Infostart.hu
eur:
362.12
usd:
322.26
bux:
147607.45
2026. november 4. szerda Károly
Nyitókép: Főtaxi

Taxisok, akik most demonstrálnak, és akik nem

A Taxisok Érdekvédelmi Szervezete szerint több százan demonstráltak szerda délután. A főbb követeléseikből nem engednek, így a fővárosi taxis létszámkorlátozásból, valamint az alanyi áfamentesség határának emeléséből. Az Országos Taxis Szövetség szerint ugyanakkor csak a higgadt párbeszéd és együttműködés vezet célhoz.

A Taxisok Érdekvédelmi Szervezetének elnöke szerint szerdán több taxis demonstrált, mint decemberben, amikor 450-500-an voltak kint.

"Most jóval többen voltunk. Fél kettőre már tele volt a Hősök tere" - mondta Kiss Ádám az InfoRádióban.

Hozzátette, a főbb követeléseikből nem tudnak engedni, így a fővárosi taxis létszámkorlátozásból, valamint az alanyi áfamentesség határának emeléséből sem.

"Szeretnénk elindítani egy folyamatot a tarifaemeléssel kapcsolatban is, mivel az infláció minket is érint, de nem kizárólag a taxis vállalkozókat, minden olyan egyéb vállalkozót is, akik Magyarországon vállalkozást üzemeltetnek. A vállalkozókra vonatkozóan az adózást szeretnénk rendbe tetetni" - fogalmazta meg célként.

Metál Zoltán, az Országos Taxis Szövetség elnöke viszont nem támogatja a fővárosi taxis létszámkorlátozást.

"Egy olyan létszámstopot követelni, ami tulajdonképpen a vállalkozások számára megszüntetné a piacra jutás lehetőségét, sem a kamarák, sem az érdekképviseletek nagyobb része nem tudja támogatni, hiszen ez alkotmányellenes" - jelentette ki az InfoRádióban.

Ez az érv Kiss Ádám szerint viszont nem áll:

"Ha annyira alkotmányellenes, akkor Magyarországon négy vagy öt városban alkotmányellenesen vezették be. Épp ezért kérjük Budapesten is!"

A tehát most demonstráló Taxisok Érdekvédelmi Szervezetének elnöke elmondta még, hogy ha nem tárgyalnak velük a minisztériumok, akkor folytatják a demonstrációt.

Az Országos Taxis Szövetség elnöke szerint viszont csak a higgadt párbeszéd és az együttműködés vezet célhoz.

"Mi demonstrációt nem szervezünk, annál is inkább, mert mi abban hiszünk, hogy a tárgyalóasztal mellett kell egyeztetni, javaslatokat tenni, jó esetben kompromisszumos megoldást találni" - mondta Metál Zoltán. Hozzátette ugyanakkor, hogy az alanyi áfamentesség határának emelését ők is időszerűnek tartják.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Szoboszlai Dominik kezdett a Liverpoolban
BL élőben

Szoboszlai Dominik kezdett a Liverpoolban

A Liverpool a török Fenerbahce otthonában lép pályára, az AEK Athén a Real Madridot fogadja a mai BL-játéknap két 18.45-kor kezdődő találkozóján. A négy magyar válogatott játékos közül Szoboszlai Dominik kezd, Kerkez Milos, valamint Varga Barnabás és Vitális Milán a cserepadon ül – egyelőre.

Ismerős és meglepő nevek és fedőnevek is vannak az ügynökaktákban – itt az eddig nyilvánosságra került ismert emberek listája

Az Állambiztonsági Levéltár a közélet, a tudomány és a katolikus egyház ismert személyiségeiről is őriz 6-os kartont, mágnesszalagot vagy akár mindkettőt. A levéltár főigazgatója és a miniszterelnök figyelmeztetett: nem a népítélet céljából történik meg a mostani nyilvánosságra hozatal, hanem a történelmi igazságtétel megkésett részeként.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Amerikai választás 2026: történelmi vereséget szenvedett Trump pártja, mindent vittek a demokraták

Amerikai választás 2026: történelmi vereséget szenvedett Trump pártja, mindent vittek a demokraták

Amerika választ: az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek az Egyesült Államok választópolgárai, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. Úgy tűnik, egyáltalán nem hazudtak a felmérések, amikor valóságos kék hullámot jeleztek előre: a szenátusi, kongresszusi és kormányzóválasztásokon is taroltak a demokraták, több republikánus fellegvár is kékké változott. A választók az elhibázott iráni háború, a vámháború, az elszabaduló infláció, az Epstein-ügy és számos választási ígéret megszegése miatt büntették a Republikánus Pártot és az elnököt, Donald Trumpot; bár a vezető többször is elmondta, hogy az eredményeket nem érzi saját kudarcának. Az amerikai elnöknek utolsó két évét a törvényhozás ellenszelében kell végig küzdenie. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×