Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 18. vasárnap Piroska
Helyszínelők egy kecskeméti vasúti átjáróban, ahol kettészakadt egy személygépkocsi, amikor összeütközött egy vonattal 2020. február 16-án. Az autó két utasa a helyszínen életét vesztette.
Nyitókép: MTI/Donka Ferenc

Közös ellenőrzést indított a vasúti átjárók biztonságáért a rendőrség és a MÁV

Minden vasúti átjáróban történő baleset megelőzhető lenne odafigyeléssel és a szabályok betartásával.

A témában tartott pénteki, gárdonyi sajtótájékoztatón Biber Anett a MÁV Zrt. szóvivője hangsúlyozta: minden vasúti átjáróban történő baleset megelőzhető lenne odafigyeléssel és a szabályok betartásával. Hozzátette: július végéig tizeneggyel kevesebb, harminc baleset történt, mint tavaly ebben az időszakban, de ennyi is túlságosan sok.

Jelezte, hogy éppen emiatt a nyári szezonban a MÁV és a rendőrség közös akciójában öt pénteken keresztül nyolc Balaton-parti és velencei-tavi település útátjárójában hívják fel a figyelmet a közút és vasút kereszteződéseiben bekövetkező balesetek megelőzésére.

A szóvivő beszélt arról is, hogy

az utóbbi tíz évben nem történt olyan baleset vasúti átjáróban, amelyben a vasút felelősségét megállapították volna,

vagyis ezek mind a közúton közlekedők, autósok, kerékpárosok vagy gyalogosok figyelmetlenségéből adódtak. Hozzátette, hogy nemcsak a vétkesek sérülhetnek meg, hanem a vonatokon utazók, a MÁV dolgozói, a mozdonyvezetők is, ráadásul évente százmilliós anyagi kárt okoznak ezek a balesetek a vasúttársaságnak.

Csibrik Csaba, a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság alosztályvezetője arra hívta fel a figyelmet, hogy

a KRESZ egyértelműen szabályozza, milyen módon kell megközelíteni egy vasúti átjárót.

Azt is, hogy mi a teendő biztosítóberendezés hiányában és miként kell viselkedni a meglétekor. Utóbbi esetben a fehér jelzés nem a szabad utat mutatja - hangsúlyozta -, hanem csak a vasúti berendezés megfelelő működését jelzi, tehát akkor is körül kell nézni és fokozott óvatossággal kell megközelíteni az átjárót. Piros jelzésnél pedig egyértelmű, hogy meg kell állni, amíg ismét nem vált fehérre a jelző - fűzte hozzá.

A MÁV sajtóanyaga szerint az idén júliusig történt harminc vasúti átjáróban bekövetkezett balesetből kettő volt halálos kimenetelű, tizenkettő személyi sérüléssel, tizenhat pedig anyagi kárral végződött. A 2010-2019 közötti időszakban a legkevesebb ilyen baleset 2015-ben történt, az 57-ből 12 volt halálos. A legtöbb baleset 2018-ban történt, az akkori 88 esetből 21 volt halálos.

Címlapról ajánljuk

Orbán Viktor Miskolcon „egy hosszú szerelmi történetről” beszélt, bejelentést tett a tanárbérről

A digitális polgári körök rendezvényén a közönség kérdéseire válaszolt a pártelnök-miniszterelnök, a Tisza Pártot és a DK-t a háborúfenntartók közé igyekvő pártoknak nevezte, a városiakat pedig kérte, döntsék el, hogy egy nagy ipari beruházást szeretnének, vagy több kisebbet, ezután áll rendelkezésre. Bejelentette, hamarosan 900 ezer forint lesz az átlagos tanárbér, a Benes-dekrétumok miatt joghátrányt szenvedők pedig segítséget kapnak.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
Tízezrek menekültek el a kommunista diktatúrából: megdöbbentő, mi vár rájuk új hazájukban

Tízezrek menekültek el a kommunista diktatúrából: megdöbbentő, mi vár rájuk új hazájukban

Az elmúlt évtizedekben több tízezren menekültek el Észak-Koreából Kínán keresztül Dél-Koreába, és kezdtek ott új életét, a legnagyobb számban nők. A többnyire egyedülálló fiatal nők dél-koreai férjet keresnek maguknak, a dél-koreai férfiak körében pedig népszerűek az észak-koreai nők. Egy menekült nő, Judzsin, aki maga is dél-koreai férjet talált magának, kifejezetten északi nők és déli férfiak összeismertetésére hozott létre házasságközvetítő irodát, miközben saját házassága válságba kerül. Róla és a jelenségről szól egy új dokumentumfilm, az Észak-dél férfi-nő, amelyet hamarosan Magyarországon is bemutatnak.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×