eur:
389.43
usd:
362.02
bux:
68560.64
2024. május 7. kedd Gizella
Márki-Zay Péter (függyetlen) polgármester beszél a hódmezővásárhelyi közgyűlés ülésén a városháza dísztermében 2018. március 19-én. Balról Ambrus Norbert, a jogi iroda vezetője.
Nyitókép: Ujvári Sándor

Márki-Zay Péter: az ellenzék kész egy választási párt létrehozására

Az ellenzéki pártok felkészültek arra, hogy egy választási pártot hozzanak létre, ha a Fidesz arra kényszerítené őket – fogalmazott a miniszterelnök-jelölt.

Hódmezővásárhely polgármestere úgy látja, vannak olyan, már bejegyzett pártok, amelyeket ernyőpártként lehetne használni, és amelyek mögé a többiek beállhatnának. „Amikor a hat pártnál érdeklődtem, hogy mit fognak csinálni, ha a Fidesz egy ilyen helyzetbe kényszeríti őket, ők engem megnyugtattak, hogy fel vannak erre készülve. Szerintem több pártnak is van ilyen tartalék pártja” – fogalmazott az ellenzéki politikus az ATV híradójának, utalva a DK-ra, MSZP-re és a Jobbikra.

Korábban az InfoRádióban a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatója is beszélt egy választási párt létrehozásának lehetőségéről. Csizmadia Ervin akkor azt mondta: az igazi kérdés az lesz, hogy ezt a fontos, de nem éppen szokványos lépést meg fogja-e lépni az ellenzék.

Horn Gábor az ATV-nek úgy fogalmazott, hogy szerinte az ellenzéki összefogás behúzható egy ernyő alá. A Republikon Alapítvány elnöke ugyanakkor úgy véli, mivel a hat pártnak komoly bázisa van, egy ilyen lépés majdnem ugyanannyira hátrányos lehet, mint az, ha egyes pártoknak nagyobb az elutasítottsága.

Címlapról ajánljuk
A szakszervezet szerint 25 milliárdból meg lehetne oldani a felsőoktatási dolgozók béremelését

A szakszervezet szerint 25 milliárdból meg lehetne oldani a felsőoktatási dolgozók béremelését

A Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezete addig nem kezdeményez újabb tárgyalást, amíg az államtitkárság nem áll elő konkrét javaslattal és ígérettel a felsőoktatásban dolgozók bérhelyzetének rendezését illetően – mondta az InfoRádióban Gregor Anikó szakszervezeti titkár. Arról is beszélt, hogy készek lennének segíteni a minisztériumnak abban, hogy találjanak forrásokat a költségvetésben a követelések teljesítésére.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.07. kedd, 18:00
Resperger István ezredes
a Magyar Agrár-és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Csapást szenvedett az orosz logisztika, ma iktatják be Putyint - Híreink az ukrajnai háborúról kedden

Csapást szenvedett az orosz logisztika, ma iktatják be Putyint - Híreink az ukrajnai háborúról kedden

24 óra alatt két települést is elfoglalt az orosz hadsereg Ukrajnában, egyet a harkivi Kupjanszk mellett, egyet a donyecki Avgyijivkától nyugatra. Oroszország kormánya tegnap bejelentette, hogy gyakorlatot tartanak az orosz harcászati csapásmérő erők. Az Egyesült Államok felpörgette az ATACMS típusú nagy hatótávolságú rakéták gyártását, melyből várhatóan Ukrajna is nagy mennyiséggel kap majd. Ma iktatják be Vlagyimir Putyin orosz elnököt. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×