eur:
395.27
usd:
365.64
bux:
65385.89
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

Több jogszabályváltozás lépett életbe Magyarországon január elsején - a nap hírei

Az anyák kiemelkedő szerepét hangsúlyozta újévi miséjében Ferenc pápa. Miskolcon született kisfiú lett az év első újszülöttje az országban.

A nők, különösen az édesanyák béketeremtő szerepét hangsúlyozta a pandémia, valamint társadalmi és politikai konfliktusok uralta világban Ferenc pápa. Január elsejét a katolikus egyház a béke világnapjának szenteli. A katolikus egyházfő az újévi misén, Szűz Mária, Isten anyja ünnepnapján a Szent Péter-bazilikában arról a szegényes jászolról szólt, amelybe Szűz Mária helyezte gyermekét. Kifejtette: Szűz Mária másokkal ellentétben nem engedett az elkeseredésnek az élet váratlan, fájdalmas fordulataival szemben. Az édesanyák és a nők tiszteletét és védelmét szorgalmazta, felszólított a nők elleni erőszak felszámolására.

Januártól 20 százalékos béremelést kapnak a kultúra területén dolgozók, valamint a szociális, gyermekjóléti és gyermekvédelmi ágazatban foglalkoztatottak. Az egészségügyi szakdolgozók január elsejétől 21 százalékos béremelésre számíthatnak. Januártól 10 százalékos béremelés lesz a pedagógusoknál. Az év elején újabb 10 százalékos illetményfejlesztésben részesülnek a katonák. A minimálbér bruttó 200 ezer forintra, a garantált bérminimum bruttó 260 ezer forintra emelkedett. (Részletes összefoglaló a változásokról a nyugdíjkorhatár emelkedésétől a cafetériaszabályok változásáig itt olvasható.)

Számos adózással kapcsolatos jogszabály változott január 1-jétől. A magánszemélyeknek és vállalkozásoknak biztosított adócsökkentési intézkedések összege eléri az 1.500 milliárd forintot. A személyi jövedelemadót érintő változások közül kiemelkedik a 25 év alattiaknak január 1-jétől járó kedvezmény, amely értelmében ez a korosztály az átlagkereset mértékéig nem fizet szja-t. Minden gyermekes szülő, aki családi kedvezményre jogosult, 2022. február 15-ig adóvisszatérítést kap a 2021-ben megszerzett jövedelméből.

Az éjfél után 4 perccel Miskolcon született kisfiú lett az év első újszülöttje az országban. A baba 4030 grammal és 55 centiméterrel született édesanyja negyedik gyermekeként és a Szelim nevet kapta. A fővárosban is kisfiú lett az első újszülött. A Semmelweis Egyetem Üllői úti részlegén 1 óra 15 perckor született egy gyermek. A 2860 grammos súllyal és 50 centiméterrel természetes úton született kisfiút a szülei január 7-re várták, de néhány nappal korábban, újévkor érkezett meg. A kisfiú, aki a második gyermek a családban, a Zsombor nevet kapta.

Szilveszterkor 181 embert kellett részegség, illetve alkoholmérgezés miatt kórházba vinni, közülük 27-en kiskorúak voltak. Összesen 3.363 esetet láttak el a mentők, ebből 809-et a fővárosban. Országszerte 18 pirotechnikai eszközzel kapcsolatos balesethez kellett kivonulniuk, emellett balesetek, verekedések, belgyógyászati rosszullétek és egyéb esetek miatt is kérték a mentők segítségét. A budapesti Honvédkórházban 50, a Péterfy Sándor Utcai Kórház-Rendelőintézet és Baleseti Központban több mint 30 embert láttak el.

Szilveszterhez hasonlóan Újév napján is megdőlt a fővárosi és az országos melegrekord, 101 éves csúcsokat adott át a szombat a múltnak - közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat. Mostanáig a január 1-jei legmagasabb hőmérséklet 15,3 Celsius-fok volt, amit 1921-ben Sopronban mértek. A Somogy megyei Főnyeden 17,5 fokot mértek. Budapesten mostanáig szintén 1921-ben volt a legmelegebb január elsején, akkor a Gellért-hegyen 13 fok volt. Most viszont Lágymányoson 14,4 fokot regisztrált a meteorológiai szolgálat.

A bodorka kapta a legtöbb szavazatot a Magyar Haltani Társaság által hagyományosan meghirdetett és szilveszter napján lezárult év hala közönségszavazáson. A bodorka a magyarországi vizekben gyakori pontyféle. Alsó úszói többnyire rőtes-pirosas színűek, és mivel többnyire mindkét faj szemgyűrűje narancsszínű, könnyen összetévesztik a vörösszárnyú keszeggel.

Négyen meghaltak egy vonat és egy autó ütközésében a Veszprém megyei Tapolcánál. Egy 17 éves lányt életveszélyes sérülésekkel mentőhelikopterrel vittek kórházba. Dobó Zoltán, Tapolca polgármestere azt írta: a tragédia miatt január 2-át gyásznappá nyilvánítja és kezdeményezi a MÁV-nál, hogy a vasúti átjáróba sorompót helyezzenek ki, mert több baleset is történt már ott. A Mávinform tájékoztatása szerint az átkelőben a fénysorompó jól működött, tilos jelzést mutatott. A vonaton senki sem sérült meg.

Schäfer András, a DAC és a magyar válogatott labdarúgója kapta a Magyar Aranylabda-díjat a 2021-es teljesítményéért. A 22 éves futballista a Fenerbahce védőjét, Szalai Attilát előzte meg a voksoláson, harmadikként pedig az előző alkalommal győztes Szoboszlai Dominik zárt, aki egy éve már a Lipcse játékosa. A Magyar Aranylabda kategóriában csak magyar játékosra lehetett szavazni. A legjobb NB I-es játékos címet Myrto Uzuni, a címvédő és éllovas Ferencváros albán légiósa kapta. A legjobb edzőnek a Bajnokok Ligája-győztes Chelsea másodedzőjét, Lőw Zsoltot választották.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.03.28. csütörtök, 18:00
Havasi Katalin
a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke
Hatalmas naperőmű épül Tapolca mellett, kiderült néhány részlet

Hatalmas naperőmű épül Tapolca mellett, kiderült néhány részlet

Tapolca mellett egy hatalmas, 60 MW beépített kapacitású, naperőmű épül, amelyet idén a második negyedévben helyeznek kereskedelmi üzembe, a beruházás 49-51 millió dollárba kerül – szúrta ki a Portfolio az amerikai értékpapírfelügyelethez (SEC) érkezett beadványban. A naperőművek magyarországi terjedéséről, a zöld áram termelési és elosztási kérdésekről is szó lesz a Portfolio április 11-i Vállalati Energiamenedzsment konferenciáján, további részletek itt érhetők el.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×