Infostart.hu
eur:
385.75
usd:
331.5
bux:
120653.78
2026. január 15. csütörtök Lóránd, Lóránt
Sótonyi Péter rektor (b4) beszédet mond az Állatorvostudományi Egyetem évnyitó ünnepségén az egyetem campusán 2020. szeptember 7-én. Mellette Kosztolányi András intézményvezető, Németh Tibor rektorhelyettes, Kövér László, az Országgyűlés elnöke, Bódis József, az Innovációs és Technológiai Minisztérium felsőoktatásért, innovációért és szakképzésért felelős államtitkára és Bartha Tibor rektorhelyettes (b-j).
Nyitókép: MTI/Bruzák Noémi

Az Állatorvostudományi Egyetemen örülnek az alapítványi átalakulásnak

Nekünk kifejezetten örömünkre szolgál, hogy a modellt váltó egyetemek közé kerültünk – fogalmazott Sótonyi Péter rektor.

Az Állatorvostudományi Egyetemen is fenntartói modellváltás történik, és az állam a következő három évben 66 milliárd forintos fejlesztési forrást biztosít az egyetemnek – derült ki az oktatási intézmény tanévnyitóján, ahol Sótonyi Péter rektor azt is ismertette, hogy az egyetemre 10 százalékkal többen jelentkeztek, mint tavaly; 1500 hallgatójukból 1000 idegen nyelvű, azaz arányaiban képzéseiken veszt részt a legtöbb külföldi hallgató.

"Ellentétben egyes tüntetéseket szervező, politikai performanszokban érdekelt felsőoktatási intézményekkel, nekünk kifejezetten örömünkre szolgál, hogy a modellt váltó egyetemek közé kerültünk" – fogalmazott a rektor, hozzátéve, az egyetem a Marek József Alapítvány fenntartásában működik tovább.

Álláspontja szerint a fenntartóváltás sokkal rugalmasabb gazdálkodást, a világ változásaira való gyorsabb reagálást tesz lehetővé. A képzés és az oktatási struktúra változatlan marad, a magyar hallgatók részére továbbra is biztosított az elmúlt évek létszámának megfelelő, államilag finanszírozott oktatás. Alapítványi keretek között jobban ki tudják használni a piaci alapon működő idegen nyelvű képzésben rejlő lehetőségeket – mondta.

"A modellváltás egyedülálló fejlődést generálhat" – összegzett Sótonyi Péter, majd jelezte: az átalakulást a Magyar Állatorvosi Kamara is támogatja.

Címlapról ajánljuk
Nemzeti Petíciót indít a kormány
Kormányinfó percről percre

Nemzeti Petíciót indít a kormány

Részletek jönnek a KRESZ módosításáról, a tűzifaprogram bővítéséről, a téli időjárás hatásai elleni védekezésről, a magyar gazdaság adatairól, ukrajnai és uniós ügyekről, valamint természetesen a héten bejelentett április 12-ei választási eltelő időszakról. Tartson velünk!

A dánok és grönlandiak elkerülték a „Zelenszkij-pillanatot”

Ahogy várható volt, nem sikerült közelíteni az álláspontokat Grönland, Dánia és az Egyesült Államok között a sziget jövőjéről szóló, radikális amerikai igények kérdésében. A dán külügyek vezetője közölte: „alapvető ellentét” van a felek között, miközben a NATO fokozza katonai jelenlétét a térségben.
Gulyás Gergely bejelentette: megjelent a lakossági energiatárolási pályázat - mutatjuk a részleteket!

Gulyás Gergely bejelentette: megjelent a lakossági energiatárolási pályázat - mutatjuk a részleteket!

Nemzeti petíciót indít a kormány az ukrajnai uniós támogatások kapcsán, februárban pedig két napra elosztva érkezik a 13. és a 14. havi nyugdíj első részlete – derült ki a csütörtöki Kormányinfón. Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter ismertette az új, 100 milliárdos otthoni energiatárolási program részleteit, valamint a téli időjárási helyzetről szóló belügyminiszteri beszámolót is: bár a hideg miatt továbbra is érvényben van a vörös kód, az ország működése és az ellátás zavartalan.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×