett törvénymódosítások a járművezetőket, a kisméretű elektromos eszközöket használókat, valamint a gyalogosokat egyaránt érintik, a jogalkotó célja pedig a közlekedés biztonságosabbá és logikusabbá tétele volt.

Megszűnhetnek a trafikkoncessziók, kötelező orvoskamarai tagság, béremelés a szociális szférában, „három csapás” az akkugyáraknak

Két hét múlva várhatóan eltörlik a koncessziók jelenlegi rendszerét. Három elv mentén alakítják át a hulladékgazdálkodást, miután a kormány 90 milliárd forintnyi büntetést kell, hogy fizessen az EU-nak a Mohu mulasztásai után – jelentette be Magyar Péter miniszterelnök a kormányzati tájékoztatón.
Amerika sem akart kimaradni a jóból

Amerika sem akart kimaradni a jóból

Jellemzően emelkedtek az ázsiai részvénypiacok csütörtökön, miután a globális kötvényhozamok csökkenése és az olajárak stabilizálódása javította a befektetői hangulatot. Európában is többnyire emlekedést láthatunk és Amerikában is emelkednek a tőzsdék, miután esni kezdtek a kötvényhozamok, azt követően, hogy a piacok ismét elkezdték kiárazni a szeptemberi kamatemelés esélyét. Eközben viszont a piaci szereplők  már a pénteken érkező amerikai munkaerőpiaci jelentésre is figyelnek, amely további fontos jelzést adhat a Fed várható kamatpályájáról.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×