eur:
394.13
usd:
365.33
bux:
65384.6
2024. március 29. péntek Auguszta
Egy gépkocsivezető a Waberers International Zrt. budapesti telephelyén, ahol ötszáz új kamiont adtak át 2014. március 26-án.
Nyitókép: MTI/Koszticsák Szilárd

Szijjártó Péter többmilliárdos cégtámogatást jelentett be

A kormány újabb 4 magyar vállalat támogatásával 8,7 milliárd forintnyi beruházáshoz járul hozzá – jelentette be Budapesten a külgazdasági és külügyminiszter.

Szijjártó Péter közölte, hogy az állami támogatás a fejlesztéseken túl 3200 munkahely megtartását és 300 új állás megteremtését is segíti. A kormány a nagyvállalati beruházásösztönző programban járul hozzá a fejlesztésekhez.

A Csabacast és a Videoton Autóelektronika korszerű gyártóberendezéseket szerez be, míg a Waberer's és a Regio Játék a raktárait fejleszti a támogatásból – tette hozzá.

A bejelentett korszerűsítések a nagyvállalati beruházásösztönző programon keresztül jutottak támogatáshoz. A pályázatra eddig 71 cég 207 milliárd forintnyi beruházással jelentkezett, 61 ezer munkahelyet vállalva. A befektetésekhez az állam eddig 70 milliárd forintot biztosított a költségvetésből.

Szijjártó Péter üdvözölte, hogy a magyar vállalatok új nemzedékéből nemzetközi szinten is versenyképes cégek nőttek ki. Véleménye szerint a fejlesztések bizonyítják a magyar gazdaság erejét, és azt, hogy a belföldi cégek a válság után növelhetik a piaci részesedésüket. A tárcavezető a vállalkozóknak további beruházásokat javasolt, mivel a leépítések miatt világszerte nagy kereslet vár új ellátókra.

A magyar gazdaság növekedése szempontjából rendkívül fontos, hogy felnőtt egy új nemzedéke, új generációja a magyar...

Közzétette: Szijjártó Péter2020. december 17., csütörtök

A rendezvényen elsőként a CSABAcast Könnyűfémöntödei Kft. ügyvezető igazgatója köszönte meg a támogatást. Hetzmann Béla közölte, hogy az utóbbi hónapokban új megrendelésekhez jutottak, de a korábbi kiesés miatt nem tudnák az állami segítség nélkül vállalni a beruházást. A cég új gyártókapacitás kiépítését és az eddigiek bővítését tervezi a 17 ezer négyzetméteres üzemében, a Heves megyei Apcon.

Az alumíniumöntvényeket készítő Csabacast árbevétele 2018-ban meghaladta a 13 milliárd forintot, 2019-ben pedig a 14,6 milliárd forintot, túlnyomórészt külföldi értékesítésekből. Az adózott eredmény szintén erőteljesen nőtt, 733,5 millió forintról 1,56 milliárd forintra 2019-ben. A cég legnagyobb megrendelői német autógyárak, közöttük a BMW, a Volkswagen, az Opel, a Daimler. A vállalat 450 munkavállalót foglalkoztat.

A Regio Játékkereskedelmi Kft. tulajdonosa a piaci növekedést tekinti a legfontosabbnak. Gyaraki József hangsúlyozta, hogy a vállalkozása belföldön jelentősnek számít, de nemzetközi téren még nem. A bővüléshez korszerűsíteni kell a törökbálinti raktárat és a szegedi telephelyet - tette hozzá.

A Regio a legnagyobb játékáruházláncot működteti Magyarországon. Nettó árbevétele a nyilvános cégadatok szerint 2018-ban meghaladta a 12 milliárd forintot, 2019-ben a 13 milliárd forintot, túlnyomórészt belföldi eladásokból. Az adózott eredménye mindként évben több mint 800 millió forint volt.

A Videoton Autóelektronika Kft. ügyvezetője azt emelte ki, hogy a cég tevékenységét nemrég az elektromos és hibrid járművek alkatrészeinek előállítására is kiterjesztette. Gulya Géza szerint rövid időn belül a kft. forgalmának harmada kapcsolódhat az elektromobilitáshoz. Az idei visszaesés átmenetinek bizonyult, az ősszel a termelés ismét elérte a teljes kapacitását - közölte.

A nyilvános cégadatok szerint a székesfehérvári cég, amely a Videoton cégcsoport legnagyobb tagja, 2018-ban több mint 51,5 milliárd forintos, 2019-ben csaknem 54 milliárd forintos forgalmat bonyolított, főleg külföldi értékesítéssel. Nyeresége tavaly meghaladta az 1 milliárd forintot, előtte pedig az 1,8 milliárd forintot. A Videoton Autóelektronika 3 országban 11 telephelyet működtet, és 6 ezer munkavállalót foglalkoztat belföldön. Gulya Géza közölte, hogy a vállalat az idén 57 milliárd forintos átbevétellel számol.

A Waberer's International Nyrt. vezérigazgatója egyetértett Szijjártó Péterrel abban, hogy a válság idején új piacok után kell nézni. Erdélyi Barna közölte, hogy a beruházás részeként az egészségügyi logisztikát fejlesztik. Ennek kapacitása csaknem harmadával bővül, hozzájárulva a magyar egészségügyi ellátórendszer fejlődéséhez. Ezt követően a központi logisztikát korszerűsítik, hogy kiszolgálhassák a Magyarországra érkező nemzetközi vállalatokat.

A Waberer's a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) prémium kategóriás kibocsátója. Legutóbbi gyorsjelentése szerint árbevétele a harmadik negyedévben csaknem 20 százalékos eséssel 137 millió euróra csökkent, nettó vesztesége ugyanakkor 1,1 millió euróra mérséklődött, ami csaknem 80 százalékos javulás. Erdélyi Barna a beszámoló közzétételekor azt mondta, hogy a vállalat a nehézségek ellenére az idén hosszú távra stabilizálta a működését.

Címlapról ajánljuk

Teljes a patthelyzet a bécsi repülőtéren

Hiába a 36 órás sztrájk, megszakadtak a tárgyalások a szakszervezetek és az Austrian Airlines osztrák légitársaság között. A dolgozók a Lufthansa leányvállalatánál ugyanolyan béreket követelnek, mint az anyacégnél, ahol egyébként a közelmúltban zárult egy sikeres munkabeszüntetés.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője azt mondta, az Iszlám Államnak nem voltak meg a képességei egy a krasznogarszkihoz hasonló terrortámadás kivitelezésére, és Ukrajnára és a Nyugatra igyekezett terelni a gyanút. Kirilo Budanov, az ukrán katonai hírszerzés feje úgy nyilatkozott, Oroszországnak legkésőbb február közepe óta tudomása volt a készülő támadásról, ennek ellenére nem tettek semmit. A harkivi rendőrség vezetője szerint Oroszország egy új típusú irányított bombát vethetett be a városban szerdán, az UMPB D-30-at.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2024. március 28. 21:46
×
×
×
×