Infostart.hu
eur:
354.54
usd:
311.03
bux:
139081.97
2026. június 30. kedd Pál
Korcsolyázók a balatonfüredi jégpályán 2024. január 27-én. A különleges vízparti jégpályarendszer háromezer négyzetméteres, közel egy kilométer hosszan lehet korcsolyázni.
Nyitókép: MTI/Vasvári Tamás

Idén is jön a különleges balatoni attrakció

A tervek szerint december 6-án újra kinyit a városi jégpálya, a Balaton legnagyobb pályarendszere, de már előtte, a nulladik napon, ki lehet majd próbálni a jeget Balatonfüreden. Az egy kilométer hosszú folyosóval egybekötött, 3600 négyzetméteres jégpálya jövő év februárig 2-ig üzemel majd.

Már zajlanak az előkészületi munkálatok annak érdekében, hogy az egyedi, tavaly nagy sikert arató jégpálya újra üzemelhessen – olvasható balatonfured.hu-n. A látogatók ezúttal is a Zákonyi utcai jégpályától egy jégfolyosón keresztül egészen a Tagore sétányon álló Széchenyi szoborig korcsolyázhatnak el, megépül a Vitorlás téri pálya is. Újdonság, hogy a Vitorlás téren a kisgyerekeknek (három éves korig) egy 110 négyzetméteres, ingyenesen használható, külön jégpályát alakítanak ki, amely különböző sport rendezvényeknek és programoknak is helyet adhat majd.

Balatonfüred, 2024. január 27.
Korcsolyázók a balatonfüredi jégpályán 2024. január 27-én. A különleges vízparti jégpályarendszer háromezer négyzetméteres, közel egy kilométer hosszan lehet korcsolyázni.
MTI/Vasvári Tamás
Balatonfüred, 2024. január 27. Korcsolyázók a balatonfüredi jégpályán 2024. január 27-én. A különleges vízparti jégpályarendszer háromezer négyzetméteres, közel egy kilométer hosszan lehet korcsolyázni. MTI/Vasvári Tamás

A zökkenőmentes bejutás érdekében idén lehetőség lesz online jegyvásárlásra, a helyszínen lévő kettő pénztár illetve a Tourinform iroda pedig gyorsabb jegykiadást ígér. A három nyilvános illemhely mellett a Tagore sétányon, egy korcsolyával megközelíthető, a jégfolyosóhoz kapcsolódó új illemhelyet telepítenek. Szintén újdonság, hogy a Zákonyi utcában egy nagy méretű, fedett sátort állítanak fel, itt lehet átöltözni illetve itt is helyet kap egy értékmegőrző. A vízparti sétányhoz való könnyebb lejutást ezúttal két átjáró híd biztosítja majd, egy a Vitorlás téren, egy pedig a Zákonyi utcánál. Ezer darab új bérelhető korcsolyát lehet majd igénybe venni, így erre sem kell majd várni, de a korcsolyaélezés is elérhető lesz.

„Még több fény lesz, egész nap szól majd a zene, a vendéglátóhelyek a pályáról is elérhetők lesznek, igazi karácsonyi hangulatot, egyedi élményt szeretnénk teremteni” – válaszolta a lap kérdésére Holczer András alpolgármester. – A családoknak külön kedvezünk, az új bébipályán szülői felügyelet mellett biztonságban csúszkálhatnak majd a kisebb gyerekek. A plusz egy új jégfelújító gépnek köszönhetően a jég minősége is jobb lesz és persze több programot is szervezünk ide. Csatlakozunk a népszerű Jégpályák Éjszakájához és természetesen a jeges szilveszter sem marad el.”

Mikor, mennyiért?

A különleges jégpálya minden nap nyitva tart, a jég folyamatos karbantartása miatt a december 6-tól a szokásos szakaszokban lehet majd korcsolyázni. Hétfőtől-péntekig 9-11.30, 13-15.30, 17-20 óra között, szombaton 10-12.30, 14-16.30, 18-21 óra között, míg vasárnap 9-11.30, 13-15.30, 17-20 óra között. A felnőtt belépő 2200 forintba kerül, a diákok és nyugdíjasok 1500, míg a 3-6 éves gyerekek ezer forintért használhatják a pályát. A füredi lakosok ebben az évben is kedvezményesen korcsolyázhatnak a pályán. (A hétvégéken illetve a téli szünetben a felnőtt belépő 2600-, a diák/nyugdíjas 1800-, a 3-6 éves gyerek pedig 1200 forintba kerül).

A megfelelő biztonság érdekében ezúttal is elérhető lesz az egészségügyi szolgálat.

Címlapról ajánljuk
Gaál Áron: maximum 7–10 napra lehet pontos időjárás-előrejelzést készíteni, és annak is megvannak a korlátai

Gaál Áron: maximum 7–10 napra lehet pontos időjárás-előrejelzést készíteni, és annak is megvannak a korlátai

A légkör kaotikus természete miatt 7–10 napnál hosszabb távra nem lehet megbízható vagy pontos időjárás-előrejelzést készíteni – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a HungaroMet Zrt. időjárás-előrejelző osztályának vezetője. Gaál Áron hozzátette: a csapadék-előrejelzés az egyik legkomplexebb feladat a meteorológiában. Azzal együtt valószínű, hogy a mostani „hőkupolának” heves zivatarok vetnek majd véget valamikor a hét közepén.

Orbán Viktor és Magyar Péter is reagált Hajdu János kihallgatásának hírére

A Fővárosi Nyomozó Ügyészség gyanúsítottként hallgatta ki a Terrorelhárítási Központ korábbi főigazgatóját, Hajdu Jánost. Orbán Viktor volt miniszterelnök politikai indíttatású eljárásról beszélt és kiállt a volt TEK-parancsnok mellett, míg Magyar Péter kormányfő feltette a kérdést: „Vajon ki lesz a következő?”.
inforadio
ARÉNA
2026.06.30. kedd, 18:00
Velkey György János
az Egyházi Kórházak Egyesületének elnöke, a Bethesda Gyermekkórház főigazgatója
Megnyugodtak a befektetők, zöldben zártak az amerikai tőzsdék

Megnyugodtak a befektetők, zöldben zártak az amerikai tőzsdék

A befektetők a nap folyamán kiemelt figyelemmel követték az iráni fejleményeket. A hétvégén a felek még újabb támadásokat hajtottak végre egymás ellen, majd vasárnap megállapodtak az ellenségeskedések felfüggesztéséről, valamint arról, hogy biztosítják a hajók szabad áthaladását a Hormuzi-szoroson. A megállapodás tartósságával kapcsolatos bizonytalanság a tőzsdei mozgásokban is visszatükröződött: az ázsiai részvénypiacok vegyesen teljesítettek, Európában iránykeresés jellemezte a kereskedést, miközben az amerikai piacokon kedvezőbb volt a hangulat, bár a technológiai szektorban továbbra is maradt a volatilitás.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×