Infostart.hu
eur:
364.69
usd:
326
bux:
144803.39
2026. november 3. kedd Győző

Megkéselte apját, majd kihívta a rendőröket a 15 éves

A gyanú szerint megölte apját egy 15 éves fiú Orgoványban szombat hajnalban.

A rendőrség honlapján azt írta, hogy a fiú otthonukban veszekedés közben többször megszúrta 43 éves édesapját, aki a helyszínen meghalt. A kamasz ezután telefonált a rendőröknek, akik a helyszínen elfogták őt.

A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság az őrizetbe vett fiú ellen emberölés miatt büntetőeljárást indított, és kezdeményezte letartóztatását.

Címlapról ajánljuk
„Béna kacsa” lesz Donald Trump a félidős választás után?

„Béna kacsa” lesz Donald Trump a félidős választás után?

Mészáros Tamás, a Magyar Külügyi Intézet vezető kutatója az InfoRádió megkeresésére a most induló amerikai félidős választással kapcsolatban tisztázta: jelenleg a törvényhozás mindkét házában a republikánusok vannak többségben, amely egy nagyon kényelmes kormányzati helyzet az elnökség birtoklásával, illetve a Legfelsőbb Bíróságnak is kvázi konzervatív többsége van. Ám a jelenlegi projekciók szerint, mint rámutatott, a Képviselőházban szinte biztos, hogy a demokraták kerülnek majd többségbe. Arról is beszélt, mekkora fordulat mivel járhat.
inforadio
ARÉNA
2026.11.03. kedd, 18:00
Horváth Gábor
a Költségvetési Tanács elnöke
Súlyos fordulat az amerikai ingatlanpiacon: bedőlt a giga-felhőkarcoló hitele, bajban a nagybefektetők

Súlyos fordulat az amerikai ingatlanpiacon: bedőlt a giga-felhőkarcoló hitele, bajban a nagybefektetők

A Brookfield ingatlanpiaci óriásvállalat lemond a Los Angeles belvárosában található, 600 millió dolláros költséggel felépített Beaudry luxuslakótoronyról. A fejlesztő alig négy évvel az átadás után inkább átengedi az épületet a hitelezőnek, minthogy a jelenlegi magas kamatkörnyezetben refinanszírozza a projekthez kapcsolódó tetemes adósságot. A lépés jól mutatja a helyi ingatlanpiac elhúzódó válságát, valamint az amerikai kereskedelmiingatlan-szektor egészét sújtó finanszírozási nehézségeket - írja cikkében a Wall Street Journal.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×