Infostart.hu
eur:
362.98
usd:
325.87
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor
Nyitókép: DiMaggio/Kalish / Getty Images

Önálló büntetőjogi tényállássá tenné a kiskorúak bántalmazását a DK

Akár öt év börtönnel bünetetnék.

Gy. Németh Erzsébet a pártja Facebook-oldalán közvetített tájékoztatójában azt mondta, lassan alig múlik el egy hét, hogy ne járja be a hazai sajtót olyan hír, ami szerint gyerekeket bántalmaznak fizikailag vagy lelkileg. Gyereket vetkőztetnek le a tanteremben, gyereket "rugdos fel" a karate edző, és - egy másik hír szerint - egy 14 éves fiút vert agyrázkódásig egy 34 éves bokszoló az edzésen - sorolta.

"A Demokratikus Koalíció szerint a gyerekeket érő sorozatos testi és lelki bántalmazásoknak véget kell vetni. Ha az Orbán-kormány nem hajlandó megvédeni a gyerekeinket az iskolában és az iskola utáni sport és szabadidős rendezvényeken, akkor csak a törvény erejével sújthatunk le a bántalmazókra" - fogalmazott Gy. Németh Erzsébet.

Hozzátette, a DK még a nyáron benyújtotta az Országgyűlésnek a büntető törvénykönyv módosítását, amely önálló büntetőjogi tényállássá teszi a kiskorúak testi és lelki bántalmazását.

Ezen felül azt követeljük a sportért felelős államtitkártól, tegye a sporttámogatások, az állami támogatások feltételévé, hogy a sportszervezetek garantálják a gyermekeink biztonságát mind az edzéseken, mind pedig a versenyeken" - hangsúlyozta a politikus.

Kifejtette, a DK törvénymódosító csomagja többek között egytől öt évig terjedő szabadságvesztéssel sújtaná azokat a felnőtteket, akik kiskorúakkal szemben az emberi méltóságot súlyosan sértő, megalázó vagy erőszakos magatartást tanúsítanak, továbbá lelki, erkölcsi, mentális vagy pszichés fejlődésüket súlyosan veszélyeztetik.

Címlapról ajánljuk
Eltűnhet a természetes Balaton? Egyre nagyobb a felháborodás

Eltűnhet a természetes Balaton? Egyre nagyobb a felháborodás

A balatonberényi védett nádas elpusztítása újabb figyelmeztetés, hogy a tó ökoszisztémájának védelme továbbra sem élvez elsőbbséget a magánérdekekkel szemben. Az S.O.S. Balaton kampány azt várja a kormánytól, hogy rendeljen el átfogó vizsgálatot a Balaton természetes partjainak megóvása érdekében, szükség esetén akár már engedélyezett vagy megkezdett beruházások leállításával. Az InfoRádió Horányi Tibort, a Nagy Tavak és Vizes Élőhelyek Szövetségének alelnökét kérdezte.

Krakkói lövöldözés: megszólalt a magyar külügyi tárca

A szombaton történt krakkói fegyveres támadás halálos áldozatai között nincs magyar állampolgár a Külügyminisztérium közlése szerint.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×