Infostart.hu
eur:
382.2
usd:
328.23
bux:
108922.07
2025. december 6. szombat Miklós
Rózsafüzér egy férfi kezében a nagycsütörtöki főpapi olajszentelési szentmisén a budapesti Szent István-bazilikában 2019. április 18-án. A szertartás alkalmával újítja meg az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye papsága papi ígéretét.
Nyitókép: MTI/Balogh Zoltán

Rózsafüzér-zarándoklatot tartanak szombaton a főváros körül

Budapestet körüljáró, úgynevezett élő rózsafüzér-zarándoklatot tartanak szombaton. A Magyarországért és a fővárosért imádkozó hívek öt helyszínről indulnak és összesen 180 kilométert tesznek meg.

A kilenc szakaszból álló zarándoklat öt ponton záródik szentmisével.

Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek a máriaremetei végponton, a Máriaremetei Kisboldogasszony Bazilikában mutat be szentmisét este hét órakor 2 közölte Tóth János Csaba, a főegyházmegye sajtóreferense.

A járványügyi szabályok miatt a szervezők azt kérik, hogy a szokásos, csoportos zarándoklat helyett idén egyénileg induljanak útnak a hívek.

A kilenc különböző útvonal városszéli plébániákat, kegyhelyeket érint, egy-egy szakasz körülbelül húsz kilométer.

A zarándokok

  • Máriabesnyőről (Gödöllő) Kerepesre, illetve Fótra,
  • Csillaghegyről (III. kerület) Fótra és Máriaremetére,
  • Farkasrétről (XII. kerület) Máriaremetére és Nagytéténybe,
  • Soroksárról (XXIII. kerület) Nagytéténybe és Pestszentlőrincre,
  • Rákoskeresztúrról (XVII. kerület) pedig Pestszentlőrincre és Kerepesre mennek.
Címlapról ajánljuk

Orbán Viktor: amikor Magyarország nem a maga ura, mindig ráfázik

A békepárti országjárás Kecskeméten folytatódott szombaton, ahol Orbán Viktor miniszterelnököt Csiszár Jenő kérdezte. Az esemény a jelenlegi világ-és belpolitikai helyzetre, a békepárti álláspont kiemelt szerepére és Magyarország biztonsági érdekeire koncentrált.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.12.08. hétfő, 18:00
Szlávik János
a Dél-Pesti Centrumkórház infektológiai osztályának vezetője
Sugárzásveszélyre figyelmeztetnek Csernobilban, puccsot szerveznek Moszkvában - Háborús híreink Ukrajnáról szombaton

Sugárzásveszélyre figyelmeztetnek Csernobilban, puccsot szerveznek Moszkvában - Háborús híreink Ukrajnáról szombaton

A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) friss jelentése szerint megrongálódott a csernobili szarkofág a februári dróntámadást követően, így nem tudja ellátni elsődleges biztosági feladatát, vagyis a sugárzás megakadályozását. Bassár el-Aszad bukott szíriai diktátor egykori hívei szervezkednek Moszkvából, a céljuk, hogy felkeléseket szítsanak az új kormány ellen, és visszaszerezzék elvesztett befolyásukat. Állítólag már 50 ezernél is több harcost számlál a mozgalom. Oroszország tengeri blokáddal válaszolhat az ukrán kikötőkből induló áruszállítmányokra az orosz tartályhajókat ért ukrán dróntámadások után. Ez az akció azonban sok veszélyt rejt: Moszkva pontosan a növekvő veszteségek miatt vonult vissz a Fekete-tengerről.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×