Infostart.hu
eur:
389
usd:
330.1
bux:
0
2025. december 25. csütörtök Eugénia
Nyitókép: Facebook/Lázár János

Lázár János: be kell vezetni itthon a kémiai kasztrálást

Az építési és közlekedési miniszter szerint a pedofil bűncselekményt elkövetőket tényleges életfogytiglanra kell ítélni és be kell vezetni Magyarországon is a kémiai kasztrálást. Lázár János erről Sopronban beszélt, a Lázárinfón.

Lázár János a legsúlyosabb bűncselekménynek tartja a kiszolgáltatott emberek sérelmére elkövetett bűncselekményeket, és úgy látja, hogy ha egy gyerekkel szemben valaki pedofíliát követ el, ha egy gyereket megerőszakol, azzal szemben a halálbüntetés lenne az igazságos.

„Az Európai Unió ezt tiltja, de két javaslattal élnünk kell, és ma itt Sopronban két javaslatot teszek a kormány és a parlament asztalára. Akit pedofil bűncselekményen kapnak el, és bebizonyosodik a bűnössége, azt lehessen Magyarországon tényleges életfogytiglanra ítélni. A másik javaslatom, hogy be kell vezetni az Európában már létező kémiai kasztrálást. Én vidéki gyerek vagyok, sőt tanyán nevelkedtem részben, felénk ezt úgy mondanák, hogy a pedofilokat ki kell herélni, nincs más megoldás” – fogalmazott élesen Lázár János.

Az építési és közlekedési miniszter szerint ugyanakkor a pedofil bűncselekménnyel vádaskodókat is következetesen meg kell büntetni.

Meglátása szerint ami az elmúlt néhány napban történt néhány sajtótermék, befolyásos véleményvezér és politikus közreműködésével, azt mutatja, hogy alaptalan vádakkal meg akarják gyengíteni a magyar államot, a magyar kormányt. „Sem a Fidesz kormányzatban, sem a Fidesz vezetésében egyetlen egy pedofil sincs, minden vád teljes egészében alaptalan” – jelentette ki.

Lázár János arról is beszélt, hogy óriási baj lenne, ha 35 évvel a rendszerváltás után elszabadulna az erőszak az országban. Szerinte felelőtlen, hogy az ő akasztását kívánták, és az is felelőtlen dolog, hogy a Magyar Honvédség korábbi effektív vezetője fegyverrel jár lakossági fórumra.

„Erre semmi szükség nincsen. Vannak olyanok Nyugaton és Keleten is, akik azt akarják, hogy a magyarok egymásnak menjenek, destabilizálni akarják kívülről ezt az országot, és azt akarják, hogy Magyarország is káoszba süllyedjen, mint nagyon sok ország a világban” – vélekedett.

Minden magyar érdeke, hogy béke legyen a választásokig az országban – tette hozzá a miniszter, aki szerint a jelenlegi kormány nemcsak dumál, hanem valóra váltja az ígéreteit.

Lázár János azt is mondta, Magyar Péterék valójában Brüsszel programját akarják végrehajtani, aminek az a célja, hogy megszüntessék az egykulcsos személyi jövedelemadót, a 13. havi nyugdíjat és az alacsony rezsiárakat. A kormány pedig az Otthon Start programmal azt szeretné elérni, hogy mindenkinek saját otthona legyen.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Csikós Zsóka: már ki merem jelenteni, hogy van esélyem a világ legjobbjai ellen

Csikós Zsóka: már ki merem jelenteni, hogy van esélyem a világ legjobbjai ellen

Pályafutása során először Csikós Zsóka lett az év magyar női kajakosa. Bár az idei évnek úgy vágott neki, hogy a világjátékokra akar kijutni, végül nem a maratoni számokban, hanem a rövidebb távokon halmozta az Eb- és vb-érmeket. A Szolnoki Kajak-Kenu Klub versenyzője az InfoRádióban azt mondta: korábban nem mindig értette, miért van akkora mizéria a csapathajók összeállításánál, jövőre azonban már párosban és/vagy négyesben is szerepelne.
VIDEÓ
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×