Infostart.hu
eur:
353.54
usd:
305.67
bux:
135615.55
2026. június 12. péntek Villő
Nyitókép: Thomas Jackson/Getty Images

Részletes ügyészségi állásfoglalás jött a politikusok megfigyelése ügyében

Törvénysértő megfigyelés nem történt - hangzik a kulcsmondat.

Nem figyeltek meg a rendőrök törvénysértő módon politikusokat - állapította meg a Budapesti Regionális Nyomozó ügyészség.

A döntést ismertető pénteki, az MTI-hez eljuttatott közleményében a Központi Nyomozó Főügyészség azt írta: a hivatali visszaélés bűntette miatt folytatott eljárást bűncselekmény hiányában megszüntették.

Felidézték, hogy az ügyészségen egy más bűncselekmény miatt folyamatban lévő ügy gyanúsítottja feljelentést tett, mert álláspontja szerint a Budapesti Rendőr-főkapitányság Felderítő Főosztályának volt vezetője 2017 őszétől többször adott utasítást engedély nélküli megfigyelésekre.

A feljelentés szerint a megfigyelések során az érintettek - köztük a mentelmi joggal rendelkező Hadházy Ákos országgyűlési képviselő, valamint több "Ligetvédő" - mozgását fényképekkel is dokumentálni kellett, és a fotókat egy közös üzenetküldő csoportba töltötték fel a rendőrök.

A jogszabályok alapján a Budapesti Rendőr-főkapitányság személyi állománya részt vesz fővárosi rendezvények biztosításában, ezeken a nyilvános rendezvényeken készített felvételek nem azonosak a büntetőeljárásról szóló törvény szerinti rejtett figyeléssel - közölte a főügyészség. A nyilvános rendezvények, tüntetések célja amúgy is az, hogy a résztvevők a nyilvánosság előtt fejthessék ki véleményüket, vállalva azt is, hogy az eseményen felvételeket készítenek róluk - tették hozzá. A gyülekezés biztosításában résztvevő rendőrök a rendezvények előtt és után nem figyelték meg az országgyűlési képviselőket, ilyet maga a feljelentés sem állított - tették hozzá.

Az ügyészség álláspontja szerint

a feljelentő összekeverte a büntetőeljárásról szóló törvényben szabályozott, valamely bűncselekmény elkövetésével kapcsolatban alkalmazott rejtett figyelést mint leplezett eszközt és a rendezvénybiztosítások során rendészeti célból és a gyülekezési joggal kapcsolatban végrehajtott tevékenységet

- fogalmaztak.

Az ügyészség a jogellenes megfigyelésekre vonatkozó ügyrészt külön eljárásban bírálta el, az alapügy nyomozása továbbra is folyamatban van - ismertették, de az alapügyről bővebb tájékoztatást nem adtak.

Címlapról ajánljuk
Belharcok és stratégiai nyitás a felvidéki magyar politikában

Belharcok és stratégiai nyitás a felvidéki magyar politikában

Újabb belső konfliktus került felszínre a szlovákiai magyar politikát képviselő Magyar Szövetségben. A Gubík László vezette párt országos alelnöke, Őry Péter június elején lemondott valamennyi országos és járási tisztségéről, bár a pártból nem lépett ki. A döntés hátterében elsősorban az őszi önkormányzati és megyei választások előkészítése, valamint a jelöltállítás körüli viták állnak.

Mohácsi új Duna-híd: százmilliárdos a tét, három alapelv szerint tervezik újra a beruházást

Felülvizsgálja a kormány a „túlárazott és pazarló” mohácsi új Duna-híd beruházását. Vitézy Dávid miniszter elmondta: egyrészt megpróbálják visszaszerezni a százmilliárd forintos nagyságrendű, előlegként már kifizetett tételeket, másrészt megnézik, lehet-e még racionálisan 2x2 sávról 2x1 sávra csökkenteni a híd, illetve az alföldi bekötőút szélességét, de mindezt úgy, hogy „torzókat nem hagyunk”.
inforadio
ARÉNA
2026.06.12. péntek, 18:00
Marsai Viktor
a Migrációkutató Intézet igazgatója, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×