eur:
383.99
usd:
354.05
bux:
68846.13
2024. május 25. szombat Orbán
Az elsőrendű vádlott M. Richárd az ellene és további két ember ellen a 2017 májusában a fővárosi Dózsa György úton történt halálos közúti baleset ügyében indított büntetőper tárgyalásán a Pesti Központi Kerületi Bíróságon 2020. szeptember 30-án. A bíróság négy év fogházra ítélte első fokon és véglegesen eltiltotta a járművezetéstől M. Richárdot halálos közúti baleset gondatlan okozása, valamint garázdaság és könnyű testi sértés miatt.
Nyitókép: Mónus Márton

Lezárult egy fontos eljárás M. Richárd halálával kapcsolatban

Már nem nyomoznak M. Richárd kezelésének ügyében, a szakértők szerint nem történt bűncselekmény.

Közel két év után lezárta a nyomozást az ügyészség M. Richárd börtönkórházi kezelésének ügyében – tudta meg a 24.hu. A lap értesülése szerint bűncselekmény hiányában szüntették meg a büntetőeljárást a Dózsa György úti gázoló ügyében. Ezt megerősítette Mocsai Gergely, a tavaly május elején meghalt férfi ügyvédje is – olvasható.

Felidézik, hogy az ügyvéd tavaly január 25-én tett feljelentést, mert álláspontja szerint nem részesült megfelelő egészségügyi ellátásban a börtönbüntetését töltő ügyfele. Családja szerint több mint hetven kilót fogyott a börtönbe kerülése óta haláláig a férfi. A Győri Regionális Nyomozó Ügyészség végül foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétsége miatt indított büntetőeljárást a jogi képviselő feljelentése alapján.

M. Richárdot 2021 végén válságos állapotban szállították a berettyóújfalui börtönkórházba – emlékeztet a cikk –, miután sztrókot kapott, majd néhány hónappal később áprilisban is agyvérzése volt. Tavaly tavasszal folyamatosan romlani kezdett az állapota, a láza felszökött, amit a kezelés ellenére sem tudták levinni az orvosok. Ezt már nem bírta el a férfi szervezete, és május ötödikén este hat óra körül meghalt.

Mocsai Gergely a 24.hu-t arról tájékoztatta, hogy

panasszal éltek a nyomozás lezárását illetően arra hivatkozva, hogy a kérésünk ellenére sem hallgatták ki tanúként M. Richárd kezelőorvosát.

„Erről persze teljesen hallgat a nemrég elkészült szakértői vélemény” – fogalmazott az ügyvéd, aki szerint „ha minden orvosi vizsgálat megfelelő lett, akkor jobbak lettek volna ügyfele esélyei”.

A lap kereste M. Richárd volt élettársát is, aki nem kívánt nyilatkozni.

M. Richárd nevét - bár a férfi a kecskeméti maffiaperben is érintett volt - az ország egy halálos gázolás kapcsán ismerte meg: 2017. május 15-én a Dózsa György úton okozott halálos balesetet, amikor egy Mercedessel 125 és 140 kilométer/órás sebesség között eltalált egy szabálytalanul elékanyarodó Citroent, amely a buszmegállóban várakozó emberek közé csapódott. A balesetben elhunyt egy 24 és egy 37 éves férfi, és öten megsérültek. A baleset miatt M. Richárdot 2021 nyarán 3,5 év fogházbüntetésre ítélték.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.24. péntek, 18:00
N. Rózsa Erzsébet
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára, a Világgazdasági Intézet munkatársa
Nagy esésből álltak talpra az amerikai tőzsdék

Nagy esésből álltak talpra az amerikai tőzsdék

Csúnyán lefordultak az amerikai tőzsdék tegnap, a Dow közel egy éve nem zárt ennyire rossz napot, de a két másik vezető index is komoly esést szenvedett el. Rontotta a hangulatot, hogy a Fed legutóbbi ülésének jegyzőkönyve és az erős amerikai gazdasági adatok ráerősítettek a hosszabb ideig magasan maradó kamatok narratívára. Az ázsiai tőzsdék ezek után szintén lejjebb kerültek, és Európában is esés látszott ma, az USA tőzsdéi azonban javítani próbálnak a tegnapi esés után. Itthon komoly mínuszba került az OTP és a Mol árfolyama, azonban nem érdemes megijedni, hiszen ezt mindkét papír esetében az osztalékszelvény-vágás okozta.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×