Infostart.hu
eur:
375.48
usd:
317.9
bux:
126768.38
2026. február 27. péntek Ákos, Bátor
Supka Attila, a kispesti csapat vezetőedzője a Magyar Kupa negyeddöntőjének első mérkőzésén, a Budapest Honvéd - Debreceni  VSC összecsapáson a kispesti Bozsik Stadionban 2018. március 14-én.
Nyitókép: MTI/Koszticsák Szilárd

Egy nap alatt a második vezetőedző távozik az NB I-ben

Megvált Supka Attilától a Mezőkövesd Zsóry FC.

A klub közleménye szerint Supka Attilával közös megegyezéssel bontottak szerződést.

A vezetőedző tavaly október óta, 33 mérkőzésen irányította a borsodiakat, akik ebben az időszakban kilenc győzelem és nyolc döntetlen mellett 16 alkalommal kaptak ki. A mostani idényben hét forduló alatt mindössze öt pontot szerzett a Mezőkövesd. Ez lehet az oka annak, hogy leváltották a vezetőedzőt.

Mint azt korábban az Infostart is megírta, Kuttor Attila is kedden távozott a labdarúgó OTP Bank Ligában újonc Vasas FC vezetőedzői posztjáról.

Címlapról ajánljuk

Este másodszor is bekérették a magyar nagykövetségi ügyvivőt Kijevben

A nap folyamán másodszor is bekérették a magyar nagykövetségi ügyvivőt az ukrán külügyminisztériumba, és ezen az újabb találkozón is bebizonyosodott, hogy Kijev kizárólag politikai okok miatt nem indítja újra a kőolajszállítást - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Budapesten.
inforadio
ARÉNA
2026.02.27. péntek, 18:00
Baán László
a Szépművészeti Múzeum főigazgatója, a Liget Budapest Projekt miniszteri biztosa
Egész Európára veszélyes rakétát vetett be Moszkva, céldátumot mondott Trump a háború lezárására – Ukrajnai háborús híreink pénteken

Egész Európára veszélyes rakétát vetett be Moszkva, céldátumot mondott Trump a háború lezárására – Ukrajnai háborús híreink pénteken

Fényképes bizonyítékok erősítik meg, hogy Oroszország bevetette Ukrajnában a 9M729-es manőverező rakétát. Ez az a fegyverrendszer, amely az Egyesült Államok 2019-es kilépéséhez vezetett a közepes és rövid hatótávolságú nukleáris eszközök felszámolásáról szóló INF-szerződésből - számol be a Reuters. Donald Trump amerikai elnök telefonon egyeztetett Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel a háború mielőbbi lezárásáról. A beszélgetés tényét és tartalmát egy ukrán hivatalos forrás, valamint két másik, a hívás részleteit ismerő személy is megerősítette - számolt be az Axios. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×