Infostart.hu
eur:
355.76
usd:
307.83
bux:
132102.74
2026. június 10. szerda Gréta, Margit
Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára napirend előtt felszólal az Országgyűlés plenáris ülésén 2020. december 7-én.
Nyitókép: MTI/Koszticsák Szilárd

Menczer Tamás: a szlovák külügyminiszter provokál

Ezt Facebook-bejegyzésben közölte a Külgazdasági és Külügyminisztérium kétoldalú kapcsolatokért felelős államtitkára.

Menczer Tamás Rastislav Kácernek arra, a szlovák Dennik N című napilapban megjelent nyilatkozatára reagált, miszerint: "az érvek, amelyeket a magyar kormánytól hallunk, gyakran megegyeznek azokkal, amelyeket a Kreml propagandája használ az információs háborújában".

Az államtitkár azt írta, Rastislav Kácerről már sokszor kiderült - think thank-vezetőként, nagykövetként és külügyminiszterként is -, hogy

nem szereti a magyarokat, amit a kormány sajnál, de tudomásul vesz.

"Azonban mi a provokációinak nem ülünk fel, a V4-es szövetség erejét megőrizzük, ezt lerombolni Rastislav Kácer sem tudja" - fogalmazott Menczer Tamás.

Hangsúlyozta: a magyar kormány mindig a magyar érdekeknek megfelelően cselekszik, azonnali tűzszünetet és békét akar, akkor is, ha Rastislav Kácernek ez nem tetszik.

Címlapról ajánljuk
Elemző a májusi inflációs adatról: nem vagyunk hozzászokva, hogy az eurózóna szintje alatt is lehetünk

Elemző a májusi inflációs adatról: nem vagyunk hozzászokva, hogy az eurózóna szintje alatt is lehetünk

Jelenleg nem látszik inflációs nyomás a magyar gazdaságban, de a mostani adat így is alaposan rácáfolt az előzetes várakozásokra – mondta az InfoRádióban Regős Gábor. A Gránit Alapkezelő vezető közgazdásza arról is beszélt, hogy az erős forint jó az élelmiszeráraknak, ugyanakkor kockázatot jelent az iráni helyzet nyomán a műtrágya ára, illetve a csapadékmentes időjárás is jelentős befolyásoló tényező, ami a termésben okozhat károkat, továbbá felfelé hajtja az árakat.

Korrupció, vagyonnyilatkozatok, kekvák, egyetemek – pontosan mi van a hatalmas korrupcióellenes tövénycsomagban? Itt vannak a részletek

Hogy Magyarország hozzáférhessen az uniós pénzekhez, hatalmas, 110 oldalas törvényjavaslat-csomagot nyújtott be a kormány az Országgyűlésnek. Itt vannak a részletek, hogy mi is van a törvénycsomagban.
inforadio
ARÉNA
2026.06.10. szerda, 18:00
Gál Katalin
a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülete elnök-igazgatója
Megjött a hét egyik legfontosabb adata – Mutatjuk a tőzsdei reakciót

Megjött a hét egyik legfontosabb adata – Mutatjuk a tőzsdei reakciót

Jelentős bizonytalanság van mostanában a tőzsdéken: egyik oldalról az AI-láz hajtotta nagyon sokáig a befektetőket, aminek hátán új történelmi csúcsra száguldottak a vezető indexek, ám emellett egyre hangsúlyosabbá válhat az elhúzódó amerikai-iráni konfliktus reálgazdaságra és részvénypiacokra gyakorolt hatása, ami elbizonytalanítja a befektetőket. Tegnap ismét megindult a profitrealizálás a technológiai cégeknél a Wall Streeten, ami végül felemás záráshoz vezetett, és Ázsiában is az eladók voltak ma fölényben. Európában szintén egyre rosszabb a hangulat, ez alól a magyar tőzsde sem kivétel, itthon a Mol vezeti az esést. Tovább rontotta a hangulatot, hogy Donald Trump jelezte: túl régóta húzódnak az Iránnal folytatott tárgyalások, és további lépéseket helyezett kilátásba az elnök.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×