eur:
394.6
usd:
369.83
bux:
65173.95
2024. április 19. péntek Emma

Az ÁEEK is visszautasítja az MSZP-s állításokat

Az Állami Egészségügyi Ellátó Központ (ÁEEK) is visszautasította a miskolci központi kórházat ért MSZP-s állításokat az MTI-hez szombaton eljuttatott közleményében.

Előző nap az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI) utasította vissza Bangóné Borbély Ildikó MSZP-s országgyűlési képviselő gyógyszerbiztonságot érintő kijelentéseit.

Bangóné Borbély Ildikó csütörtöki sajtótájékoztatóján gazdasági összefonódást emlegetett az emberi erőforrások minisztere, valamint a Borsod megyei kórház vezetője, Révész János között.

Az ÁEEK szombati közleményében egyebek között azt írta, hogy megítélésük szerint a képviselő "hangneme és stílusa nem méltó a közfeladatot ellátó intézményekhez, illetve a politikus országgyűlési képviselői mivoltához".

Tájékoztatója során Bangóné Borbély Ildikó "folyamatosan egy több hónapja készült névtelen levélben megfogalmazott, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Központi Kórházra, illetve annak jelenlegi vezetésére vonatkozó, bizonyítás nélküli állításokat és rágalmakat ismételgetett, és ezekkel próbált nyomást gyakorolni a döntéshozókra és a hivatalos szervekre" - olvasható a közleményben.

Az ÁEEK rámutat arra, hogy a sajtótájékoztatóból ugyanakkor "kimaradt": maga a Központi Kórház, és annak jelenlegi vezetője, Révész János tett feljelentést korábbi gazdasági és szakmai bűncselekmények gyanúja miatt. "A képviselő asszony azt sem említette, hogy a kórházzal kapcsolatos valamennyi nyomozás a jelenlegi főigazgató regnálása előtti időszakra vonatkozóan indult" - írták.

A közlemény szerint a képviselő nyilatkozata mögött láthatóan az a szándék húzódhat meg, hogy elterelje a figyelmet Borsod-Abaúj-Zemplén megye egészségügyi ellátási rendszerének számos, régi gyökerű működési problémájáról".

Amikor 2018-ban Révész János átvette a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház vezetését, az ÁEEK fenntartása alá tartozó intézmény rendkívül nehéz gazdasági és szakmai helyzetben volt - fűzték hozzá.

"Az új menedzsment jelentős fordulatot hajtott végre, stabilizálta a gazdálkodást, és az utóbbi egy évben az egészségügyi intézményben megközelítőleg hétmilliárd forint értékű beruházás valósult meg, amelyeknek célja a népegészségügyi mutatók javítása volt, különösen a szív- és érrendszeri, valamint a daganatos megbetegedések területén" - olvasható a közleményben.

Címlapról ajánljuk
Kaiser Ferenc: a mérsékelt izraeliek nem Iránt féltik, hanem az amerikai fegyvercsomagot

Kaiser Ferenc: a mérsékelt izraeliek nem Iránt féltik, hanem az amerikai fegyvercsomagot

Hírügynökségi jelentések szerint az izraeli hadsereg csapást mért több célpontra Iránban, de ezt Izraelben hivatalosan nem erősítették meg. Irán azt közölte, hogy a légvédelme működésbe lépett, és az okozott robbanásokat a közép-iráni Iszfahán körzetében. Kaiser Ferenc, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense szerint ez izraeli jelzés, figyelmeztetés volt Iránnak a hétvégi zsidó állam elleni támadása után.

Vitézy Dávid: Gyurcsányozás és Budapest-ellenes minisztérium helyett a város legyen a középpontban!

101 pontban hirdette meg főpolgármesteri választási programját. Sokkal több van szerinte Budapestben, ráadásul a külső kerületeket is magára hagyta a várospolitika, pedig ott lakik a budapestiek háromnegyede - mondta programadó-kampánynyitó rendezvényén Vitézy Dávid, az LMP által támogatott főpolgármester-jelölt.
VIDEÓ
Katonai csapás érte Iránt, botrány van Izraelben – Közel-keleti háborús híreink pénteken

Katonai csapás érte Iránt, botrány van Izraelben – Közel-keleti háborús híreink pénteken

Az iráni FARS hírügynökség szerint három robbanást lehetett hallani Iránban Iszfahán tartományban egy katonai bázison, ahol vadászgépek állomásoznak. Egy amerikai tisztviselő azt mondta, hogy Izrael mért csapást Iránra, a létesítmény nem nukleáris volt. Az iráni légvédelmet aktiválták. Napközben kétértelmű nyilatkozatok születtek azzal kapcsolatosan, valóban Izrael támadott-e, Teherán eddig nem vádolta ezzel meg a zsidó államot, a Hamász viszont igen. Közben Szíriát is támadás érte.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×