Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
332.08
bux:
122311.2
2026. január 16. péntek Gusztáv
taxi
Nyitókép: Pixabay

Taxisok: a 18 milliós határ jó kezdet, de itt nem állunk meg

A Taxisok Érdekvédelmi Szervezetének elnöke szerint több százan demonstráltak szerda délután Budapesten. Kiss Ádám az InfoRádióban hangsúlyozta: a főbb követeléseikből nem engednek, így a fővárosi taxis létszámkorlátozásból, valamint az alanyi áfamentesség határának emeléséből sem. Újabb megmozdulást is kilátásba helyezett.

Ötszáznál is többen voltak, sokan nem fértek már el a Hősök terén a parkolóban - mondta az InfoRádióban Kiss Ádám. A részt vevő taxisok a Városligetnél gyülekeztek 13 órától, de fél órával később már megtelt a Hősök tere oldalában lévő parkoló, nem tudtak többen odaállni.

Egyes kritikák szerint a Taxisok Érdekvédelmi Szervezete által kért létszámkorlátozás az alaptörvénybe ütközne. Erre az érdekképviselet vezetője azt válaszolta, hogy akkor itthon négy vagy öt városban alaptörvénybe ütközően vezették be.

Kiemelte még: bár a sajtóban sokat szerepel, a tarifaemelés nem elsődleges követelésük, ugyanakkor szeretnének elindítani erről egy párbeszédet.

Nem engednek viszont abból, hogy az alanyi áfamentesség határát megemelje a kormány. Ezzel kapcsolatban elmondta: még tavaly kérték a 18 milliós új határt (jelenleg 12 millió ez az összeg - a szerk.), amit aztán a Nemzetgazdasági Minisztérium be is harangzott, erre az érdekképviselet szerint az EU már engedélyt is adott.

"De már tovább is lépnénk, mert az infláció annyira mardos mindenkit, hogy itt nem tudunk megállni. A 18 százalék kezdetnek nagyon jó"

– vázolta további célkitűzésüket Kiss Ádám.

Követeléseiket pontokba szedve eljuttatták korábban több minisztériumnak és a fővárosnak. Ezekre érdemben választ az Építési és Közlekedési Minisztériumtól kaptak, de megoldásokat ők se találtak semmire, amit kértek.

"Amíg nem sikerül elérni, amit szeretnénk, addig kint fogunk maradni" – mondta, kijelentve: ha nem sikerülnek a tárgyalások vagy nem ülnek le velük tárgyalni, akkor újabb sztrájkot szerveznek. Ennek még nincs meg az időpontja, január 20-a után ülnek le az elnökségi tagokkal egyeztetni.

(A nyitókép illusztráció.)

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Négy éve történt a XXI. század legdurvább vulkánkitörése

Négy éve történt a XXI. század legdurvább vulkánkitörése

A csendes-óceáni Tonga közelében található, víz alatt megbúvó Hunga vulkán 2022. január 15-én hatalmas kitörési felhőt hozott létre, ami egy órán belül elérte a magaslégkörben lévő sztratoszférát, a felső ernyő részének kiterjedése pedig 400 kilométer volt. Harangi Szabolcs, a HUN-REN-ELTE Vulkanológiai Kutatócsoport vezetője felidézte, pontosan mi történt négy évvel ezelőtt, továbbá arra is kitért, tudományos szempontból milyen tanulságai voltak az akkori történéseknek.

Újabb adag ónos eső jön, ipari hóval

Borult, párás, helyenként tartósan ködös idővel indult a péntek, több térségben pedig ónos eső és ónos szitálás is nehezítheti a közlekedést. Elsősorban az északi és keleti országrészben kell csúszós utakra számítani, miközben a nyugati megyékben sűrű, zúzmarás köd rontja a látási viszonyokat.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
Meglepő bejelentést tett Trump - Mutatjuk a piaci reakciókat!

Meglepő bejelentést tett Trump - Mutatjuk a piaci reakciókat!

Az elmúlt napokban a geopolitikai események voltak a befektetők fókuszában, Grönland kérdése továbbra is a terítéken van, miután tegnap este európai katonák érkeztek a szigetre, Trump pedig továbbra sem állt el annak megszerzésétől. Az ázsiai tőzsdék emelkedtek, részben annak is köszönhetően, hogy az USA kereskedelmi megállapodást jelentett be Tajvannal, amely vállalta, hogy az alacsonyabb vámok érdekében jelentős mértékű beruházást fog végrehajtani az Egyesült Államokban. Európában ezzel szemben gyengébb volt a hangulat, a magyar tőzsde viszont fittyet hányt erre és új csúcsot döntött. Az USA-ban szintén igyekeznek pluszban zárni a hetet a tőzsdék, mérsékelt pozitív elmozdulások látszanak. Eközben Donald Trump meglepő módon visszakozott, hogy az eddigi legesélyesebb aspiránsnak gondolt Kevin Hassettet jelölje a Federal Reserve élére.  Kidurran az AI lufi, vagy mindent elsöpör a legújabb megatrend? Következő befektetői klubunkon erről lesz szó. Információ és jelentkezés

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×