Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia
Őrsi Gergely, a II. kerület polgármestere beszédet mond az MSZP kongresszusi ülésén az Európa Hajón 2024. március 23-án.
Nyitókép: MTI/Kovács Attila

Őrsi Gergely távozik az MSZP-ből, és nem választ új pártot

Az én pártom Buda – mondta a II. kerület újraválasztott polgármestere,

Őrsi Gergely a szavazatok 69,72 százalékát begyűjtve hatalmas fölénnyel nyerte meg a II. kerületi polgármester-választást, noha volt kormánypárti ellenfele Dombi Rudolf olimpiai bajnok kajakozó személyében.

A polgármester a 24.hu-nak adott interjúban a sikerének a titkűáról úgy vélekedett, hogy öt év alatt egy elérhető önkormányzatot sikerült létrehoznia, amely ténylegesen az ott élők problémáival, gondjaival, fejlesztési igényeivel foglalkozik, és nem pártpolitikai csatározásokra vesztegeti az idejét. Azt is elmondta, hogy Dombi Rudolf nem gratulált neki, és fideszes szavazókat is meg tudott nyreni magának, mert a Fidesz-KDNP listájára az EP-választáson 2500 vokssal több érkezett, mint amennyit Dombi Rudolf kapott.

A főpolgármester-választás kapcsán közölte, Vitézy Dávidot régóta ismeri, nagyon jól tudott vele együtt dolgozni, ezért a programját és a fővárosi közgyűlésben való részvételét támogatta. "Karácsony Gergely szerintem érti a várost, és nagyon ritkán tudtam olyat kérdezni tőle, amire ne tudott volna pontos adatokkal, számokkal, információkkal válaszolni, tisztában van a város működésével. Azt viszont nagy hibának tartom, hogy az önkormányzati pozícióból megpróbált országos politikai pályára lépni. Ez rengeteg olyan energiát és időt vett el, amit ténylegesen lehetett volna sokkal jobb dolgokra fordítani " – mondta Őrsi Gergely.

2023 szeptemberében azt mondta egy interjúban, nincs nap, hogy ne gondolkodna el rajta, hogy elhagyja a szocialista pártot. "Az én pártom Buda, és egyre kevesebb nap telik egy úgy, hogy gondolkoznék ezen. Ez valószínűleg azt is jelenti, hogy igazából már meghoztam ezt a döntést, hogy nem feltétlenül szeretnék a párt tagja lenni" – mondta a felvetésre, hogy hol tart most a gondolkodásban, és hozzátette, azt, hogy mikor lép ki pontosan, arról először a pártot tájékoztatja, de szerint nem fogja meglepni a lépést a párt vezetését. Azt is közölte, hogy más pártba biztosan nem lép be, mert "nem hiszem, hogy önkormányzati szinten pártpolitikának van helye és van értelme".

Az MSZP társelnökei lemondásáról azt mondta, jó, ha egy politikus levonja a következtetéseket egy kudarc után, de nincs olyan vágya, hogy feltámassza a pártot.

Címlapról ajánljuk

Újabb adag ónos eső jön, ipari hóval

Borult, párás, helyenként tartósan ködös idővel indult a péntek, több térségben pedig ónos eső és ónos szitálás is nehezítheti a közlekedést. Elsősorban az északi és keleti országrészben kell csúszós utakra számítani, miközben a nyugati megyékben sűrű, zúzmarás köd rontja a látási viszonyokat.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
Meglepő bejelentést tett Trump - Mutatjuk a piaci reakciókat!

Meglepő bejelentést tett Trump - Mutatjuk a piaci reakciókat!

Az elmúlt napokban a geopolitikai események voltak a befektetők fókuszában, Grönland kérdése továbbra is a terítéken van, miután tegnap este európai katonák érkeztek a szigetre, Trump pedig továbbra sem állt el annak megszerzésétől. Az ázsiai tőzsdék emelkedtek, részben annak is köszönhetően, hogy az USA kereskedelmi megállapodást jelentett be Tajvannal, amely vállalta, hogy az alacsonyabb vámok érdekében jelentős mértékű beruházást fog végrehajtani az Egyesült Államokban. Európában ezzel szemben gyengébb volt a hangulat, a magyar tőzsde viszont fittyet hányt erre és új csúcsot döntött. Amerikában pedig a stagnálás volt jellemző a tőzsdéken.  Eközben Donald Trump meglepő módon visszakozott, hogy az eddigi legesélyesebb aspiránsnak gondolt Kevin Hassettet jelölje a Federal Reserve élére.  Kidurran az AI lufi, vagy mindent elsöpör a legújabb megatrend? Következő befektetői klubunkon erről lesz szó. Információ és jelentkezés

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×