Infostart.hu
eur:
364.58
usd:
315.8
bux:
148587.82
2026. augusztus 10. hétfő Lőrinc
Varga Mihály pénzügyminiszter a költségvetés aktuális helyzetéről tart sajtótájékoztatót a Pénzügyminisztériumban 2024. január 4-én. A miniszter elmondta, hogy az idei év a gazdasági növekedés erősítésének az éve, a költségvetés helyzete továbbra is stabil.
Nyitókép: MTI/Balogh Zoltán

Varga Mihály elárulta, mennyivel tartozik az államnak a főváros

A pénzügyminiszter szerinte a főpolgármester kilenc hónapja nem fizet adót.

Idén márciusig több mint 46 milliárd forint szolidaritási hozzájárulás befizetését tagadta meg a főváros – írta a Facebook-oldalán Varga Mihály. A pénzügyminiszter azt is közölte, hogy „a főpolgármester tavaly június óta, azaz 9 hónapja nem fizet adót”.

A tárcavezető jelezte: ebből 28 milliárd forintot már inkasszóval beszedett a Magyar Államkincstár, de 18 milliárd forint behajtását "a főpolgármester ideiglenes jogvédelemmel próbálja késleltetni”.

Varga Mihály kiemelte, hogy a szolidaritási hozzájárulást a gazdagabb önkormányzatok fizetik a szegényebb települések támogatására, ezért szerinte így a főváros a szegényebb településektől vonná el a forrásokat, ha a kormány nem pótolná ki a hiányzó összeget.

A poszthoz mellékelt egy ábrát is, amelyből az derül ki, hogy nem igaz Karácsony Gergelynek az az állítása, hogy a kormány kivérezteti Budapestet, mert "ha mérleget vonunk az elmúlt 5 évről, a tények világosan cáfolják a főpolgármestert".

A szolidaritási hozzájárulást a leggazdagabb 724 város fizeti, közte a legnagyobb mértékben Budapest, a befolyó összegből azt a mintegy 1800 települést segítik, amelynek adóereje szerényebb. A főváros bírósági úton szeretne mentesülni az adó megfizetése alól, mert szerinte jogtalanul vetették ki, ezért azonnali jogvédelmet is kért még tavaly szeptemberben.

Decemberben azonban Varga Mihály azt közölte, hogy a Kúria úgy döntött, hogy az államkincstár jogszerűen szedte be a főváros adótartozását.

Címlapról ajánljuk
Alsó tagozat megújítása: az irány jó, de komoly gondot is lát a PDSZ

Alsó tagozat megújítása: az irány jó, de komoly gondot is lát a PDSZ

A PDSZ alapvetően támogatja az alsó tagozat gyermekközpontú megújítását célzó 14 pontos javaslatcsomag szakmai irányait, ugyanakkor a jó célokhoz biztosítani kell a megvalósítás feltételeit is és minden pluszfeladathoz időt és pénzt kell rendelni – erről beszélt az InfoRádióban a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének ügyvivője.

Államfőválasztás – Tucatnyi jelölt közül találta meg a magáét a Tisza Párt, részletek

A Tisza képviselőcsoportja minimum tíz emberrel egyeztetett az államfőjelöltségről, a szombati frakcióülésre már csak három név maradt és a frakció végül elsöprő többséggel szavazta meg Baka András jelölését. Erről újságírói kérdésre beszélt Hallerné Nagy Anikó (Tisza), az Országgyűlés házelnöki feladatait ellátó alelnöke hétfőn a Parlamentben.
inforadio
ARÉNA
2026.08.11. kedd, 18:00
Major Róbert
rendőr ezredes, egyetemi docens, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem RTK Közbiztonsági Tanszékének vezetője
A Krímtől Tatárföldig mindent letarolnak az ukrán drónok, új ország készül háborúba - Híreink az orosz-ukrán konfliktusról hétfőn

A Krímtől Tatárföldig mindent letarolnak az ukrán drónok, új ország készül háborúba - Híreink az orosz-ukrán konfliktusról hétfőn

Az ukrán jelentések szerint a hétvége folyamán a megszállt Krím-félszigettől és Donyecktől kezdve Tatárföldig támadták az orosz energetikai infrastruktúrát. Moszkva a drónokra Odessza elleni légicsapásokkal válaszolt. Mostanra kezd nagyon valószínűvé válni, hogy Észak-Korea több tízezer (Kijev szerint ötvenezer) katonát dobott át Moszkvának, de keringenek hírek arról is, hogy Irán felpörgetheti az oroszoknak nyújtott segítséget. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfontosabb híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×