Infostart.hu
eur:
386.38
usd:
331.73
bux:
118863.12
2026. január 13. kedd Veronika
Nyitókép: Unsplash.com

Bátonyterenyénél már folyamatosak a medveészlelések

A Nógrád megyei település környékének medvehelyzetéről a város alpolgármestere számolt be közösségi oldalán. Letovai Zoltán posztja szerint az elmúlt egy év alatt majdnem tíz eset jutott a tudomására. Az InfoRádiónak elmondta: nincs veszélyben a helyi lakosság.

Az észlelések elsősorban Bátonyterenye 10-15 kilométeres körzetére vonatkoznak – ismertette az InfoRádióban Letovai Zoltán. Az alpolgármester megjegyezte, a beérkező információkat szelektálni szokta a forrás megbízhatósága alapján, így a közel tíz eset valósnak tekinthető, miután azok fényképes és kamerás felvételeken alapulnak.

Letovai Zoltán emlékeztetett, a medve napi életritmusa során igen nagy távolságokat tehet meg, így az észlelések a településhez akár közelebbiek, akár messzebbiek is lehetnek, azonban nem gondolja, hogy ez nagy veszélyt jelentene az emberekre.

„Akkor hibázunk, ha túl bátrak vagy túl kíváncsiak vagyunk.”

Kiemelte: nem árt azzal tisztában lenni, hogy a medve nem okvetlen akarja bántani az embert, és ha teheti, találkozáskor inkább menekülőre fogja, miután rejtett életmódot él. Tehát ügyelni kell arra, hogy észleléskor el tudjon az állat iszkolni vagy az ember el tudjon távolodni.

A legveszélyesebb, ha az ember szabadon sétáltatott kutyával találkozik össze egy medvével. Ugyanis a kutya – természeténél fogva – ugatni, hergelni fogja a vadállatot, amely a menekülés során könnyen az eb irányába indulhat meg, hogy megszabaduljon tőle. A kutya viszont jellemzően a gazdája irányába tendál, és „olyankor vannak a bajok”.

Figyelmeztetett arra is, hogy

a bocsokról se próbáljon senki „cuki” fényképeket készíteni, mert az életveszélyes helyzetet teremthet.

A higgadtságunkat megőrizve, hagyjuk békén őket, és ne kényszerítsük olyan helyzetbe a medvét, hogy csak minket megtámadva tudjon elmenekülni – hangsúlyozta ismét az alpolgármester.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Kaiser Ferenc Donald Trump gigantikus Aranyflottájáról: félelmetes fegyverzettel rendelkező hadihajók lesznek

Kaiser Ferenc Donald Trump gigantikus Aranyflottájáról: félelmetes fegyverzettel rendelkező hadihajók lesznek

Egyetlen csatahajó megépítése is rendkívül drága, mintegy 10 milliárd dollárba kerül, így a szakértő szerint az amerikaiak tervezett Aranyflottája leghamarabb a 2030-as években szállhatna vízre. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense az InfoRádióban elmondta: „a hajóépítésben világbajnok” Kínának nagyobb gyártókapacitásai vannak, mint az USA-nak, de az ázsiai nagyhatalomnak még nincs sok tapasztalata grandiózus haditengerészeti rendszer üzemeltetésével.

Elemzők a kampányról és a siker útjáról: nagy a különbség a pártok stratégiája, de akár a támogatottsága között is

A kampány intenzív lesz, a választási részvételi hajlandóság pedig kulcsfontosságú – mondták az InfoRádió Aréna című műsorának vendégei. Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Intézet igazgatója és Závecz Tibor, a ZRI Závecz Research vezetője ismertette a legfrissebb pártszimpátia-kutatásokat, arról is szó volt, milyen témák befolyásolhatják leginkább az április 12-i országgyűlési választás eredményét. Értékelték a pártok online és offline jelenlétét is.
inforadio
ARÉNA
2026.01.14. szerda, 18:00
Csizmazia Gábor
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársa
Megtudtuk, miért halaszthatták el váratlanul az energiatárolós pályázatot

Megtudtuk, miért halaszthatták el váratlanul az energiatárolós pályázatot

A Jedlik Ányos Energetikai Program vállalati energiatárolós pályázatának benyújtási határidejét a minap február 10-ig elhalasztották. Úgy tudjuk, hogy a lépést megelőzően az iparági szervezetek számos észrevételt küldtek az Energiaügyi Minisztériumnak a pályázat kapcsán, mert a támogatási konstrukció több elemével kapcsolatban is felmerültek aggályok - és van egy olyan kritikus pontja, amely érdemben visszafoghatta az érdeklődést a várakozásokhoz képest.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×