Infostart.hu
eur:
367.37
usd:
316.74
bux:
148089.75
2026. szeptember 3. csütörtök Hilda
Pintér Sándor belügyminiszter-jelölt beszél meghallgatásán az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának ülésén az Országházban 2022. május 18-án.
Nyitókép: MTI/Kovács Attila

"Nem lesz kitelepítés" - Pintér Sándor az árvízi védekezésről

A Belügyminisztérium megfelelő módon szervezi a védekezést a Dunán és a Lajtán – jelentette ki Pintér Sándor belügyminiszter vasárnap Győrben, a Petz Aladár Egyetemi Oktató Kórházban tartott sajtótájékoztatón.

A tárcavezető elmondta, hogy az előrejelzések szerint a 2013-as árvízhez hasonló, vagy azt meghaladó magasságot ér majd el a Duna és a Lajta vízszintje, így a két folyón kiemelt védekezésre van szükség.

A kormány a Belügyminisztériumot (BM) hatalmazta fel, hogy szervezze meg az árvízi védekezést – mondta, hozzátéve: meg fogják akadályozni, hogy a víz áttörje a Duna és a Lajta a gátjait.

A védekezés részeként már az előző héten elkezdte a munkát az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) és az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF).

Kijelölték azokat a helyeket, ahol a vízszint emelkedéséből rendkívüli helyzet adódhat, például esetlegesen meg kell emelni a gátakat vagy ki kell telepíteni a lakosságot – mondta a miniszter.

„Meggyőződésem, hogy a kitelepítés nem fog bekövetkezni”, mert a megfelelő védművek közé tudjuk szorítani a vizet – tette hozzá.

A belügyminiszter elmondta, hogy a Kopernikusz programon keresztül az Európai Unió is támogatja a védekező munkát, mert a rendszer mutatja a pillanatnyi vízállásokat a vízgyűjtő medencén belül, és ennek révén jobban fel lehet készülni.

Pintér Sándor hangsúlyozta, hogy az eredményes munkára szervezetileg is felkészültek, a Magyar Honvédség mintegy tizenhétezer emberrel kész arra, hogy a védekezésben megfelelő hátteret tudjon biztosítani, gépjárművekkel és helikopterekkel is.

A védekezés segítésére felkészült a rendőrség, a büntetés-végrehajtási intézet és a tűzoltóság valamennyi tagja – mondta.

A tárcavezető kiemelte, hogy társadalmi segítségre is szükség lehet ugyanúgy, mint 2013-ban. „Valamennyi magyar állampolgárt várunk a feladat elvégzésére” – mondta, hozzátéve, hogy a segítők csak akkor induljanak el, és csak oda, ahová a médián keresztül az OKF és az OVF kéri.

„Ha enélkül indulnak el, akkor inkább gondot jelentenek, a szervezetlenség jeleit fogjuk mutatni és azt semmi szín alatt nem szeretnénk” – emelte ki Pintér Sándor.

A védekezésről szólva elmondta: lehet, hogy ideiglenes tározókat kell majd nyitni, erre Győr-Moson-Sopron vármegyében már kijelölték a tározókat. Amennyiben a vízszint megköveteli, megnyitják azokat.

A belügyminiszter arra kérte azokat, akik használják az ideiglenes víztározókat, hogy a gépeiket, eszközeiket minél hamarabb távolítsák el, mert a későbbiekben nem tudják biztosítani a kiszállítás lehetőségét.

Pintér Sándor közölte: bízik abban, hogy a Duna menti településeken megfelelő színvonalon és gyorsan kiépítik a védelmet és mindenkit megóvnak attól, hogy el kelljen hagynia a lakását.

A tárcavezető kitért arra is, hogy a sajtótájékoztatót azért a győri Petz-kórházban tartotta, mert magasabb vízállás esetén vízbetörések várhatók az épület alagsorában.

„Szakemberek, mérnökök bevonásával, a vízügyi szakértők jelenlétében és a katasztrófavédelmi főigazgatóság munkatársainak a gyakorlati tapasztalatai alapján kijelöltük azt a feladatot, hogy a kórházba semmi szín alatt ne törhessen be a víz és a kórház a további hétköznapi munkáját el tudja végezni” – mondta.

Hozzátette: katasztrófahelyzetben mindig nagy biztonságot jelent, ha megfelelő egészségügyi támogatás van a munkatársak és a lakosság háta mögött.

Pintér Sándor arra a kérdésre, hogy mit szól ahhoz, hogy „Magyar Péter homokzsákokkal és lapáttal van a gátakon”, azt felelte, hogy mindenki azt a munkát végezze el, amivel a legnagyobb hasznot tudja nyújtani a társadalomnak. „Én úgy érzem, hogy ő jelen pillanatban ezt végzi” – mondta.

Hozzátette: azt kéri minden más politikustól, hogy tegye ugyanezt, de a szervezésbe ne szóljanak bele és ne politizáljanak, mert „a politikának a parlamentben a helye, a védekezésnek a Duna partján”.

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.09.03. csütörtök, 18:00
Kis Anna meteorológus, a földtudományok doktora, az ELTE Meteorológiai Tanszékének tudományos munkatársa
Szabó Péter éghajlatkutató, az ELTE Meteorológiai Tanszékének doktorandusza
Már minden út megszervezhető néhány kattintással – Miért van még szükség utazási irodákra?

Már minden út megszervezhető néhány kattintással – Miért van még szükség utazási irodákra?

A repülőjegytől a szálláson és az autóbérlésen át az utasbiztosításig ma már szinte minden utazási szolgáltatás néhány kattintással lefoglalható, miközben a mesterséges intelligencia az úticél kiválasztásában, a helyi programok felkutatásában és akár a teljes útiterv összeállításában is segíthet. Mindez első látásra éppen azokat az előnyöket kezdi ki, amelyekre az utazási irodák hagyományosan építettek. Az Invia utazásközvető szerint azonban az AI nem teszi fenntarthatatlanná az utazási irodák működését, inkább átalakítja azt – miközben a magyarok negyede már most is használ mesterséges intelligenciát a nyaralása megtervezéséhez.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×