Infostart.hu
eur:
361.83
usd:
311.22
bux:
148307.14
2026. szeptember 4. péntek Rozália
Tompos Márton Kristóf, a Momentum képviselője napirend előtt felszólal az Országgyűlés ellenzék által kezdeményezett rendkívüli ülésén 2024. május 31-én. A kormánypártok távolléte miatt határozatképtelen volt az ülés, így csak a napirend előtti felszólalások hangozhattak el.
Nyitókép: MTI/Bruzák Noémi

Kihívót kap Fekete-Győr András, újabb politikus jelentkezett be a Momentum élére

Tompos Márton azt ígéri, szolgáltató pártot épít, és levonná a megfelelő konzekvenciákat az eddig elkövetett hibák után.

Tompos Márton, a Momentum eddigi alelnöke, országgyűlési képviselője Facebook-oldalán bejelentette, hogy indul az ellenzéki párt elnöki posztjáért a július eleji tisztújító közgyűlésen. Ahogy arról az Infostart is beszámolt, Donáth Anna a június 9-ei EP- és önkormányzati választások után lemondott az elnöki tisztségről, amit azzal indokolt, hogy kudarcot vallottak azzal, hogy a Momentum kiesett az EP-ből és nem jutott be a fővárosi közgyűlésbe sem. „A lelkiismeretem úgy marad tiszta, ha vállalom a felelősséget” – fogalmazott akkor.

Fekete-Győr András már június 10-én jelezte, szívesen visszatérne a párt élére. Ő 2016 nyarától 2021 őszéig már vezette a Momentumot. Hétfőn pedig kiderült, hogy biztosan lesz legalább egy kihívója, ugyanis Tompos Márton is indul az elnöki posztért.

A párt eddigi alelnöke posztjában azt írja, három dolgot ígér meg megválasztása esetén:

  • csak hiteles szereplőkkel működne együtt az ellenzéki térfélen, amivel a lengyel modellt követné. Szerinte „a teljes összeborulás hiteltelen, ha egymással acsarkodó szereplők alkotják”.
  • szolgáltató pártot építene. Mint fogalmaz, elege van a „dumálok arról, hogy mit fogok majd tenni, ha egyszer kormányra kerülök, de azért meg nem mozdulnék" típusú politizálásból. Ebben a tekintetben pedig úgy véli, hogy a török ellenzék tevékenysége lehetne a példa.
  • tanulna az elkövetett hibákból. Azt írja, sok ellenzéki hitt abban, hogy a Fertő lezárása a soproni, az akkumulátorgyár építése a debreceni, míg a kegyelmi ügy a bicskei Fideszt fogja „megrengetni”, de nem így történt. Törökbálinton, Keszthelyen vagy Pakson viszont szerinte sikerült győzelmeket elérni, miközben „senki nem tudja megmondani, hogy ez miért pont így alakult”. Úgy gondolja, ha ezeket a folyamatokat nem érti meg a párt és az ellenzék, akkor sosem tudja leváltani a jelenlegi rendszert.

Tompos Márton azzal zárja bejegyzését, hogy szerinte szükség van itthon egy liberális pártra, egy erős Momentumra, és „le kell váltani a NER-t”. Hozzáteszi: ezek azonban csak eszközök, „a cél egy békés és nyugodt Magyarország”.

A Momentum július 7-én teljes tisztújítást tart, ugyanis nemcsak Donáth Anna, hanem a teljes elnökség lemondott június 10-én.

Címlapról ajánljuk
A rollerektől a zebrákig: fontos közlekedési változások Szlovákiában

A rollerektől a zebrákig: fontos közlekedési változások Szlovákiában

Szeptember elsejétől szigorodtak és lényegesen átalakultak a közúti közlekedés szabályai Szlovákiában. A belügyminisztérium előterjesztése nyomán hatályba lépett törvénymódosítások a járművezetőket, a kisméretű elektromos eszközöket használókat, valamint a gyalogosokat egyaránt érintik, a jogalkotó célja pedig a közlekedés biztonságosabbá és logikusabbá tétele volt.

Megszűnhetnek a trafikkoncessziók, kötelező orvoskamarai tagság, béremelés a szociális szférában, „három csapás” az akkugyáraknak

Két hét múlva várhatóan eltörlik a koncessziók jelenlegi rendszerét. Három elv mentén alakítják át a hulladékgazdálkodást, miután a kormány 90 milliárd forintnyi büntetést kell, hogy fizessen az EU-nak a Mohu mulasztásai után – jelentette be Magyar Péter miniszterelnök a kormányzati tájékoztatón.
Amerika sem akart kimaradni a jóból

Amerika sem akart kimaradni a jóból

Jellemzően emelkedtek az ázsiai részvénypiacok csütörtökön, miután a globális kötvényhozamok csökkenése és az olajárak stabilizálódása javította a befektetői hangulatot. Európában is többnyire emlekedést láthatunk és Amerikában is emelkednek a tőzsdék, miután esni kezdtek a kötvényhozamok, azt követően, hogy a piacok ismét elkezdték kiárazni a szeptemberi kamatemelés esélyét. Eközben viszont a piaci szereplők  már a pénteken érkező amerikai munkaerőpiaci jelentésre is figyelnek, amely további fontos jelzést adhat a Fed várható kamatpályájáról.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×