Infostart.hu
eur:
364.25
usd:
316.1
bux:
150381.6
2026. augusztus 12. szerda Klára
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter (j) és Ilia Darcsiasvili georgiai külügyminiszter (b) a megbeszélésük utáni közös sajtótájékoztatón Budapesten 2024. február 16-án.
Nyitókép: MTI/Máthé Zoltán

Szijjártó Péter: az Európai Uniónak új tagokra és lendületre van szüksége

A külügyminiszter szerint az uniónak olyan lendületre van szüksége, amit a jövőbeli tagságért küzdő országok tudnak leginkább bohozni a közösségbe.

A tárcavezető a georgiai kollégájával, Ilia Darcsiasvilivel közösen tartott sajtótájékoztatóján leszögezte, hogy Georgia fontos partner az Európa előtt álló jövőbeli kihívások leküzdése tekintetében. "Egyrészt Georgia is érti és támogatja a békén és stabilitáson alapuló szomszédsági politikát. Másrészt Georgia fontos szereplő lehet a jövőben Európa energiadiverzifikációs törekvéseinek sikerre vitelében. A harmadik pedig, hogy az ország rendkívül elkötelezett az európai integráció mellett" - mondta.

"A mi célunk, hogy megerősítsük az Európai Uniót, megtörjük azt a spirált, ami egyre rosszabb formába viszi az Európai Uniót" - fogalmazott. Valamint kifejtette, hogy ennek legjobb eszköze a bővítés, hiszen az EU-nak új lendületre, frissességre, dinamikára van szüksége, s ezt azok az országok tudják leginkább behozni, amelyek továbbra is lelkesen küzdenek a jövőbeli tagságért. "Georgia is ilyen ország. Georgia, amely olyan gazdasági növekedést produkált az elmúlt időszakban - gyakran kétszámjegyű gazdasági növekedést -, amellyel egészen biztosan hozzá tud járulni ahhoz, hogy az Európai Unió versenyképessége végre hosszú évek visszaesését követően ismét javuljon" - mutatott rá.

Szijjártó Péter hangsúlyozta, hogy hazánk határozottan támogatta az EU decemberi döntését, amellyel megadták Georgiának a tagjelölti státuszt. "Ez helyes döntés volt, s némiképpen jóvátette azt a korábbi tisztességtelen döntést, amely nem adta meg Georgiának Ukrajnával egy időben a tagjelölti státuszt" - mondta. "Magyarország az európai uniós elnökségi időszaka során segíteni fogja Georgiát abban, hogy a lehető leggyorsabb csatlakozási folyamat menjen végbe, hiszen azt gondoljuk, hogy nemcsak Georgia, hanem az Európai Unió is sokat tud nyerni ezzel" - jelentette ki.

A miniszter érintette az energiabiztonság kérdését is. "Teljesen világos, ezt már mindenki látja, még az is, akinek az ideológia fátyla ott lebeg a szeme előtt, hogy az európai kontinens önmaga nem képes garantálni a saját energiaellátásának biztonságát, ahhoz külső erőforrások is kellenek" - világított rá. Márpedig szavai szerint a Kaukázus térsége nagyban hozzá tud járulni a kontinens energiaellátásához, mivel a régió országai elképesztő potenciállal rendelkeznek a megújuló termelés terén, ami lényeges a környezetvédelem szempontjából is.

Bejelentette, hogy hétfőn lép majd hatályba az azeri-georgiai-magyar-román megállapodás, amelynek alapján a Kaukázusból zöldenergiát, alapvetően szélenergiát importálhatnak Európába. "Ez történelmi jelentőségű közös beruházás lenne, hiszen a világon nincs máshol még 1200 kilométer hosszú tenger alatti áramvezeték.

Címlapról ajánljuk
A Kárpátokra nézve is van bőven tanulsága a kolumbiai földrengésnek

A Kárpátokra nézve is van bőven tanulsága a kolumbiai földrengésnek

Százak vesztették életüket a hétfői kolumbiai földrengésben, míg a szomszédos Venezuelában júniusban volt két, 7,2-es, illetve 7,5-es erősségű földrengés, a kettő között furcsa mód a látszólagos földrajzi közelség ellenére viszont nincs összefüggés. Van viszont tanulság bőven, erről is beszélt Harangi Szabolcs geológus, vulkanológust, az ELTE tanszékvezető egyetemi tanára az InfoRádióban.

Rendkívüli kormányzati tájékoztató jön Paksról, Magyar Péter külön is üzent a helikopterezésről

Csütörtökön 15 órakor tartják a kormány tájékoztatóját a szerdai paksi kihelyezett kormányülés után. Részletes tájékoztatást adnak a dunai fenékküszöb megépítéséről és a két bárka esetleges elsüllyesztéséről.
inforadio
ARÉNA
2026.08.13. csütörtök, 18:00
Sinkó Eszter
egészségügyi közgazdász
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×