Infostart.hu
eur:
386.11
usd:
330.89
bux:
0
2026. január 12. hétfő Ernő
Eltávolítják a festéket az Állami Számvevőszék (ÁSZ) fővárosi, Apáczai Csere János utcai központjának épületéről 2018. január 17-én. Az ÁSZ székházát a Közös Ország Mozgalom aktivistái a nap folyamán narancssárga festékkel festették le. Az első becslések szerint a műemléki védettségű épületben több százezer forintos kár keletkezett.
Nyitókép: MTI Fotó: Balogh Zoltán

Százmilliós büntetéssel számolhatnak az ellenzéki pártok – a Momentum szerint ez megfélemlítés

December 5-én a 2022-es ellenzéki összefogás szereplői megkapták az Állami Számvevőszék részjelentés-tervezetét, ami alapján büntetéssel számolhatnak a pártok a kampányfinanszírozási ügyben. A Momentum parlamenti képviselője szerint a döntés célja az ellenzék teljes ellehetetlenítése.

Kedd este küldte ki előzetes jelentését az Állami Számvevőszék a 2022-es választáson közösen induló hat ellenzéki pártnak. A dokumentum szerint első körben 263 millió forintos bírsággal sújtotta őket az állami szerv.

„Az Állami Számvevőszék elkezdte azoknak a költéseknek a vizsgálatát, amik még a 2022-es kampánnyal kapcsolatosak; állításuk szerint itt tiltott kampányfinanszírozást fogadtak el a pártok, mely vádakat mi egyértelműen visszautasítottunk már sokszor, és szeretnénk most is visszautasítani” – fogalmazott az InfoRádiónak Hajnal Miklós, a Momentum parlamenti képviselője. Az ellenzéki politikus hozzátette, hogy a mostani részletes jelentés már tartalmaz arra vonatkozó kilátásokat, hogy milyen bírságra számíthatnak a pártok. „Ezt minden párt külön-külön kapta meg (…). Ez azt jelenti, hogy

összesen 263 millió forintra büntetik most a pártokat.” A Momentum politikusa úgy véli, az ÁSZ döntése az ellenzék megfélemlítésére irányul, szerinte sikertelenül.

Hajnal Miklós arra is felhívta a figyelmet, hogy a tiltott külföldi kampányfinanszírozás miatti, akár a 3 milliárd forintot is meghaladó büntetés rendkívül nehéz gazdasági helyzetbe hozza a pártokat. Szerinte a már most belengetett 263 millió forintos összeget sem könnyű kigazdálkodni, de a 3 milliárdos bírság az egyes pártokat az ellehetetlenülés szélére sodorja. „Vannak olyan kis pártok, amelyeknek ez akár meghaladja az éves büdzséjét is. Az egész összeg pedig minden ellenzéki párt éves költségvetésénél nagyobb.”

Arról még nincs információ, hogy a büntetés végösszegéről mikor dönt az Állami Számvevőszék. Az ellenzéki pártok viszont ettől függetlenül is visszautasítják a vádakat, a helyzet tisztázása érdekében pedig bíróságra viszik az ügyet – mondta a Momentum parlamenti képviselője.

Az Index kereste Állami Számvevőszéket az ügyben, és az alábbi választ kapták: „A 2022. évi országgyűlési képviselő-választási kampányra fordított pénzeszközök elszámolásának ellenőrzése folyamatban van.

Az Állami Számvevőszék az eljárás részeként küldte meg 15 napos észrevételezésre a részjelentés nem nyilvános tervezetét az érintett pártok részére.

A részjelentés egészéről, annak részletes megállapításairól az Állami Számvevőszék a pártok észrevételeinek beérkezését és értékelését követően, a részjelentés nyilvánosságra hozatala után ad tájékoztatást.”

Arra is felhívták a figyelmünket, hogy „Windisch László, az Állami Számvevőszék elnöke az Országgyűlés 2023. november 30-i rendkívüli plenáris ülésén már elmondta: az Állami Számvevőszék az ellenőrzés során megállapította, hogy az összefogásban érintett pártok jogi személytől – a Mindenki Magyarországa Mozgalomtól (MMM) – közvetve külföldről származó tiltott támogatásban, nem pénzbeli vagyoni hozzájárulásban részesültek, amelynek összege meghaladta a 260 millió forintot”.

Jelezték azt is, hogy „további több mint 1,4 milliárd forintösszeg tekintetében ugyanakkor – az ÁSZ jelzése alapján – a Nemzeti Adó- és Vámhivatal részéről hatósági eljárások vannak folyamatban annak eldöntése érdekében, hogy ezen összeg vonatkozásában történtek-e valódi gazdasági események, tényleges tranzakciók és teljesítések, illetve azok a rendelkezésre bocsátott dokumentumoknak megfelelően történtek-e. A részjelentés tehát az ellenőrzés eddig megtett megállapításai és a NAV hatósági vizsgálatával nem érintett kiadások tekintetében rögzíti a jogkövetkezményt”.

„A sajtóhírekben megjelentekhez képest szükséges leszögezni, hogy az ellenőrzés eredményeképpen az Állami Számvevőszék – hatósági jogkör híján – bírságot, büntetést nem szab ki, mérlegelési jogköre nincs,

az ÁSZ által megállapított tiltott támogatás összegéhez a vonatkozó jogszabályok rendelik hozzá – az ÁSZ által a részjelentésben rögzített – jogkövetkezményt”

– hangsúlyozta a számvevőszék.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
500 fölött a halottak száma Iránban, a bukás szélén álló iszlám rezsim durva terrorral reagál a tömegtüntetésekre

500 fölött a halottak száma Iránban, a bukás szélén álló iszlám rezsim durva terrorral reagál a tömegtüntetésekre

Bár halálbüntetés is járhat érte, tömegével égetik el a tereken a hidzsábjukat a nők Iránban, így tiltakozva az iszlám rezsim elnyomása ellen. Az internet letiltása miatt nem lehet ellenőrizni, de egy jogvédő szervezet szerint több, mint 500 embert öltek meg az iráni tüntetések idején. A kórházak megteltek, van, ahol az utcán terítették ki halottakat, hogy a családjuk azonosítsa őket. A hatalom szerint Amerika és Izrael tüzeli a tiltakozásokat.
inforadio
ARÉNA
2026.01.12. hétfő, 18:00
Mráz Ágoston Sámuel a Nézőpont Intézet vezetője
Závecz Tibor a Závecz Research Piac- és Társadalomkutató Intézet ügyvezetője
Súlyos támadás érte Kijevet az éj leple alatt, elindult a Nightfall-projekt – Háborús híreink hétfőn

Súlyos támadás érte Kijevet az éj leple alatt, elindult a Nightfall-projekt – Háborús híreink hétfőn

Hétfőn az éjjeli órákban, helyi idő szerint 1 óra 30 perckor ismét dróntámadás érte az ukrán fővárost. Egy kerületben tűz ütött ki. Kijevben még most is több mint 1000 épület van fűtés nélkül a pénteken végrehajtott orosz dróntámadás miatt. A brit kormány vasárnap bejelentette, hogy új, nagy hatótávolságú, mélységi csapásmérésre alkalmas ballisztikus rakétát fejleszt Ukrajna számára az oroszok elleni háború támogatására. A Nightfall névre keresztelt program keretében a brit kormány pályázatot írt ki földről indítható ballisztikus rakéták gyorsított ütemű kifejlesztésére. Cikkünk folyamatosan frissül az ukrajnai háború eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×