Infostart.hu
eur:
364.3
usd:
324.3
bux:
144484.17
2026. november 5. csütörtök Imre
Mihályi Győző, Sándor szerepében Herczeg Ferenc Kék róka című regényéből készült színmű próbáján a budapesti Újszínházban 2019. október 9-én. A darabot Csiszár Imre rendezésében október 11-én mutatják be.
Nyitókép: MTI/Soós Lajos

Drámai döntést hozott Mihályi Győző

A színész állítja, belerokkant a zaklatási vádakba. Közben az Újszínház lezárta az ügyet.

„Belefáradtam, belerokkantam ebbe az ügybe...

Az egészségi állapotom miatt kértem a színház vezetőségét, mentsenek fel a nagyobb szerepeimből. Nyugtatókkal teletömve múlt vasárnap még eljátszottam egy egyáltalán nem könnyű főszerepet, de alig tudtam a játékra koncentrálni”

– mondta a színművész a Blikknek.

Amikor közönség elé kellett állnia, csak mondta a szerepe szövegét, de közben remegett a lába.

A Fővárosi Önkormányzata mint fenntartó december 6-án kért tájékoztatást az Újszínháztól egy vagy több 2016-ban elkövetett szexuális zaklatás ügyében. Az állítólagos zaklatási ügyről először a Hvg.hu írt, azt közölve, hogy 2016-ban egy nem színész alkalmazottat érhetett zaklatás az Újszínházban. Később kiderült, hogy az állami díjjal is kitüntetett Mihályi Győzőt hozták hírbe, aki tagadta a vádakat.

A színész ezzel együtt úgy érzi, ezt a foltot már sosem mossa le magáról.

„Mondtam a szavakat, járkáltam a színpadon, de közben végig azon kattogott az agyam, mit gondolnak rólam az emberek a nézőtéren, hogy nézzek a szemükbe? Úgy gondolom, védekezhetek a rágalomözön ellen, megpróbálhatom letörölni magamról a szégyent, de ez a bélyeg már örökre rajtam marad” – fejtette ki.

Az Újszínház vizsgálata közben lezárult, a vizsgálat során szexuális zaklatásra vonatkozó bizonyíték nem került elő, ilyen cselekményt nem tártak fel.

Címlapról ajánljuk
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Bejelentették a döntést: 2028-ban ismét védelmi feladatot vállalnak a magyar katonák egy idegen országban

Bejelentették a döntést: 2028-ban ismét védelmi feladatot vállalnak a magyar katonák egy idegen országban

Magyarország és Litvánia szorosabbra fűzi diplomáciai és gazdasági kapcsolatait, és kiemelt figyelmet fordít az európai versenyképesség javítására, valamint az illegális migráció elleni közös fellépésre. Orbán Anita miniszterelnök-helyettes, külügyminiszter bejelentette, hogy a két ország szorosan együttműködik a 2027 első félévében esedékes litván EU-elnökség idején. Újraindulnak a külügyminisztériumok közötti szakmai konzultációk, és megkezdődik egy új együttműködési szándéknyilatkozat előkészítése is. Magyarország 2028-ban ismét részt vesz a balti légtérrendészeti misszióban, a kormány pedig arra ösztönzi a magyar diákokat, hogy Vilniusban tanuljanak. Budapest emellett csatlakozik ahhoz a litván kezdeményezéshez, amelynek célja, hogy Brüsszelben emlékművet állítsanak a totalitárius rendszerek áldozatainak.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×