Infostart.hu
eur:
362.52
usd:
312.15
bux:
147747.91
2026. szeptember 5. szombat Lőrinc, Viktor
Nyitókép: BKK/Nyirő Simon

Megint kigyulladt egy busz Budapesten, most a Jászai Mari térnél

A sofőr oltotta el poroltóval a tüzet, miután leszállította az utasokat.

Újabb BKV-busz gyulladt ki pénteken Budapesten, tudta meg a Telex. Egy olvasójuk videót is küldött az esetről. Az ügyben a portál megkereste a BKV sajtóosztályát – válaszuk alapján a tűzeset délután 13:36-kor a Jászai Mari tér közelében történt, a tűz egy 9-es busz motorterében keletkezett.

A BKV azt írta a portálnak: „a motortól nagyjából 1 méter távolságban elektromos zárlat keletkezett az úgynevezett motortéri vészleállító berendezésben. A jármű vezetője az utasokat biztonságban leszállította a buszról, senki nem sérült meg, majd a zárlat okozta lángokat – még a tűzoltók kiérkezése előtt – poroltóval eloltotta. A járművet kollégáink a telephelyére vontatták, a kieső busz helyére pedig másikat állítottak forgalomba. A zárlat pontos okát a későbbi vizsgálatok után lehet majd megállapítani.”

Augusztusban több busz is kigyulladt Budapesten. A tűzesetek miatt több vizsgálat is indult. A Fővárosi Kormányhivatal legutóbb a budapesti BKV-buszok 76 százalékánál problémát talált. Karácsony Gergely felszólítása után a BKV is vizsgálatot indított: a 855 buszt érintő flottaellenőrzésükön egyik járművön sem találtak az utasok biztonságát veszélyeztető hibát.

(Nyitóképünk illusztráció)

Címlapról ajánljuk
Európa megállíthatatlanul melegszik, az átlagnál is jobban – éghajlatkutatók az Arénában

Európa megállíthatatlanul melegszik, az átlagnál is jobban – éghajlatkutatók az Arénában

A globális felmelegedés mellett Európa még az átlagosnál is jobban melegszik, méghozzá megállíthatatlanul, az 1980-as évek óta – derült ki az InfoRádió Aréna című műsorából, amelynek vendége volt Kis Anna éghajlatkutató, a földtudományok doktora, az ELTE Meteorológiai Tanszék tudományos munkatársa és Szabó Péter éghajlatkutató, az ELTE Meteorológiai Tanszék doktorandusza, akik a miértekről is részletesen szóltak.

Hack Péter szerint így lehetne gyorsítani a magyar igazságszolgáltatáson

Felülvizsgálja a kormány a büntetőeljárások elhúzódásának okait. A miniszterelnök szerint a cél előkészíteni minden olyan jogszabályi, szervezeti és finanszírozási változtatást, ami rövidítheti a nyomozásokat, az ügyészségi eljárásokat és a bírósági szakaszt. Hack Péter jogász, az ELTE emeritus professzora az InfoRádióban azt mondta: nemzetközi összehasonlításban nem kiemelkedően hosszúak a magyar perek, de lehetne gyorsítani rajtuk.
inforadio
ARÉNA
2026.09.07. hétfő, 18:00
Prőhle Gergely
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének programigazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×