Infostart.hu
eur:
354.05
usd:
309.15
bux:
0
2026. július 3. péntek Kornél, Soma

Oltási akció: 724 ezren vették fel a harmadik adagot

Várhatóan a jövő hét elejére kész lesz az 5-11 éves korosztály oltási stratégiai terve.

Több mint 880 ezren mentek el oltakozni a koronavírus ellen országszerte a kormány által a múlt hétre meghirdetett, és e hétre meghosszabbított oltási akcióban - mondta a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára, az országos oltási munkacsoport vezetője.

György István a Soproni Erzsébet Oktató Kórház és Rehabilitációs Intézetben működő oltópontot tekintette meg Széles Sándor megyei kormánymegbízottal és Molnár Sándorral, az intézmény főigazgatójával.

Elmondta,

  • az oltási akcióban 724 ezren vették fel a harmadik,
  • 109 ezren az első,
  • 52 ezren pedig a második oltást.

Ezzel 6,1 millió felett van a legalább egyszer oltottak és 5,8 millió felett az immunizáltak száma. Több mint 2,5 millió embert háromszor oltottak be - tette hozzá. A politikus ezt rendkívül jelentősnek nevezte a koronavírus-járvány elleni védekezésben.

Az oltási munkacsoport vezetője rámutatott: a nemzetközi példák szerint a vakcina beadása után 4-6 hónappal csökken a szervezet immunválasza, és a régebben oltottak is a betegek, a fertőzők közé kerülhetnek.

Ahhoz, hogy meg lehessen előzni, hogy náluk súlyosabb lefolyású legyen a betegség, mindenképpen szükséges a harmadik oltás, hiszen az 90 százalék fölé emeli a védettséget - mondta.

Az államtitkár felhívta a figyelmet arra, hogy a héten továbbra is előzetes regisztráció és időpontfoglalás nélkül lehet oltást kérni az ország 101 kórházában működő oltópontokon, amelyek mindegyikén felvehető a Pfizer, a Moderna, az AstraZeneca, a Janssen és a Sinopharm-vakcina is.

György István közölte: az operatív törzs kérésére az országos oltási munkacsoport foglalkozik az 5-11 éves korosztály oltási stratégiai tervének kidolgozásával, és ezzel várhatóan a jövő hét elejére kész lesz.

Ezután a kormány meg fogja hozni a szükséges intézkedéseket. A gyermekeknek szánt vakcina az előzetes hírek szerint december 20. körül érkezik az országba - mondta.

Molnár Sándor, a kórház főigazgatója a helyi adatokról elmondta: az intézményben az oltási akcióban 7500 harmadik és 750 első oltást adtak be.

Hozzátette, ők november elején megemelték az oltási időpontok számát, aminek köszönhetően 6100-an jelentkeztek harmadik és 1300-an első, illetve második oltásra az akció előtti hetekben.

Azok, akik tavasszal és nyáron az intézményben vették fel az első két vakcinát, javarészt már megkapták a harmadikat oltást is - mondta.

Címlapról ajánljuk
Bendarzsevszkij Anton: most tényleg láthatja a Nyugat, hogy megéri Ukrajnát támogatni a harctéren

Bendarzsevszkij Anton: most tényleg láthatja a Nyugat, hogy megéri Ukrajnát támogatni a harctéren

Megállt az orosz területszerzés, sőt valamelyest áttevődött a háború Oroszország területére – ez az ukrán érdekérvényesítés szempontjából is fordulatot hozhat az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója szerint. Bendarzsevszkij Anton, a posztszovjet térség szakértője az InfoRádió Aréna című műsorában arról is beszélt, hogy a fronthelyzet változása a korábbi orosz narratívát is gyengíti, ami a tárgyalási pozíciókra is hatással lehet.

Kormányszóvivői tájékoztató: átszabják az áramszámlákat a megújulóknál, jön az ügynökakták nyilvánossága

Az új, a vármegye elnevezést is megszüntető Alaptörvény-módosítást várhatóan a jövő hét elejéig benyújtják a társadalmi egyeztetés után – „nagy változás nem lesz”, inkább szigorodni fog. A NAV elnöki pozíciójára nyilvános pályázatot fognak kiírni, a hatóság vezetője nem lesz államtitkár. Szerveződik Magyar Péter látogatása a Vatikánba.
Jó a hangulat, egyre magasabbra emelkednek a részvénypiacok

Jó a hangulat, egyre magasabbra emelkednek a részvénypiacok

Alapvetően jó a hangulat a világ tőzsdéin, több fontos részvényindex is történelmi csúcs közelében áll, azonban a technológiai szektor és a mesterséges intelligencia sztorik továbbra is nyomás alatt vannak. Ma reggel az ázsiai tőzsdék emelkedtek, mivel enyhültek a geopolitikai feszültségek, és egyre több befektető bízik abban, hogy a lassuló amerikai munkaerőpiac még idén kamatcsökkentésre ösztönözheti a Fedet. Az európai részvénypiacokon folytatódhat ma az emelkedés, az USA-ban viszont a függetlenség napja miatt nem lesz ma kereskedés.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×