Infostart.hu
eur:
355.68
usd:
307.76
bux:
0
2026. június 10. szerda Gréta, Margit
Nyitókép: Pxhere

Az egyén jóléte ne az állam felelőssége legyen

Ez a lényege annak a módosításnak, amit a Fidesz terjesztett be a szociális törvényhez.

A módosítás elsősorban az egyénre, majd a hozzátartozókra, az önkormányzatokra és a karitatív szervezetekre bízná a szociális biztonság megteremtését, az állam csak utolsóként jönne a felelősségi sorban - írja 444.hu.

Pontosították azt is, hogy

az emberek olyan sorrendben felelősek hozzátartozóik szociális biztonságáért, ahogy a rokontartás szabályai szerint követik egymást.

Vagyis az egyenes ági rokonok vannak első helyen, és a közelebbi rokonok megelőzik a távolabbiakat.

A portál szerint nehezen látható, milyen gyakorlati következményei lesznek a dolognak (semmilyen juttatáshoz, ellátáshoz nem nyúltak hozzá egyelőre), viszont

sokan szimbolikusnak látják, hogy a kormány épp egy megélhetési válság küszöbén lép hátra a felelősségi sorban.

Mindenesetre a kormány ragaszkodik hozzá, hogy az állam nem vonul ki a szociális ellátásból, ugyanakkor Fülöp Attila államtitkár kommunista örökségnek nevezte, hogy a szociális problémákat az állam oldja meg.

A parlament kedden szavaz a törvényről.

Címlapról ajánljuk
„Három hét alatt” – Elkészült az uniós pénzek érkezését lehetővé tévő törvényhegy
Poszt

„Három hét alatt” – Elkészült az uniós pénzek érkezését lehetővé tévő törvényhegy

Történelmi jelentőségű törvénycsomag az Országgyűlésben – jelentette be Magyar Péter kedd este a Facebook-oldalán közzétett videóban annak kapcsán, a kormány benyújtotta az európai uniós forrásokhoz való hozzáférés érdekében szükséges egyes törvények módosításáról szóló javaslatot.

Hegedűs Zsolt: Győrfi Pállal nem csak egy szóvivő, hanem egy régi szemlélet is távozik

Az egészségügyi miniszter szerint a mentőszolgálatnak szüksége van a kommunikáció gyökeres megváltoztatására ahhoz, hogy visszatérjen az emberek beléjük vetett bizalma. Mint írta, a hibákat be lehet és be is kell ismerni és tanulni kell belőlük, nem pedig „reflexből, bármi áron az intézményt védeni”.
inforadio
ARÉNA
2026.06.10. szerda, 18:00
Gál Katalin
a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülete elnök-igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×