Infostart.hu
eur:
385.16
usd:
331.62
bux:
121906.97
2026. január 16. péntek Gusztáv
Résztvevők a Levegőt címmel a Tanítanék mozgalom és a noÁr mozgalom demonstrációján a Belügyminisztérium épületénél 2023. június 1-jén.
Nyitókép: MTI/Balogh Zoltán

Oktatásügyi demonstráció - "Céltalanul vonuló" tüntetők igazoltatásába kezdtek este a Belvárosban

A Belügyminisztérium előtt tartott délutáni tüntetésen arra jutottak, "ezt a rendszert csak a nép tudja megdönteni".

Demonstrációt tartott Levegőt címmel a Tanítanék mozgalom és a noÁr mozgalom Budapesten csütörtök délután a Belügyminisztérium épületénél.

A Belügyminisztérium melletti József Attila utcát a rendőrség a rendezvény idejére lezárta, a közúti forgalmat elterelték.

Kováts Adél színművész, a Radnóti Színház igazgatója Örkény István egy művéből idézve azt mondta: "állhatunk a barikád innenső vagy túlsó oldalán egy időben és egy személyben, ki merre fordul". Majd gyermekének személyes példáját említve támasztotta alá, milyen fontosak a jó pedagógusok.

Ezután két diák az Egységes Diákfront képviseletében együtt állt színpadra, arról beszéltek, hogy

"már több mint ötszáz napja küzdünk ezért az országért", ahol "éhbérért dolgoznak" a tanárokon kívül például a rendőrök és az orvosok is, miközben a parlamentben "bűnözők ülnek".

"Ezt a rendszert csak a nép tudja megdönteni", "ha nincs tanár, nincs jövő" - hangoztatták.

Később egy pedagógus úgy mutatkozott be, mint egy "kihalófélben lévő faj" tagja, hiszen "fiatal, kémia szakos és férfi" tanár. Arról beszélt, hogy egy kezdő tanári fizetésből ötszáz liter tejet lehet venni, amennyit egy tehén húsz nap alatt ad, ő pedig húsz nap alatt keresi meg rá a pénzt.

Horváth Viktória roma aktivista, a Polgár Alapítvány az Esélyekért munkatársa elmondta, hogy egy hatodik évfolyamos gyermek "felelősségteljes szülőjeként" szólal fel.

"A roma gyerekek oktatása nem biztosított, a kormány nem vesz minket emberszámba; napszámosnak, gyári munkásnak neveli a gyermekeinket" - jelentette ki.

Végül Törley Katalin, a Tanítanék mozgalom alapítója beszélt. Úgy fogalmazott, "fogy a levegőnk: ki tudja, mikor fogy el teljesen, mikor robbanunk?"

"Szemétdombra a státusztörvénnyel!"

- kiáltotta, majd felszólított mindenkit, hogy ragasszák tele a várost a megmozduláson kiosztott 100 ezer matricával.

Törley Katalin a Belügyminisztériumnál bejelentette, hogy a demonstráció véget ért. A tüntető diákok a helyszínen maradtak, és az említett matricákkal teleragasztották a minisztérium homlokzatát, egyikük az ablakrácsokra is felmászott.

Az eseményen részt vett Jámbor András, a Momentum országgyűlési képviselője, valamint Lendvai Ildikó, az MSZP volt elnöke is.

Csécsi Soma, a Budapesti Rendőr-főkapitányság szóvivője a demonstráció után egy a Facebookon közzétett videóben arról beszélt, a Belügyminisztérium elé bejelentett gyűlés szervezője a jogszerű gyűlést befejezetté nyilvánította, de a résztvevők egy kisebb csoportja elindult a város felé. Később közölte, a rendőrség a Széchenyi rakpart Markó utcai lehajtójánál "a céltalanul, tanácstalanul vonulókat" megállította, és a csoport tagjait egyenként igazoltatták.

Címlapról ajánljuk
Bendarzsevszkij Anton: Kína nyomás alá tudta helyezni Oroszországot

Bendarzsevszkij Anton: Kína nyomás alá tudta helyezni Oroszországot

Külső tényezők növelik Ukrajna és Oroszország kompromisszumkötésre való hajlandóságát – mondta az InfoRádióban Bendarzsevszkij Anton, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója, a posztszovjet térség szakértője. Beszélt annak jelentőségéről is, hogy Kína leállította az orosz áram vásárlását.

A legtöbb helyen nem szabad a jégre menni a tavainkon, folyóinkon

Az életével játszik, aki sétálgat a Duna jegén. A hévégén is kitart a kemény fagy és sokan foglalkozhatnak azzal a gondolattal, hogy előveszik a korcsolyájukat és ellátogatnak valamelyik befagyott természetes vízhez, ehhez azonban előzetesen több dolgot tudni kell. Például a legnagyobb tavakon nem alakult ki ehhez elég vastag jég, máshol pedig néhány praktikát érdemes észben tartani.
inforadio
ARÉNA
2026.01.16. péntek, 18:00
N. Rózsa Erzsébet
egyetemi tanár, Közel-Kelet-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×