Infostart.hu
eur:
386.1
usd:
331.51
bux:
0
2026. január 14. szerda Bódog
Nyitókép: Pixabay

Feloszlik a soproni MSZP, éles hangvételű közleménnyel búcsúznak

A szervezet a feloszlásról szóló közleményben bírálatot fogalmazott meg a párt országos vezetésével szemben, a tagok a pártból is kilépnek.

"Az MSZP Sopron és környéke helyi szervezeteként úgy döntöttünk, hogy feloszlatjuk közösségünket, és minden tag kilép a pártból. A 35 éve alakult helyi szervezetünk legsúlyosabb döntése azért született meg, mert számunkra emberileg és politikailag egyaránt vállalhatatlan annak a döntésnek mind a módja, mind a tartalma, amit a párt országos elnöksége hozott Jakál Adrienn (Párbeszéd) polgármesterjelölti indításáról" - írta a Facebook-oldalán közzétett közleményben Széplaki Tamás soproni politikus.

A szocialisták elfogadhatatlannak tartják Jakál Adrienn személyét, így támogatásukról sem tudják biztosítani.

Állításuk szerint ennek többször is hangot adtak, az országos vezetés is tudott a döntésükről.

Hangsúlyozzák, hogy számukra a baloldaliság, az erkölcs, a morál, az adott szó, az empátia, a szolidaritás, mások tisztelete, a szavahihetőség és a hitelesség a legfontosabb értékek, és mindig eszerint vettek részt a helyi közéletben.

A közleményben konkrét vezetőket is nevesítettek: "Ezzel szemben Karácsony Gergely nyomására Kunhalmi Ágnes, Komjáthi Imre, Hiller István, Molnár Zsolt az MSZP helyi szervezetének akarata ellenére Jakál Adriennt indítják Sopron polgármesterjelöltjeként. Ezzel gyakorlatilag az MSZP országos elnöksége feláldozza a 35 éve működő soproni szervezetét, annak összes tagját, egy mindig összetartó baloldali közösséget azért, hogy a Párbeszéd belső személyi problémáit, a saját pártjában sarokba szorított, gyengekezű Karácsony Gergely gondjait megoldja. Tisztességtelen és jogtalan döntésnek tartjuk, hogy az MSZP országos vezetői semmibe vették az alapszabályban számunkra biztosított jelölési jogot, ami egy demokratikus döntés alapja. A munkát, kenyeret követelő »vörös és csípős« társelnökünk a háttérben bizniszelő kamuszocialisták bábjaként szó nélkül, sőt minket támadva asszisztálta végig ezt a gyalázatot."

A soproni szocialisták szerint az országos elnökség többszöri kérésük és figyelmeztetésük ellenére sem volt hajlandó visszatérni az alapszabály által előírt működéshez. Úgy fogalmaznak:

"mára ezeknek az embereknek a tetteit, döntéseit csupán a saját egzisztenciális pánikreakciói határozzák meg, csak az lebeg a szemük előtt, hogy a következő ciklusban is megélhessenek valahogy a politikából, és ezért bármin és bárkin átlépnek."

A közleményben hangsúlyozzák, hogy azért oszlatták fel a helyi szervezetet, mert a kialakult helyzet olyan súlyos becsület- és arcvesztést okozott volna a soproni MSZP tagjainak körében, amit sem politikusként, sem emberként nem tudtak és nem is akartak volna elviselni. Mint írják, rajtuk kívül álló okok miatt pártként nem tudják betartani a korábban már megkezdett helyi együttműködésben adott szavukat a többi demokratikus párt és civil szereplők felé, ezért feloszlanak és kilépnek a pártból.

Azt is bejelentették, hogy Sovány Endrét, „civil és független polgármester-jelöltet, párttagság nélkül is, mint a frissen megalakult Szegfű-baráti kör, mindannyian támogatjuk”.

Címlapról ajánljuk
Kaiser Ferenc a sorkatonaságról: nem ördögtől való dolog, számos előnye van

Kaiser Ferenc a sorkatonaságról: nem ördögtől való dolog, számos előnye van

A modern harcászati eszközök korában is fontos szerepe van a honvédségi élő erőnek, amelyet nemcsak a harctéren, hanem vis maior helyzetekben is be lehet vetni – mondta az InfoRádióban a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense. Úgy véli, az orosz–ukrán háború menetétől és az Egyesült Államok politikai hozzáállásától is függ, hogy a jövőben hány ország dönt úgy a horvátokhoz hasonlóan, hogy be- vagy visszavezeti a sorkatonaságot.

Andrej Babiš részleteket árult el a lőszer-kezdeményezésről, Petr Fiala őrjöng

Éles politikai vita bontakozott ki Csehországban az Ukrajnának szánt lőszerszállítások miatt. A jelenlegi miniszterelnök, Andrej Babiš azt állítja: a korábbi kormány több száz milliárd koronányi fegyverüzletet bonyolított le úgy, hogy erről sem a parlament, sem a közvélemény nem kapott világos tájékoztatást. Petr Fiala volt kormányfő viszont azzal vádolja Babišt, hogy felelőtlen nyilatkozataival emberek és cégek biztonságát veszélyezteti.
inforadio
ARÉNA
2026.01.14. szerda, 18:00
Csizmazia Gábor
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársa
Beavatkozhat Amerika Iránban - Mi történik a piacokon?

Beavatkozhat Amerika Iránban - Mi történik a piacokon?

Tegnap esést láthattunk Amerikában, ezt követően azonban már Ázsiában az emelkedésé a főszerep ma reggel, illetve az európai tőzsdék is felfelé vehetik az irányt. A nemesfém piacon továbbra is dőlnek a történelmi csúcsok: az arany és az ezüst is soha nem látott magasságokba emelkedett. Piacmozgató gazdasági események szempontjából a délutáni amerikai inflációs adatok hozhatnak izgalmakat, emellett érdemes lesz figyelni Donald Trump elnök Iránnal kapcsolatos potenciális bejelentéseit, ugyanis rendkívül feszült a helyzet. Kidurran az AI lufi, vagy mindent elsöpör a legújabb megatrend? Következő befektetői klubunkon erről lesz szó. Információ és jelentkezés itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×