Infostart.hu
eur:
362.25
usd:
321.65
bux:
147607.45
2026. november 5. csütörtök Imre
Nyitókép: Sylvain Sonnet/Getty Images

Pályázható L. Simon László megüresedett főigazgatói posztja

A leendő főigazgató március 6-án állhat munkába, megbízatási ideje legfeljebb 5 év lesz.

Kiírták a pályázatot a Magyar Nemzeti Múzeum megüresedett főigazgatói helyére. Ahogy arról korábban az Infostart is beszámolt, Csák János kulturális miniszter a gyermekvédelmi törvény megsértése miatt menesztette múlt év novemberében a korábbi vezetőt, L. Simon Lászlót.

A miniszter indokolásában kifejtette, hogy a főigazgató, mivel az intézménytől elvárható jogkövetést elmulasztotta, azt érdemben felhívásra sem teljesítette, olyan magatartást tanúsított, amely a munkaviszonya fenntartását ellehetetlenítette. (A közgyűjtemény adott otthont a World Press Photo kiállításnak, amelyen homoszexuálisokat ábrázoló fényképeket is közzétettek, egy ideig úgy, hogy azokat kiskorúak is láthatták.)

A Magyar Nemzeti Múzeumot azóta Hammerstein Judit főigazgató-helyettes vezeti megbízott főigazgatóként.

A fent említett – december 20-i keltezésű – pályázati felhívást január 4-én tették közzé a kormányzati honlapon, innentől kezdve 30 napig lehet pályázni a posztra. A leendő főigazgató március 6-án állhat munkába, megbízatási ideje legfeljebb 5 év lesz.

Címlapról ajánljuk

Ügynökakták: sorra reagálnak az érintett ismert emberek

Megnyílt a Nyitott Akták online adatbázisa, amelyben mintegy 60 ezer, az állambiztonsági nyilvántartásban szereplő 6-os karton vált hozzáférhetővé. A nyilvánosságra került dokumentumokban több ismert közéleti és kulturális szereplő neve is felbukkant. Van, aki határozottan tagadja a beszervezését, más vállalja a múltját, és olyan is akad, aki szerint a róla szóló adatok félrevezetők.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×