Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 16. péntek Gusztáv
Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke 20. évértékelő beszédét tartja a budapesti Radisson Blu Béke Hotelben 2024. február 24-én.
Nyitókép: MTI/Kovács Tamás

Etikai eljárás indulhat Gyurcsány Ferenc ellen

Az alapszabály megsértésére hivatkozva kezdeményez etikai eljárást Leel-Őssy Gábor DK-alapító, akit korábban azért támadt Gyurcsány Ferenc, mert kritizálta őt.

Június végén etikai vizsgálat elé nézett Leel-Őssy, aki a június 9-i önkormányzati választási eredmény óta többször is nekiment Gyurcsány Ferenc DK-elnöknek a közösségi médiában. Leel-Őssy kritizálta Gyurcsányt Ferencet – az elnök visszavonulását kérte, hogy vérfrissítés érkezhessen a DK-ba – számolt be a Telex.

Gyurcsány Ferenc ezután egy beadvánnyal a gyulai politikus kizárását kérte a DK-ból. Az etikai bizottság ezután meghallgatta Leel-Őssyt pár hete, majd a bizottság úgy döntött, hogy azt javasolja Leel-Őssy választókerületének, hogy zárják ki a politikust.

Az etikai bizottság már meghallgatta Leel-Őssyt, majd a bizottság úgy döntött, hogy a politikus kizárását javasolja. Leel-Őssy szerint bár fellebbezhet, de ezt annál a testületnél kell megtenni, amelyik kezdeményezte a kizárását.

Leel-Őssy Gábor szerint az elbukott 2022-es országgyűlési választás után „paraziták és hiénák” kezdtek el a DK felé áramlani abban a reményben, hogy 2024-ben valamiféle konchoz, megélhetést biztosító pozíciókhoz jussanak. Mindezt elmondta két évvel ezelőtt Gyurcsány Ferencnek is. Szerinte a párt elnöke becsapta, mivel egy korábbi, gyulai látogatásán azt ígérte, változtatni fog, ám mindez nem történt meg.

„Jól összedugták a fejüket, és megállapították, hogy ez a legjobb elnökség, és igazából őket felelősség nem terheli. Ugye a válaszreakció az lett most, hogy ha Gyurcsány Ferencet kritizálják, akkor meghosszabbítjuk Lovasberényig” – idézi a 24.hu Leel-Őssy Gábor szavait, amit az ATV stúdiójában nyilatkozott.

Címlapról ajánljuk

Újabb adag ónos eső jön, ipari hóval

Borult, párás, helyenként tartósan ködös idővel indult a péntek, több térségben pedig ónos eső és ónos szitálás is nehezítheti a közlekedést. Elsősorban az északi és keleti országrészben kell csúszós utakra számítani, miközben a nyugati megyékben sűrű, zúzmarás köd rontja a látási viszonyokat.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
Meglepő bejelentést tett Trump - Mutatjuk a piaci reakciókat!

Meglepő bejelentést tett Trump - Mutatjuk a piaci reakciókat!

Az elmúlt napokban a geopolitikai események voltak a befektetők fókuszában, Grönland kérdése továbbra is a terítéken van, miután tegnap este európai katonák érkeztek a szigetre, Trump pedig továbbra sem állt el annak megszerzésétől. Az ázsiai tőzsdék emelkedtek, részben annak is köszönhetően, hogy az USA kereskedelmi megállapodást jelentett be Tajvannal, amely vállalta, hogy az alacsonyabb vámok érdekében jelentős mértékű beruházást fog végrehajtani az Egyesült Államokban. Európában ezzel szemben gyengébb volt a hangulat, a magyar tőzsde viszont fittyet hányt erre és új csúcsot döntött. Amerikában pedig a stagnálás volt jellemző a tőzsdéken.  Eközben Donald Trump meglepő módon visszakozott, hogy az eddigi legesélyesebb aspiránsnak gondolt Kevin Hassettet jelölje a Federal Reserve élére.  Kidurran az AI lufi, vagy mindent elsöpör a legújabb megatrend? Következő befektetői klubunkon erről lesz szó. Információ és jelentkezés

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×