Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia
Az államalapító Szent István király ünnepén tartott szentmise résztvevői a Szent István-bazilika előtt 2021. augusztus 20-án.
Nyitókép: MTI/Czeglédi Zsolt

Szent Jobb-körmenet - "Ez a nap hálaadás a múltért, népünk életéért és könyörgés a jövőért

A Szent István téri katolikus szentmisén több ezer ember előtt Felföldi László pécsi megyés püspök úgy fogalmazott, időt, emberséget, figyelmet, szeretetet kell adni egymásnak, Magyarországnak ez az egyetlen lehetősége, hogy megmaradjon.

Egyre jobban elmagányosodó világunkban meg kell találnunk a teret, ahol erősödik a kapcsolatunk Istennel és egymással - mondta Felföldi László pécsi megyés püspök a Szent István-napon tartott ünnepi szentmisén a budapesti Szent István-bazilika előtt.

Felföldi László homíliájában kiemelte: Szent István törvénye, amely előírta, hogy minden tíz falu építsen egy templomot, ma újra "életet, családot, hazát gyógyítóan és megmentően" aktuális.

Ma ugyan nem kötelező templomot építeni, de a Szent István-i törvény mögött lévő, közösséget, nemzetet teremtő erőre ma is szükség van - mondta.

Kitért arra: Szent István király már ezer évvel ezelőtt felismerte az emberi lét csodálatos gazdagságát, hogy egyszerre biológai, pszichológiai, közösségi és szakrális, lelki lény. Biológiai létének biztosítására megvédte a földet, ahol a honfoglalás óta él a magyar nép, de azt is látta, hogy a biológiai lét önmagában kevés. Ezért rendelte el a templomépítést, és a közös munka, a találkozás hétről hétre teret adott a közösség születésének.

Felföldi László szólt arról is: Szent István élete, uralkodása állandó külső és belső, lelki harc volt. Ő megvívta a neki rendelt harcot a külső ellenségekkel és hazát teremtett. "Most nekünk kell tovább építenünk ezt a hazát, nekünk kell újra, mint egykor Szent Istvánnak, családi közösségeket teremtenünk." - fogalmazott.

Olyan közösségeket, amelynek tagjai időt, emberséget, figyelmet, szeretetet adnak egymásnak és Istennek. Magyarországnak ez az egyetlen lehetősége, hogy megmaradjon, és hogy boldog családok éljenek Szent István földjén - tette hozzá Felföldi László.

A Szent István-bazilika előtti, zsúfolásig megtelt téren az ünnepi szertartást Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek vezette. A bíboros köszöntőjében úgy fogalmazott: ez a nap hálaadás a múltért, népünk életéért és könyörgés a jövőért, sorsunk alakulásáért.

Az idén különösen sok mondanivalónk van Isten színe előtt. Újabb nehéz esztendő van mögöttünk, de érezzük a meginduló élet lendületét, ugyanakkor ennek kockázatait is.

Azt is mondta:

a szentmisén imádkoznak a járvány áldozataiért, a gyászolókért, és azokért is, akik helytállásukkal "mindannyiunk túlélését segítették".
Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek megáldja a Szent István-napi kenyeret az államalapító Szent István király ünnepén tartott szentmisén a Szent István-bazilika előtt 2021. augusztus 20-án.
Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek megáldja a Szent István-napi kenyeret az államalapító Szent István király ünnepén tartott szentmisén a Szent István-bazilika előtt 2021. augusztus 20-án.

A szentmisén Erdő Péter megáldotta az új kenyeret.

Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek megáldja a Szent Jobb ereklyét az államalapító Szent István király ünnepén tartott szentmisén a Szent István-bazilika előtt 2021. augusztus 20-án.
Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek megáldja a Szent Jobb ereklyét az államalapító Szent István király ünnepén tartott szentmisén a Szent István-bazilika előtt 2021. augusztus 20-án.

A szertartás a Szent Jobb-körmenettel zárult. Szent István jobb karjának kézfejereklyéjét a honvéd koronaőrség hordozta, előtte vonultak az Apostoli Szentszék által elismert lovagrendek, a szerzetesek és a papság, a püspöki konferencia tagjai, a Szent Jobb mögött Erdő Péter, továbbá a közjogi méltóságok és állami tisztségviselők, a diplomáciai testület tagjai, majd népviseletbe öltözött hívek és plébániai zarándokcsoportok mentek.

A körmenet a Zrínyi utca-Október 6. utca-József Attila utca-Széchenyi István tér-Zrínyi utca útvonalon haladt.

A szentmisén részt vett

  • Áder János köztársasági elnök,
  • Orbán Viktor miniszterelnök,
  • Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes,
  • Sulyok Tamás, az Alkotmánybíróság elnöke,
  • Varga Zs. András, a Kúria elnöke,
  • Schmitt Pál volt államfő,
  • Boross Péter volt miniszterelnök,
  • Lomnici Zoltán, az Emberi Méltóság Tanácsának elnöke,
  • Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára is.

A szentmisét kulturális-lelkiségi program előzte meg, amelyen beszédet mondott Böjte Csaba ferences szerzetes, fellépett mások mellett Tóth Gabi énekes, Kubik Anna Kossuth-díjas színművész, Petrás Mária népzenész és a Muzsikás együttes.

Címlapról ajánljuk

Újabb adag ónos eső jön, ipari hóval

Borult, párás, helyenként tartósan ködös idővel indult a péntek, több térségben pedig ónos eső és ónos szitálás is nehezítheti a közlekedést. Elsősorban az északi és keleti országrészben kell csúszós utakra számítani, miközben a nyugati megyékben sűrű, zúzmarás köd rontja a látási viszonyokat.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
2026-os hosszú hétvégék és ünnepnapok: itt az év legfontosabb táblázata

2026-os hosszú hétvégék és ünnepnapok: itt az év legfontosabb táblázata

2026 ünnepnapok terén is tervezést igényel, ezért ideje ismét szemügyre venni az év legfontosabb táblázatát, amely segítséget nyújthat a szabadnapok 2026-os megtervezésében. Összeszedtük, mikor lesznek ünnepnapok és hosszú hétvégék 2026-ban, illetve mikor esnek ünnepnapok 2026-ban hétvégére. Hány háromnapos és négynapos hosszú hétvége lesz? Hányadikára esnek a húsvéti ünnepek? Milyen napokra esik karácsony 2026-ban? Itt minden kérdésre választ találsz, ami 2026 ünnepnapjait és 2026 hosszú hétvégéit illeti.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×