Infostart.hu
eur:
386.62
usd:
331.58
bux:
118655.02
2026. január 13. kedd Veronika
Sorban állnak a védőmaszkos vásárlók egy müncheni kertészeti áruda bejáratánál a koronavírus-járvány idején, 2020. április 20-án, amikor egyes üzlettípusoknak a hatóságok engedélyezték a járvány miatti több hetes zárva tartás utáni újranyitást.
Nyitókép: MTI/AP/Matthias Schrader

Új világ jön a hazai üzletekben, már a próbafülkét sem ajánlják

A létszámkorlátozás és a hosszabb nyitvatartási idő csökkentheti a zsúfoltságot, de a korlátozások életben maradnak.

Csak annyi embert lehet majd beengedni az üzletekbe, hogy minden vásárlóra 10 négyzetméternyi tér jusson, ha az oltottak száma eléri a 2,5 milliót, viszont az üzletek 21.30 óráig lehetnek majd nyitva.

Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára úgy nyilatkozott, hogy a nyitva tartás kitolása és a négyzetméter alapú korlátozás csökkenteni fogja a zsúfoltságot. Az ATV Startban kijelentette, hogy nem könnyű a helyzet, ha a boltok, szolgáltatók szabályain lazítanak, akkor is figyelemmel kell lenni a súlyos járványhelyzetre.

Nyomatékosan felhívta a figyelmet arra, hogy az érvényben lévő korlátozásokat be kell tartani. Kijelentette, hogy a kormányrendelet alapján az üzlet előtt is másfél méteres távolságot kell tartani, kell a maszk.

"A szabályokat be kell tartani, mindenki legyen nagyon óvatos,

próbafülkébe ne menjünk be, liftet ne használjuk"

– javasolta Vámos György.

Nem lesz könnyű feladat technikailag betartatni a szabályokat, ha valaki a felszólítás ellenére bemegy az üzletbe, a boltosnak kötelessége a rendőrséget értesíteni. Kötelező feliratot elhelyezni, hogy egyszerre hány vevő tartózkodhat az üzletben.

A kereskedelmi hatóság, azaz a települési jegyző és a rendőrség ellenőrzi a szabályok betartását. Ha egy boltos minden tőle elvárhatót megtesz, akkor nem büntethető. Ellenkező esetben százezertől egymillió forintig bírságolható, valamint egy naptól egy évig terjedő időszakra bezárható az üzlet a kereskedő, szolgáltató vétkessége esetén – mondta Vámos György.

Címlapról ajánljuk
Elemzők a kampányról és a siker útjáról: nagy a különbség a pártok stratégiája, de akár a támogatottsága között is

Elemzők a kampányról és a siker útjáról: nagy a különbség a pártok stratégiája, de akár a támogatottsága között is

A kampány intenzív lesz, a választási részvételi hajlandóság pedig kulcsfontosságú – mondták az InfoRádió Aréna című műsorának vendégei. Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Intézet igazgatója és Závecz Tibor, a ZRI Závecz Research vezetője ismertette a legfrissebb pártszimpátia-kutatásokat, arról is szó volt, milyen témák befolyásolhatják leginkább az április 12-i országgyűlési választás eredményét. Értékelték a pártok online és offline jelenlétét is.

Újranyitott a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 13.00 órakor újranyitott, mindkét futópálya üzemel - közölte a Budapest Airport kedd délután a Facebook-oldalán.
inforadio
ARÉNA
2026.01.13. kedd, 18:00
Bóka János
európai uniós ügyekért felelős miniszter
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×