Infostart.hu
eur:
376.8
usd:
318.89
bux:
126534.75
2026. február 28. szombat Elemér
Nacsa Lőrinc KDNP-s országgyűlési képviselő a Double Rise fesztiválon, a nemzeti szuverenitásról és kisebbségvédelemről rendezett panelbeszélgetésen, az erdélyi Torockón 2021. augusztus 13-án.
Nyitókép: MTI/Kiss Gábor

Autóval is bejárható, keresztény turistautat adott át a kormány

Az átadási helyszín Arnót volt. Az út 17 kilométer hosszú.

A Kárpát-medence első ökumenikus turistaútját adták át a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei Arnóton. A gyalog, kerékpárral és autóval is bejárható útvonal hat települést és több vallási felekezet templomát, épített örökségét érinti.

Nacsa Lőrinc vallásturizmusért felelős miniszteri biztos, a KDNP frakcióvezető-helyettese köszöntőjében arról beszélt, hogy a Kis-Sajó menti ökumenikus turistaút létrehozásáért együttműködő hat település és az egyházközségek példát mutatnak az egész országnak összefogásból.

Hangsúlyozta, a turistaút a lelkiségről, a természetről és az épített örökségről szól, ebben a sorrendben, hiszen szerinte lehetnek csodaszép templomaink és természeti környezetünk, de

ha kiveszik belőle a lelkiség, akkor hiába épült meg a turistaút.

Úgy fogalmazott, a vallásturizmus és a hat települést érintő útvonal is az Istennel, önmagunkkal, a turistatársainkkal, a helyiekkel, az évszázados örökséggel és kultúrával, valamint a múlttal és a jövővel való találkozásokról szól.

Nacsa Lőrinc kiemelte, Európának ma óriási szüksége lenne arra, hogy visszataláljon azokhoz a zsidó-keresztény értékekhez, amelyek egykor naggyá tették a kontinenst.

A közelgő húsvéti ünnep legnagyobb üzenetének a reményt és a békét nevezte, hozzátéve: "egyházaink hite és közösségteremtő munkája nélkül nem lesz béke, és nem lesz válságból való kilábalás".

"A legfontosabb munkánk arról szól, hogy a Jóisten üzenetét ne hagyjuk elveszni", mert Európa és Magyarország számára is a zsidó-keresztény értékek jelentik a jövőt - hangoztatta a kereszténydemokrata politikus.

A miniszteri biztos beszédének végén Szent II. János Pál pápára emlékezve azt mondta, szükség van a néhai egyházi vezető lelkiségére és gondolataira.

Csöbör Katalin fideszes országgyűlési képviselő beszédében kifejezte háláját mindazoknak, akik együtt dolgoztak a turistaútvonal létrejöttéért.

Közölte: "A liberális világ teljesen a saját képére akarja formálni az egész világot, Európát és benne Magyarországot is, ezért most kiváltképp fontos, hogy kitartsunk hitünk és értékeink mellett, fenntartsuk nemzeti identitásunkat és a keresztény Magyarországot."

A gyalog, kerékpárral vagy autóval is bejárható, 17 kilométer hosszú útvonal a felsőzsolcai római katolikus templomnál indul. Érinti az arnóti evangélikus templomot, a sajópálfalai görögkatolikus templomot, a sajóvámosi zsidó temetőt, a sajósenyei ökumenikus templomot, és a boldvai református templomnál ér véget.

Címlapról ajánljuk
Irán elővette az olajfegyvert: leállt a Hormuzi szoros

Irán elővette az olajfegyvert: leállt a Hormuzi szoros

Irán lezárta az olajszállítások szempontjából kulcsfontosságú Hormuzi szorost, miután az Egyesült Államok és Izrael megtámadta az iszlám köztársaságot.

Orbán Viktor: ebben a vármegyében a cél nem a kétharmad, hanem a három harmad

Tizenegyedik állomására ért a kormánypártok háborúellenes gyűléssorozata, ezúttal Esztergomban gyűltek össze a DPK-sok. A miniszterelnök ismét beszédet mondott és kérdésekre válaszolt. Beszámolt arról is, hogyan tervezik megtörni Ukrajna olajblokádját, mennyi idő kellene a százhalombattai finomító más olajra való átállításához. Beszámolt arról is, hogy kiépült a magyar drónvédelmi rendszer.
inforadio
ARÉNA
2026.03.01. vasárnap, 18:00
Kis-Benedek József
biztonságpolitikai szakértő
Lángba borult a Közel-Kelet, több országban zúgnak a rakéták, Dubajt bombázza az iráni haderő - Percről percre tudósításunk az iráni háborúról

Lángba borult a Közel-Kelet, több országban zúgnak a rakéták, Dubajt bombázza az iráni haderő - Percről percre tudósításunk az iráni háborúról

Ma reggel Izrael bejelentette: megelőző csapást indítottak Irán ellen. A katonai művelet az Egyesült Államokkal közösen történik, katonai célpontok mellett az iráni vezetőket is támadják. Teherán környékén több robbanásról is jöttek felvételek - helyi források szerint Izrael több napon át húzódó harcokkal számol. Donald Trump elnök bejelentést tett: a cél az atomprogram és a ballisztikus rakéták leszerelése, valamint az iráni iszlamista rezsim megbuktatása. Irán ellencsapást indított - az izraeli légvédelem dolgozik, közben arról jönnek hírek, hogy Bahreint, Katart, Kuvaitot, Irakot, Szaúd-Arabáit és az Emírségeket is támadás érte. Délután az izraeli média arról kezdett el szivárogtatni: "valószínűleg" meghalt Ali Hámenei, Irán legfőbb vezére - Teherán ezt később tagadta. A forradalmi gárda vezetője és a védelmi miniszter viszont szinte biztosan meghalt - erről több forrás is beszámolt. A délután folyamán intenzív támadás érte a szunni olajmonarchiák fővárosait - felcsaptak a lángok Dubajból, Dohából és Kuvaitvárosból is Irán rakéta- és dróntámadásai után. Cikkünk folyamatosan frissül az Irán elleni katonai művelet fejleményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×